A magyar női csúcs és a korosztályos női világcsúcs „könnyedén” összejött, viszont maradt némi hiányérzet – interjú Maráz Zsuzsannával az idei EMU 6 day race női győztesével

„Sok minden volt ebben a 6 napban. Rengeteg mélypont és elengedés gazdagon. Mindennap kicsit engednem kellett valamiből. Kívülről nézve azt gondoltam, hogy sokkal könnyebb lesz, de nem volt az – kezdi a beszélgetést Zsuzsi, aki még nyár elején, az Ultr’Ardéche verseny kapcsán készült interjúban mesélt erről a kora őszi tervéről.

Hogyan raktad össze fejben a világcsúcs kísérletet?

Azt terveztem, hogy napi 150 kilométert futok, ami teljesíthetőnek tűnt előzetesen, de ma már tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Az első nap ugyan hoztam, amit terveztem, sőt még többet is futottam, hogy legyen pici tartalékom. 160 kilométerrel zártam az első 24 órát. De a második nap, amikor elkezdtem futni, fájni kezdett a gyomrom. Semmi olyat nem fogyasztottam, amit korábbi hosszú futások alkalmával ne ettem-ittam volna. Nem az emésztésemmel volt gond, hanem kifejezetten fájt a gyomrom. Nagyon kellemetlen volt órákon át így futni, ráadásul nem tudtam enni, emiatt pedig elkezdett rosszul menni a futás. Hiszen, ha nincs üzemanyag, nincs miből menni. Rögtön a második nap ez a kellemetlenség nagyon lelassított és nagyon megszenvedtem azt a napot.

Viszont akkor még azt gondoltam, hogy a tervet így is hozni kell – talán a második napon 140 kilométert futottam. Viszont az előző napi többlettel még mindig megvolt az, amit az első két napon teljesítenem kellett a világcsúcshoz. Ám ez a 140 kilométer is nagyon nehezen jött össze, nagyon lassan haladtam, így nagyon kevés időm maradt aznap a pihenésre. A harmadik napon már semmi baja nem volt a gyomromnak. Miután meglett a 300 kilométer, pihentem egyet és az alvásból úgy ébredtem, hogy minden rendben. Tudtam újra enni és onnantól kezdve nem volt semmi baja a gyomromnak.

A terv tehát működött, mégis hol ment el a dolog?

Onnantól nagyon fáradtnak éreztem magam, mert nem aludtam eleget, hiszen napi fix adagokat kellett volna hoznom, ami a világcsúcshoz kell. Ettől függetlenül még a harmadik napon is sikerült a napi 150 km-t teljesíteni. 450 kilométerem volt, de addigra már annyira elfáradtam, hogy éreztem, nem fogok tudni ilyen kevés alvással jól működni, illetve jól futni. Át kellett terveznem a korábbi elképzeléseket. Addig 1-1 órákat, maximum másfeleket aludtam, ami nagyon kevés volt. Azt gondoltam, hogy elég lesz, de nagyon rossz állapotban voltam és minőségi futásra alkalmatlan. Elengedtem a világcsúcsot, mert láttam, hogy nem tudom megcsinálni. Az új magyar csúcs viszont elérhető volt, aminek újult erővel indultam neki.

Hogy élted meg magát a verseny jellegét, hiszen te nem szeretsz körözni?

Nagyon monoton ez a versenytípus. Valóban nem szeretem a körözős versenyeket, de 6 napos versenyen csak ilyen lebonyolítás mellett lehet részt venni. Voltak pillanatok, amikor azt éreztem, hogy nagyon-nagyon unom, nem tudok mit kezdeni a monotóniával, unom a körözgetést, nem tudtam, hogyan kössem le magam, fejben nem tudtam ezt a helyzetet jól kezelni. Hosszan kínlódtam ezzel, aztán egyszer csak átbillentem, vagy már annyira fáradt voltam, hogy már nem ez volt a fő problémám. Egy irányban haladtunk. 8 kanyar volt a pályán, ebből kicsit több jobbos kanyar, kevesebb balos. Mindez egy pici emelkedővel megspékelve, amit mi idővel nyilván hegyként kezeltünk. Meg is viselte a csípőmet a végére a pálya vonalvezetése. A hossza 898,88 méter volt. Egyébként ebben a kategóriában semmi probléma nem volt a pályával.

Amikor meghoztad a döntést, hogy elengeded a világcsúcsot, onnantól hogyan változott a stratégiád?

Rögtön jobb lett a kedvem, jó érzés volt, hogy lekerült rólam a nyomás, hogy meg kell csinálni. És aludtam is egyik nap 4 órát egyben, ami nagy lendületet adott. Újra úgy éreztem, hogy minden rendben van, az alvás nagyon sokat tud dobni a regeneráció terén. Az új tervek könnyebbek voltak már, bár a 700 km nagyon nehezen jött össze és rettenetesen örültem, amikor végre elértem. A videón is látszódik, hogy nagyon örültem neki. Amikor elértem ezt a számot, azt gondoltam, még bőven van időm futni, viszont akkor követtem el a legnagyobb hibát azzal, hogy nem feküdtem le aludni, hanem pici szundikálás után ismét kimentem futni a pályára. Az volt a célom, hogy még további 100 kilométert fussak, de az utolsó éjszaka már teljesen összefolyt. Állva el tudtam aludni, de a WC-n ülve biztosan eldőltem. Aztán egyszer csak reggel lett és azt vettem észre, hogy alig futottam. Láttam, hogy a 750 meglesz, de sokat már nem tudok beletenni és inkább elkezdtem Rakonczay Gáborral gyalogolni. Ekkor kezdett egyre vizesebb lenni a lábam. Nem tudom, hogy akkor is megtörténik-e ez, ha futunk, de minden körnél éreztem, hogy egyre nehezebb, egyre szűkebb a cipőm. Idővel a térdízületem is nehezebben hajlott. Soha nem tapasztaltam még ilyet egyik 200 km feletti futásomnál sem. Nem is hordok kompressziós szárat vagy zoknit. Arra számítottam, hogy nagyon megviseli majd a lábakat ez a futás, ezért fel is vettem egy kompressziós zoknit, de így is nagyon vizesedtem. Ez fájdalmas és kellemetlen érzés volt, de tudtam, hogy már csupán pár óra és vége. Addig pedig Gáborral sétálgattam.

Más stratégiával indulnál ma annak tudatában, amit megéltél? Már ha egyáltalán indulnál még 6 naposon…

Igen, mára ott tartok, hogy újra elindulnék (nevet). Így, hogy lassan egy hete, hogy befejeztem az elsőt. És igen, másképp csinálnám, többet aludnék, mert csak kipihenten tudok jól futni, úgy pedig gyorsabban gyűlnek a kilométerek. De meg kellett tapasztalnom, hogy kell ezt csinálni és ezek után lenne lehetőségem okosabban és jobban teljesíteni. Szeretném kipróbálni több alvással is, aztán meglátjuk, mire jutok úgy. Lehet, hogy akkor sem tudom elérni a világcsúcshoz szükséges kilométert, mert nagyon necces sok alvással a világcsúcs, de még nem adom fel, hátha összejön.

Tapasztalatszerzésnek viszont nagyon jó volt és annak ellenére jól éreztem magam, hogy nagyon sokszor voltam nagyon mélyen és nem egyszerű kijönni a gödrökből, de megtapasztaltam azt is, hogy mindenhonnan ki lehet jönni és ezek után talán nem fogok annyira elkeseredni, ha valamilyen problémám akad. Ilyenkor menni kell tovább, mert egyszer csak jobban leszel.

Milyen élmény volt a rendezvény, a szervezés, a helyszín…

Nagyon elégedett voltam a versennyel, azt éreztem nagyon szerettek bennünket a szervezők. Mindent megtesznek a futókért 6 napon át. Látszik rajtuk is a fáradtság persze, mégis szurkolnak és tapsolnak az utolsó napon is, mindent úgy csinálnak, hogy nekünk kényelmes legyen. Napi háromszor meleg ételt kaptunk. Kis mobil bungalókban szállhattunk meg a pálya szélén, ott volt lehetőség pihenni, saját fürdőszobát használni - ez nagyon kényelmessé tette a logisztikát.

Ami viszont rendhagyó volt számomra, hogy nagyon sok idős futó van a mezőnyben. Jó volt nézni a küzdelmüket. Olyan kilométerszámokat gyalogolnak össze, ami egyszerűen lenyűgözött. Nagyon tetszett, ahogyan a negyedik nőt, a brit Sandra Brown-t (73 éves volt áprilisban - a szerkesztő), támogatja a férje, aki szintén futott, de jóval kevesebb kilométert. Engem ez teljesen letaglózott, hihetetlen, hogy milyen erő volt bennük. Bozó Pali bácsi is, aki 83 éves, mindig kint volt. Ilyenkor rögtön észbe kap az ember, ha van egy kicsi nehézsége, hogy ő is kint van, ő is küzd és végigcsinálja, olyan nagy motivációt adott látni őket. És van, aki az összes eddigi 6 naposon ott volt, pedig már a 11. alkalommal rendezték meg. Azt mondják, hogy a világ egyik legjobb 6 napos versenye ez a hazai rendezés.

A párod Attila, hogy bírta, hogy 6 napon át egyedül segített?

Ő is nagyon elfáradt és a lelki oldalát ő is megélte, mert látta, hogy nekem is nehéz. Próbált biztatni, és sajnálta, hogy nem tud hatni rám. A frissítési feladatokat könnyedén ellátta, nagyon nagy segítség volt, mert bármire szükségem volt, hozta. Mivel szeret egyedül lenni, abban maradtunk, hogy ketten leszünk, nem hívunk más segítséget.

Mesélj még a verseny utáni regenerációdról!

Nagyon megviselt, az arcom is teljesen bevizesedett, ijesztően néztem ki (nevet), de láttam, hogy a többieket is megviselte. Gáborral azon nevettünk, hogy megállapította, máshogy szoktam kinézni, de az ő szeme is eltűnt a szemhéja duzzadtsága miatt. Egyébként nagyon aluszékony voltam napokig, fájdalmaim nem voltak, csak ez a vizesedés volt kellemetlen, ami nagyon lassan apadt. Néztem a súlyomat, amikor hazajöttem a versenyről, 4 és fél kilóval több voltam, mint a verseny előtt és nyilván nem híztam, valószínű, hogy ez mind víz volt. Kellett jó pár nap, hogy felszívódjon.

Futottál a verseny óta?

Még nem, úgy gondoltam, hogy mivel fáradt vagyok kipihenem magam rendesen, de a héten már elmegyek mozogni egy kicsit. Egyébként is szoktam egy hetet pihenni a 200-as versenyeim után. Most már van is kedvem kimenni egy kicsi átmozgatásra, olyan szép az ősz és közben tervezem, hogy jövőre melyik 6 naposra menjek (nevet).

A 11. EMU 6 napos verseny eredménylistája ITT megtekinthető.