Pár szóban a túrabotról, avagy kincs a hosszútávú, nehezen járható terepeken

Nincs általános szabály a bothasználatra, mert teljesen egyénfüggő, mégis pár sorban általános áttekintést nyújtok most a túrabotokról, illetve arról, hogy én milyen körülmények között használom őket.

A 2000-es évek közepén találkoztam először terepfutóként túrabotokkal. Akkoriban még a fix botok voltak a legelterjedtebbek, illetve már megjelentek a 3 darabba egymásba csúsztatható, állítható magasságú botok is. Ezt a két típust követte az összehajtható, fix magasságú bot. Valamint az utóbbi kettő hibrid verziója, a hajtogatható és részben egymásba csúsztatható bot. Van, amelyik csuklópánttal illeszkedik a kézfejhez, ami könnyebbé teszi a botozást, és ha véletlenül kicsúszik a kézből, a rögzített botot nem tudjuk leejteni, elhagyni például egy meredek lejtőn. Anyagát tekintve alumíniumból, illetve karbonból készülnek. Utóbbinak a súlya könnyebb, ára pedig jellemzően magasabb. Ma már annyira széles a választék, hogy mindenki pénztárcájához, méretéhez és igényeihez illeszkedően megtalálja a megfelelőt. Természetesen a túrabot használata igényel némi gyakorlást, ám a technikát pár alkalom után el lehet sajátítani.

Én 2007-ben vettem az első túrabotomat, ami - felhasználási szokásaimnak köszönhetően - azóta is megvan. Ebből is látszik, hogy létezik bot nélküli élet egy terepfutó számára, mégis vannak helyzetek, amikor szerencsés, ha kéznél van. A hazai domborzati viszonyoknál ugyan általában nem létszükséglet, ám, ha jelentős a sár- és a csúszásveszély, és akár patakátkelések is nehezítik a haladást, nagyon hasznos eszközzé válhat.

Jellemzően olyan esetben szoktam magammal vinni, amikor az útvonal, illetve menetidő hossza miatt előreláthatólag nemcsak futással, hanem hosszabb gyaloglásokkal, meredek emelkedőkkel is számolok. Itt talán a táv/szint mutató lehet a mérce.

Ökölszabályként megfogalmazható, hogy ahol 20 km / 1000 méter szintemelkedés felett van a táv/szint hányados és legalább 4-5 óra hosszú időt, azaz 40-50 km-t tervezek, oda célszerű elvinni.

Pár hete kaptam tesztelésre egy Rockland márkájú karbon botot, amit el is vittem egy körre, hogy kipróbáljam. Ami első benyomásra feltűnt, hogy rendkívül jó a súlya. Volt már pár bot a kezemben, de nem emlékszem, hogy bármelyik is ilyen könnyű lett volna. Az összeszerelése első alkalommal okozott némi fejtörést. Négy elemből áll és ez egy összecsukható típus. A markolatnál egy szalagot, illetve egy madzagot találtam, tudtam, hogy valahogy meg lehet feszíteni a bot rendszerét, de elsőre nem találtam a módját. Aztán egy youtube videó segítségével rájöttem, hogy a madzagot nagyon erősen kell kihúzni, ahol is a markolatból kicsúszik egy kis csomó, és azzal kell megfeszíteni az egész botot. Ennyi. És már működött is a rendszer. Használat közben nagyon jó érzés volt, hogy könnyű, a markolat fogása is teljesen oké. A mérete - ami 125 cm - számomra pont megfelelő. Ehhez a modellhez nem tartozik csuklópánt, ám egy szalag segítségével a csuklónkra tudjuk hurkolni a markolati részt. Ami zavaró volt, a feszítő szalag tehetetlensége. Nincs hely, ahova el lehet bújtatni, így mozgáskor vagy fogom a bothoz, vagy ha nem fogom, akkor kalandozgat a bot végén.

Ha éppen nem használjuk futás közben, könnyedén össze lehet hajtogatni. Ezt a folyamatot a madzag ismételt kifeszítésével tudjuk megindítani, amihez ugyan kell izomerő, amit viszont nem kell soká kitartani, egy hirtelen mozdulattal gyorsan megoldható. Összehajtogatva elég kis helyet foglal. Elfér egy zsákban, vagy egy derékövben is. Hogy futás közben ott marad-e az övben, azt még nem tudom, elképzelhető, hogy hasznos lenne egy zárható tok, ami egyben deréköv is. Egyébként a bot funkciójában teljesen jól működik. Összességében három dolgot találtam, ami szerintem módosítást igényelne: a madzagos rendszer helyett más botfeszítési mechanizmus, ha már madzag, akkor pedig annak elbújtatását is meg kellene oldani, illetve a bot hegye lehetne kicsit élesebb.