kutyával futók,kutyás futás,futótárs

Tetszik ez a kutyavilág!

Forrás: Getty Images
Tavaly novemberben írtam először Vandáról, a kutyánkról. Pontosan ma három hónapja, hogy beköltözött az otthonunkba, az akkor még rettegő kutyus rengeteget fejlődött azóta. Futóként is!

Ott tartottunk legutóbb, hogy elkezdtem vele kocogni pórázon vezetve őt. Párszor voltunk így, de az az igazság, hogy bármennyire ügyesen jött mellettem, nem adta számomra azt az élményt, mint amikor csak úgy szabadon futok. Ahogy egyre közeledtünk egymáshoz és láthatóan egyre oldottabbá vált, elkezdett rohamosan izgatni az a kérdés, vajon szabadon engedhető-e már (ami a kezdeti közös edzések során is foglalkoztatott). Beszélgettem tapasztalt kutyás ismerősökkel, próbálgattam őt behívni kutyafuttatókban és itthon, a saját kertünkben. Néztem - szintén futtatókban - hogyan viselkedik idegenekkel, kutyákkal és ezt követően döntöttem végül a szabadon engedés mellett.

A karácsonyi időszakban szerencsére bőven volt időm igazán rá figyelni és megtalálni azokat a helyeket számára, ahol nincs a közelben autóforgalom, túl sok ember, állat, relatív nyugalom veszi körül és persze a békés erdő, ahol minden ideális ahhoz, hogy egy kutya szabadon sétafikálhasson. Nagyon pozitívak az eddigi tapasztalatok és megnyugtató, hogy minden egyes behívásra visszatért hozzám. Egyetlen alkalommal fordult elő, hogy valami annyira megijesztette (emberek jöttek velünk szemben), hogy visszaiszkolt a közelben lévő autónkhoz és ott várt. Pár perc alatt én is megérkeztem hozzá, majd pórázra téve őt, ismét elindultunk, később pedig ismét elengedtem. A futásainkat is érinti ez, elkezdtem vele szabadon futni, ami így sokkal élvezetesebb számomra, de rajta is azt látom, hogy örömmel és stabilan követ. Igazán megbízható futótárs!

futás kutyával,kutyás futás,futótárs,border collie,futás télen
Forrás: Getty Images

Mostanra azzal is foglalkoznunk kell, hogy csökkentsük a testsúlyát. A fajtaleírások alapján egy nőstény border collie súlya 12-19 kg között van, Vanda kb. 20 kiló, szóval némi mínusz nem árt a testsúlyának. Figyelek is a táplálására, de bajban vagyok, mert mindig fokozottan éhesnek látom, a mozgatása mellett (ami egyelőre semmi túlzást nem jelent) érzésem szerint talán minimum a tápokon megadott dózist meg kéne kapnia, viszont olyan ajánlást is kaptam, hogy lehet kevesebbet annál. Éheztetni sem szeretném, de egyelőre nem látom a testméretein a változást. Ha ehhez a témához kapok ötleteket, tehát hogyan lehet hatékonyan fogyasztani egy kutyát…hálásan köszönöm.

futás kutyával,kutyás futás,futás télen,futás anyaként,border collie,futótárs

A viselkedés terápiája részben a Best Dog Kutyaközpontban zajlik, Miklósi Bernadett segítségével (részben pedig itthon, hiszen sokat kell gyakorolnunk vele mindenkor.) Bettit egyébként itt, a Runner’s World-ön keresztül találtam meg. Pár éve, címlapon volt egyik kutyájával, a szintén border Voice-szal. Úgy látom és érzem, hogy jól haladunk, sokkal fegyelmezettebb és nyugodtabb lett Vanda. Szeret és tud is azokra a feladatokra koncentrálni, amelyeken keresztül a figyelmét és fegyelmét erősítjük. Látom már én is olykor, hogy milyen keserves sétálni – tulajdonképpen bárhol – egy olyan kutyával, aki sehogyan sem hallgat a gazdájára. Bár a mi kutya-gazda kapcsolatunk még erőteljesen fejlődőben van, egyre biztosabb vagyok abban, hogy kellően kiszámítható mindaz, ami velünk történhet a futásaink során.

Kifejezetten Vandára koncentrálva futok a pihenő napjaimon (hétfő és péntek). Egyelőre 5 km-ig jutottunk könnyű terepen. Kocogás közben nem bánom, ha megállunk picit, szaglászhat kedvére, bevárom, ha szükséges, bár nem igen marad le nagyon. Fotózgatom is persze, hiszen óriási élmény számomra még mindig ez a helyzet. Még nem tudom, válik-e valaha annyira megszokottá, hogy menet közben ne melengesse meg a szívem jó alaposan, az engem hűen követő kutya látványa…

...és ha még olvasnál a témában:

A cikk szerzőjeként tisztában vagyok azzal, hogy kutyát elengedni csak erre a célra kijelölt helyen (felügyelet mellett lehet). Erre a célra kijelölt helyek Magyarországon a kutyafuttatók, amelyek mérete és állapota lehetetlenné teszik a kutya minőségi és kulturált mozgatását. Egyéb lehetőség híján marad az erdei séta és futás, mely során kutyám zömmel szabadon, felügyelet mellett van. Engedelmességén és mindenkor kiszámítható viselkedésén folyamatosan dolgozom. Mindemellett minden kutyatartó társat arra kérek, hogy saját felelősségét alaposan mérlegelve döntsön arról, hogy bárhol szabadon engedi-e a kutyáját avagy sem!