
Mikor kezdj felkészülni egy őszi maratonra?
Természetesen nem ugyanannyi időbe, viszont, ha az őszi versenyek között biztosan tervezel maratont is futni, már most el kell kezdeni átgondolni az edzések rendszerét. Ahogyan igaz az, hogy a tavaszi forma télen készül, úgy igaz az is, hogy az őszi pedig nyáron. Emiatt fontos az év legmelegebb hónapjaiban is tudatos edzésmunkát végezni.
A felkészülés kezdetét a tervezett verseny időpontjától érdemes visszaszámolni. Ha első maratonodra készülsz, de félmaratonokat már futottál, akkor 5-6 hónapot érdemes a felkészülésre szánni. Az első két hónap során a feladat a szervezet felkészítése a hosszabb távokra, ehhez heti 4-5 futással kell tervezni. Az erősítéseket is érdemes beiktatni legalább két alkalommal számolva a heti rutinba. A verseny előtti 16 hét során pedig már a célzott állóképesség fejlesztése kell, hogy folyjon.
Tehát, ha ezen a héten kezded a felkészülést, akkor körülbelül egy november végi maratont érdemes megcélozni, esetleg egy december közepit, vagy jövő január elejit.

Ha tapasztalt (maraton)futó vagy akár kettő-négy hónap is elegendő lehet egy célirányos edzésmunkára, hisz ebben az esetben leginkább a formát kell csiszolgatni, ehhez pedig 8-16 hét elegendő. Heti három minőségi edzéssel (2 gyorsaságot fejlesztő és egy hosszú edzés), valamint heti 1-2 könnyű futással új egyéni csúcsot is dönthetsz a célversenyen, aminek időpontja szeptember és november között lehet valahol.

Runner’s World melléklet 2017 Hogyan lépj szintet a futásban 67 tipp 16 oldalon a bemelegítéstől a teljesítményfokozásig (digitális verzió)
395 Ft
Nagyon fontos, hogy mindig az aktuális edzettségi szinthez igazítva kell megkezdeni a maratoni felkészülést. Ha ezt figyelembe véve vágsz bele, sokkal biztosabb annak esélye, hogy egészséges és fejlődőképes maradsz a felkészülés során és végül sikerrel teljesíted az őszi célversenyt.
