„Ez nem az a fajta verseny, amit teljes elköteleződés nélkül is meg lehet csinálni” – mondta Jasmin Paris a Barkley Marathon fun run teljesítője

A Barkley Marathon az ínyencségeket kedvelő futók körében valószínű ismert esemény legalább is hallomásból. A verseny egy 20 mérföldes (kb. 32 km) rendkívül technikás körön zajlik, ebből kell ötöt teljesíteni a teljes távhoz, ami 160 km, azaz 100 mérföld. A fun run ehhez képest csak 3 kört takar, itt a teljes táv 96 km, azaz 60 mérföld. Ezt a versenyszámot teljesítette sikeresen a 39 éves brit futónő, Jasmin Paris, akiről többen is állítják, hogy idővel az első nő lehet, aki a teljes távon is sikeresen helyt állhat. E különlegesen kemény és szívós futónővel készült interjút olvashatjátok!

Mikor figyeltél fel először a Barkley Marathonra?

Régóta tudok róla. De nem vonzott különösebben, mert egy kicsit őrült ötletnek tűnt, hogy ugyanazon az útvonalon kell körözni, bár a valóság az, hogy a verseny során ebből semmit nem éreztem. Amikor 2019-ben megnyertem a Spine Race-t (brit extrém terepultra verseny, a táv kb. 429 km, 2019-ben abszolút első lett Jasmin és abszolút pályacsúcsot állított be nőként, a szerkesztő), többen rákérdeztek, hogy tervezem-e a Barkley-t. Körülbelül két évbe tellett, mire az ötlet valósággá vált. Tavaly nyáron hirtelen ötlettől vezérelve teljesíteni akartam, ám ez nem az a fajta verseny, amit teljes elköteleződés nélkül is meg lehet csinálni. Nagyon akarnod kell.

Milyen edzésmunkát végeztél a Barkley előtt?

Az útvonal sok mászást és ereszkedést tartalmaz, ezért ilyen útvonalakon edzettem sokat. Ezen a télen az is segített, hogy elég rossz idő volt felénk. Így visszagondolva, talán lehet, hogy minden egyes hétvégén viharban futottam. Minden alkalommal, amikor reggel 5-kor kimentem, 20-szor mentem fel és le ugyanarra a hegyre szélben és esőben. Magára a speciálisan vadregényes terepre nehezebb készülni, mert nagy kiterjedésű erdőre van szükség ahhoz, hogy például a navigációval kapcsolatos kihívásokat gyakorolni tudjuk. Ilyen típusú erdőségek persze vannak itt az Egyesült Királyságban, ám nem a lakóhelyemhez közel, viszont számomra az is fontos, hogy az edzésmunkám a családi élettel összeegyeztethető legyen, tehát maradtak a helyi terepek jobbára.

Mesélnél arról, hogy milyen az útvonal a Barkley-n?

Nagyon vadregényes, az aljnövényzet közt sok a szúrós vadrózsa, amelyek beleakadnak mindenedbe. A karcolások persze kellemetlenek, mégsem emiatt nehéz ez a verseny, nehezítő tényező, de sok egyéb körülmény van, ami igazán keménnyé teszi a Barkley-t.

Említetted az útvonal navigációs igényeit. Ez mekkora tényező?

Úgy gondolom, hogy nagy kihívás, és ezért hasznos is, ha valakivel, aki korábban már futotta, együtt tudsz haladni. Teljesen más ezen az útvonalon tájékozódni, mint például a számomra megszokott erdőségekben. Itt a térképen nagyon sok részlet nincs feltűntetve.

A Spine Race-szel összehasonlítva, ott a saját GPS-es órámmal tudtam menni, itt kapunk egy órát a szervezőktől és azzal kell boldogulni és van iránytű, illetve térkép. A saját iránytűm szétesett az első ereszkedésnél, talán ráhuppantam. Szerencsére kaptam másikat. Összességében tájékozódhattam volna ügyesebben, ebben sok hiba volt. Ha lett volna lehetőségem többet edzeni olyan környezetben, ahol a navigációs képességet tudom gyakorolni, biztos sokat segített volna.

Az amerikai ultrafutó, Amelia Boone mondta, hogy azoknak a futóknak, akik sokat edzenek teljesen vadregényes, utak és jelzések nélküli környezetben, nagyobb esélyük van a Barkley-n. Egyetértesz?

A Barkley útvonala egyáltalán nem kitaposott turistautakon vezet, tehát otthonosan kell tudni mozogni valóban olyan típusú erdei környezetben, ahol nem vezet út sehová és gazdagon benőtt. Ráadásul idővel megjelenik a fáradtság is. Miután a második éjszakába kezdesz bele, már nem vagy olyan friss és könnyen lehet téveszteni.

Aludtál egyáltalán?

Nem! Időm sem lett volna rá, körülbelül 20 percem volt például a második kör után, majd újra ki kellett mennem. Tehát nem volt sok választásom, maximum valahol az ösvényen tudtam volna picit szundítani. Őszintén szólva nem éreztem magam annyira fáradtnak. Ebből a szempontból úgy éreztem, hogy még 24 órát bírtam volna, amikor befejeztem. Szerintem a 60 órát, ami a teljes távra van, is ki lehet bírni alvás nélkül.

Ezek után mit gondolsz, tudná teljesíteni a teljes távot egy nő is?

Szerintem igen. Nyilván minden évben kicsit változik az útvonal, amit befolyásol az időjárás is. Ha olyanok lennének a körülmények, mint idén, és az útvonal is hasonló, akkor szerintem egy nő is be tudja fejezni – ez már önmagában is vonzó és izgalmas ötlet számomra. De azt is gondolom, hogy előzetes tapasztalat nélkül nagyon nehéz lenne elsőre célba érni, hacsak nem olyannal futsz, aki alaposan ismeri az útvonalat, esetleg te magad vagy elképesztően zseniális tájfutó.

Milyen ruházatban futottál?

Az első körben pólót viseltem, de a szúrós aljnövényzet olyan magas volt, hogy végül sok karcolást szedtem össze a karomon. Utána az időjárás miatt is felöltöztem vízhatlan ruházatba. A cipőm egy Inov-8 Mudclaws volt, ami a meredek, levelekkel borított csúszós hegyoldalon jó tapadást biztosított.

Arról mesélnél, hogy miképp lehet egyensúlyba hozni a komoly edzésmunkát az anyasággal és az állatorvosi munkáddal?

Nem vagyok benne biztos, hogy mindig jól csinálom, de mindent megteszek. Az edzéseket kora reggel kezdem, mert így tudom biztosan elvégezni őket. Ugyanezt megteszem hétvégén is, hogy minél kevesebb időt vegyek el a gyerekektől. Amikor tehetem, megpróbálok a gyerekekkel együtt ágyba bújni, ha dolgoznom kell a klinikán, akkor este csinálom meg a legtöbb adminisztrációt. Tehát hétköznap az edzésen, a munkán és a családon kívül nincs más. A társasági életünket hétvégén éljük leginkább. A családdal közös túrát is beleszámolom az edzésekbe, ilyenkor dombra fel- és lemegyünk, rajtam babahordozó van babával. Igyekszem heti háromszor erőnléti edzést végezni, előfordul, hogy rajtam csüngenek a gyerekek, de nem gond, súlynak használom őket.

Mész még a Barkley-ra szerinted?

Biztosan nem mondok nemet, igent sem ebben a pillanatban, de azt hiszem, vissza fogok menni.