futóesküvő,futótárs,házasságkötés,futókapcsolat,esküvő

It’s wedding o’clock: rendhagyó házassságkötés futókra szabva

Forrás: TSP Art Lab
Nem hiszem, hogy jelenleg van Pécsnek ismertebb futóházaspárja, mint Nedjalkov Balázs és Nedjalkov Anna Beáta. Pár héttel ezelőtt Balázs és Bea a megszokott körítéseket mellőzve keltek egybe. Mint egy szokásos hétköznap délután, összejöttek néhányan egy pécsi kávézóban, de ezúttal nem a megszokott feketét fogyasztották, hanem egymásnak fogadtak örök hűséget.

Balázsról a NedyBali fut és evez Facebook oldalról lehet mindenféle érdekességeket olvasni és látni, Bea, az ifjú feleség, leginkább privát oldalán blogol a velük történt sportos eseményekről. Kalandos életükhöz egy az egyben passzolt a házasságkötésük is.

Mélységeiben nem ismerem egyikőtöket sem, mégis a közösségi média-aktivitásotoknak köszönhetően sok mindent lehet tudni rólatok, és minél több mindent elolvasok veletek kapcsolatban, annál inkább szimpatikusak vagytok. Magam is futókapcsolat „áldozata” vagyok, és azt kell mondanom, hogy ez a kombináció nagyon klassz két hasonló érdeklődéssel megáldott ember számára. Nálatok ez hogy volt… Mesélnétek arról, ki hogyan emlékszik az első találkozásra? Hol történt, mi történt, mit gondoltatok akkor a másikról?

Balázs: A tavalyi páros UB részvételem után Bea gratulált, és így kezdtünk el beszélgetni. Elmesélte, hogy benevezett egy terepmaratonra, és én felajánlottam neki, hogy segítek rá felkészülni. Így az első randink futóruhában egy hajnali közös futás volt. Érdekes élmény volt teljesen ismeretlenül együtt futni, de mégis olyan volt, mintha már régóta ismernénk egymást. Megmutattam az egyik kedvenc helyemet futás közben, ahol Bea még sosem járt.

Bea: Ahogy azt már Balázs is említette az Ultrabalatonnak köszönhetően ismerkedtünk meg, ahol én egy 12 fős lánycsapatban indultam. A csajok sokat beszéltek Balázsékról a verseny alatt. Miután gratuláltam Balázsnak, elkezdtünk csetelni és megbeszéltünk egy közös futást. A második találkozás pedig egy kávézás volt, amit azóta minden hónapban ünnepélyesen megismétlünk.

futóesküvő,futótárs,házasságkötés,futókapcsolat,esküvő
Forrás: TSP Art Lab
''...egyszer csak futótárs helyett egy igazi társat találtam magam mellett.''

Mennyi időbe tellett, mire elindult a közös az utatok?

Bea: Elég gyorsan pörögtek az események, egyre többször futottunk együtt, jógázni is közösen jártunk, szinte a megismerkedésünk napjától az összes szabadidőnket együtt töltöttük, és 1 hónap után összeköltöztünk.

Balázs: Nem tudom pontosan megmondani, az élet olyan helyzeteket hozott egymás után, hogy egyszer csak futótárs helyett egy igazi társat találtam magam mellett.

Inspiráltátok egymást sportolóként? Hogyan változott a sportéletetek a közös élet során?

Balázs: Az Egyesületünkben (Mecsek Maraton Team, a szerk.) van egy “Társ a sportban” nevű program, ami megtanított arra, hogy segíteni valakinek és látni a fejlődését nagyon motiváló tud lenni. Így próbáltam segíteni Beának, hogy fejlődjön a futásban. Ő pedig abban biztatott és támogatott engem, hogy hozzam létre a sportolói oldalamat és használjam ki a közösségi médiának köszönhető támogatói lehetőségeket.

Bea: Mindenképp inspirált Bali, sőt, talán túlságosan is, hiszen egyből én is ultrás akartam lenni. Aztán megtanultam, hogy ez nem egy gyorsasági verseny, rengeteg türelemre és kitartásra van szükség az ultrához vezető úton. Mindketten sokkal tudatosabbak lettünk egymás mellett, nekem is lett edzőm, és közösen tértünk át a vegán életmódra is.

Sokat utaztok, Balázs, Te sokat versenyzel, Bea gyakran veled tart. Miben tud számodra segíteni a versenyeken?

Balázs: A lelki támasz mellett azokon a versenyeken, ahol lehetőség van egyéni frissítésre, minden pontra elém jön, még a legextrémebb helyekre is, akár 15 km-t túrázva, ha úgy adódik. Már tudja, mikor mire van szükségem, sokszor elég, ha csak csendben mellettem van.

futóesküvő,futótárs,házasságkötés,futókapcsolat,esküvő
Forrás: TSP Art Lab
''Már tudja, mikor mire van szükségem, sokszor elég, ha csak csendben mellettem van.''

Bea, a sérülésed időszakában, Balázs hogyan tudott téged támogatni? Hogy vagy most?

Bea: Mindig igyekezett a saját tapasztalataiból átadni, és türelmet próbált tanítani, ami nekem a legnehezebben emészthető tananyag. Köszönöm, most már mondhatom, hogy jól vagyok, de ez a 2 hónap kényszerpihenő sok mindenre ráébresztett. Balázs gondoskodott arról, hogy mozgásban maradjak és a futásmentes időszakban is legyen közös sportos programunk, így kezdtünk el közösen bringázni.

Rendhagyó házasságkötésetek volt pár héttel ezelőtt. Nem is a helyszín, a csendes, családias lebonyolítás volt meglepő, hanem az öltözéketek. Ki találta ki a Runnabe pólókat, sapkákat és a rájuk nyomott feliratokat?

Balázs: Ismeritek a brand szlogenjeit: “Run, Lifestyle, Friends”, “Restday” és az “It’s Run o’clock” melyből jött az ötletem, hogy megkérjük a fiúkat, készítsenek nekünk egy egyedi “It’s wedding o’clock” szettet.

Bea: Az ötlet nagyon megtetszett, hiszen maximálisan magunkénak érezzük a márka által képviselt életérzést. “Trail, Peace, Love”

futóesküvő,futótárs,házasságkötés,futókapcsolat,esküvő
Forrás: TSP Art Lab
''Rengeteg pozitív példa van a környezetünkben arra, hogy család mellett is lehet komoly szinten sportolni, és versenyekre utazni.''

Amikor kikerülnek a friss menyasszonyi fotók, az érintett ismerősei mind elismerően nyilatkoznak a látottakról, Bea, te milyen üzeneteket kaptál? (Egyébként tényleg csodaszép voltál.☺)

Bea: A készülődést nem vittem túlzásba, se fodrászhoz se sminkeshez nem mentem el, mert Bali a természetességem szereti, de a visszajelzések szerint smink nélkül is ragyogtam. Az esküvő a barátnőmék kávézójában volt, ahol a 6 éves kislánya megkérdezte, hogy mikor fogom felvenni a menyasszonyi ruhát? Mikor mondtam, hogy ez az, ő csak értetlenkedve nézett. Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, nagyon szerették, hogy nem megszokott stílusú szertartásunk volt, nem megszokott öltözékben.

Bea, ha teljesen túljutottál a sérüléseden, milyen sportos célokat tűzöl ki magad elé?

Bea: Múlt héten, a nászutunk alatt volt a szülinapom és az volt az egyik legnagyobb ajándékom, hogy újra futhattam, ráadásul az imádott tengerillatban. Most apróbb céljaim vannak, az ultrázásról nem tettem le, de betartom a fokozatokat. Viszont az aszfalt helyett már inkább a terepfutás irányába indulok tovább. Nagyon megszerettem a bringázást is, abban is szeretnék fejlődni.

Balázs, Te most hová tartasz futóként? Van valamilyen vágyott közeli vagy távlati terv?

Balázs: 3 és fél év után döntöttem úgy, hogy edzővel készülök tovább. Már 3 hónapja dolgozunk együtt Jakus Bélával. A közeli tervem az, hogy megtanuljam nem elfutni a versenyek elejét. A távlati terv pedig egy régi álmom, a Goretex Transalpine páros terepfutó verseny.

futóesküvő,futótárs,házasságkötés,futókapcsolat,esküvő
Forrás: TSP Art Lab
''...nagyon szerették, hogy nem megszokott stílusú szertartásunk volt, nem megszokott öltözékben.''

Nálad az edzőhöz szegődésnek még bőven van kifutási ideje, mit vársz ettől az együttműködéstől? Illetve hogyan érzed magad tanítványként (volt egyáltalán valaha edződ?)?

Balázs: Béla az első edzőm, nagyon jó választás volt, mivel az aktív kommunikációnak köszönhetően sokat segít egy tudatosabb felkészülésben és versenyzésben. Nem csak az edzéstervet küldi, hanem érzem az őszinte törődést is részéről. Néha picit korlátok között érzem magam, viszont látványos a fejlődés, hiszen egyre jobban sikerülnek a versenyeim.

Hogyan gondolkodtok arról, hogy ha már többen lesztek, mint ketten (hárman), mennyire lesz lehetőségetek ennyit utazni, sportolni? Van-e esetleg ilyen irányú tervetek?

Bea: Rengeteg pozitív példa van a környezetünkben arra, hogy család mellett is lehet komoly szinten sportolni, és versenyekre utazni.

Balázs: Természetesen, hiszen mi leszünk a leghangosabb szurkolói a kis Nedynek a Kids Trail versenyeken.

Hová utaztok legközelebb?

Balázs: Imádjuk a Balkánt, így a következő úticél számomra Románia, a Marathon 8500 lesz, ahová Bea sajnos nem tud velem jönni…

Bea: …de az augusztusi román túrára már Balival tartok, a Fogarasi havasokban rendezett 2X2 versenyre.

futóesküvő,futótárs,házasságkötés,futókapcsolat,esküvő
Forrás: TSP Art Lab
Az ifjú pár és a násznép Pécs belvárosában.