Ha futni kezd komolyabban, abból rossz nem igen szokott kisülni, most éppen ezüstöt nyert a Hosszútávú Hegyifutó OB-n – Vincze Zsófival beszélgettünk

Tavaly év végén vetette bele magát ismét a tudatos felkészülésbe. Arról, hogy mi történt vele 2017 után, azt követően, hogy futóként csendesebb vizekre evezett, Run baby run című blogjában folyamatosan írt. Röviden a fő csapásirány a gyermekvállalás lett, ám egyelőre a sors nem adja könnyen a babát. Kemény, őszinte írásai pontosan szemléltetik, milyen gyötrelmes is lehet az az út, amire egy gyermekáldásra váró nő tévedhet. A december óta tartó, pár hónapos célirányos edzésmunka olyan jól sikerült, hogy a két héttel ezelőtti Mátrabérc Trail-en, ami egyben Hosszútávú Hegyifutó Országos Bajnokság volt, elhozta az ezüstérmet. Vincze Zsófival beszélgettünk a robbanásszerű visszatérésről, az edzői munkáról és tervekről.

Azt érzem rajtad annak ellenére, hogy személyesen nem ismerjük egymást, hogy nagyon szenvedélyes ember vagy, aki amibe belekezd, abba komoly erőfeszítéseket tesz. Ilyen vagy?

Elképzeltem magam előtt, hogy ha nem menne jól a futás, vajon tényleg beletennék-e még több munkát ahhoz, hogy menjen…valószínű nem. Én addig vagyok szenvedélyes és addig csinálok valamit, amíg örömet okoz. Mivel szeretek futni, szívesen belerakom a munkát is, de ha nem menne, valószínű már rég valami mást csinálnék. Sokféle mozgást kipróbáltam gyerekkorom óta és volt sok olyan, ami nem volt nekem való, idő volt, mire rátaláltam a futásra. A futásba tényleg mindent belerakok. Szóval a válaszom röviden az, hogy igen, szenvedélyes vagyok (nevet).

Decemberben kezdted a komolyabb edzésmunkát, mi változott akkor, ami miatt úgy döntöttél, hogy ismét többet edzel?

A lombik programok miatt kerültem ki a versenyzés világából, de a futás mindvégig jelen volt az életemben, csak jóval kíméletesebben. Aztán beláttam, hogy amit lehetett megtettem azért, hogy összejöjjön a baba és egyelőre biztos, hogy hónapjaim vannak a továbblépésig, a felszabaduló időt valamilyen tartalommal akartam megtölteni. Azt gondoltam, ha tényleg ilyen sok időm van, akkor akár fel is készülhetek valamilyen versenyre.

Kezdetben egyébként csak annyi történt, hogy bűntudat nélkül futottam. Miután elkezdtem újra élvezni az edzéseket, kitaláltam, hogy elindulok a Mátrabércen és végül a felkészülés megint nagyon beszippantott. Ezt az érzést korábban is nagyon szerettem.

A saját futásaidat befolyásolta, hogy időközben edző lettél magad is?

Sokkal tapasztaltabb lettem és megfontoltabb. Volt egy terv a fejemben azzal kapcsolatban, hogyan fogok edzeni. Ebben nagyon sokat segített az is, amikor korábban magam készültem edzővel. Sokat tanultam és sokat kérdeztem, mert már akkor is érdekelt az elmélet, de még nem gondoltam, hogy valaha belőlem is edző lesz.

A felkészüléseddel összefüggésben pontokba szedett lépések közül végül sikerült mindent megvalósítani? Ezek a szintgyűjtés, a technikás terepen zajló edzések elvégzése volt, illetve a lejtők gyakorlása, erősödés, gyorsulás és a fogyás.

Ami egyértelműen nem sikerült, az a fogyás. Az utolsó 1-2 kg-ot kellene lefaragni, ami a legnehezebben megy. Az étvágyam úgy van szabályozva, hogy amikor jól mennek a dolgok, biztos, hogy eszem még egy sütit, mert nem vagyok túl szigorú magamhoz, azért sem, mert nem vagyok profi sportoló.

Öt év távlatából milyen érzés volt ismét Mátrabércet futni, pláne egy igen erős női mezőnyben?

A mezőnyt látva a negyedik-ötödik helyet képzeltem magamnak olyan pillanatomban, amikor kissé pesszimista hangulatban voltam. Aztán a második hely teljesen váratlanul érintett. Még úgy is tudtam neki örülni, hogy közben Iréntől (Tiricz Irén, a női első helyezett, a szerkesztő) kaptam egy órát, ami számomra azt jelzi, hogy teljesen átlagos teljesítményű futó vagyok. Mindenképpen jó volt a dobogón állni, főleg, hogy nem számítottam rá. De leginkább a menetidőm miatt voltam elégedett, mert egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy a korábbi időmön javítani fogok. (6:46:26 alatt ért célba Zsófi, a 2016-os célideje 6:50:40 volt, a szerkesztő). De ahogy telik az idő a verseny óta, azt érzem, hogy még ennél is tudok jobbat futni, ha felkészülök. Ősszel meglátjuk…

Neked melyik a pálya leginkább testhezálló szakasza?

Nagyon szeretem az első szakaszát az útvonalnak, az első 19 km-t, ami a bemelegítés, de annyira koncentrálnom kell odáig azért, hogy ne fussam el, hogy ez a szakasz nagyon kimerít mentálisan. Kész megkönnyebbülés felérni a csúcsra, mert utána végre lehet futni.

Van olyan rész, amit nem szeretsz és alig várod, hogy túljuss rajta?

Most Ágasvár váratlanul ért. Kiment a fejemből, hogy ott van egy mászás. Mivel kicsit kézzel is be kellett olykor segíteni és nagyon fújt a szél, össze kellett magam szedni, mert tériszonyom van.

Írtad, hogy az 50 km körüli terepútvonalak jönnek be leginkább, maradsz ezen a vonalon vagy izgat azért ismét egy hosszabb ultratáv?

Nem tervezek hosszabb távot egyelőre, mert ez az, amire úgy tudok készülni, hogy a hétköznapok szintjén még jól viselem és fejben is könnyebben meg tudom emészteni.

Hol futnál még az idén?

Korábban csak a Mátrabérc Trail-ig terveztem, de most azért elkezdtem gondolkodni azon, hogy jó lenne külföldre is eljutni versenyezni egyszerűen csak azért, hogy jól érezzem magam, illetve ősszel ismét elindulnék a Mátrabérc Trail-en (a nyílt terepfutóverseny megrendezése az áprilisi időpontról októberre került, a szerkesztő) összehasonlításképpen, hogy milyen eredménye lenne annak, ha tovább készülök. Másban most nem gondolkodom és nem is szeretném magam ennél komolyabban venni ebből a szempontból.

Edzőként milyen utat jelöltél ki magadnak?

Nem vagyok főállású edző és lehet, hogy soha nem leszek az. Ezen nagyon sokat gondolkodtam és én határoztam így. Van egy biztos munkám, az edzősködésben pedig – mivel nem ebből élek – tágabb a döntési szabadságom azzal kapcsolatban, hogy hány futóval dolgozom és kikkel. 10-11 fő fut most nálam, ami nem olyan sok, de így nem is tudok megcsömörleni ebben a munkába.

Egyébként azt tartom fontosnak, hogy a futó egészséges maradjon, inkább lassabban fejlődjön, gyorsuljon, de sérüléseket és egyéb betegségeket ne szedjen össze a futás miatt. Felelősségemnek érzem ezt az ügyet, hisz hobbisportolók vagyunk. A tanítványaimat is erre edukálom, ami nem egyszerű persze. Magam sem tartok be mindig mindent, ami egészséges, de törekszem rá.

Most, hogy futókkal foglalkozom jobban látom, hogy hányféle élethelyzetbe kell a futást beilleszteni. Emiatt empatikus is vagyok, de azért szeretem, ha megcsinálják az edzést.

Te hogyan látod az edzői szakmát ma? Nagyon sok futóból válik idővel edző, de nem pontosan tudni, hogy milyen szintű tudás áll egy-egy végzettség mögött.

Edzővé válni, tehát papírt szerezni semennyire sem bonyolult. A kérdés az, hogy szeretne-e valaki jó edző lenni és szeretne-e valaki megfelelő tudást felépíteni, mert megvan erre a lehetőség. Ugyanazt a képzést el lehet végezni úgy, hogy nem igazán jársz be az előadásokra, de le lehet vizsgázni. Illetve úgy is hozzáállhatsz, ha heti kétszer az atlétikai pályán vagy, ahol olyan edzőtől tanulsz, aki olimpiára készített fel sportolókat. Én így csináltam. Abból tehát, hogy milyen képzésen vett részt egy edző, nem lehet megállapítani, hogy mit tud.

Nagyon nehéz kérdés az edzőválasztás, mert van olyan futó, aki pont azért keres edzőt, mert sok mindennel nincs tisztában és nem is akar tisztában lenni, nem akar szakmai anyagokat olvasni és nem akarja megítélni azt, hogy melyik edző jó, hanem pont arra van szüksége, hogy a kevés szabadidejét szeretné a futással tölteni, nem pedig azzal, hogy melyik edző mit tud vagy nem tud. Más pedig pont, hogy szeretne elmélyedni a részletekben. Szerencsére nagyon színes az edzői paletta, így mindenki megtalálhatja azt a szakembert, akivel szívesen dolgozik együtt. Az edző kommunikációja, ami általában a közösségi médián keresztül zajlik, nagyon sok mindent elárul, érdemes ezt is megnézni.