„Amatőrként csinálom, ezért sem merült fel, hogy megnyerhetem” – interjú Viktoria Brown-nal a nagyatádi eXtremeMan női győztesével

Lassan két hete, hogy lezajlott az idei eXtremeMan, a hazai hosszútávú triatlon hazájában, Nagyatádon. Volt idő, amikor biztosan sokan kételkedtek abban, hogy lesz-e egyáltalán bármilyen verseny. A Kanadában élő Viktoria is így volt ezzel. A három gyermekes anyuka pár héttel az augusztus eleji verseny előtt döntött az indulás mellett, miután a szeptemberi amszterdami hosszútávú triatlon VB törlésre került. Szerencsére az utazást is meg tudták oldani, igaz, otthon két hét karantén vár rájuk a hazaérkezést követően. Na de mi ez ahhoz képest, hogy - számára is meglepő módon - magyar bajnokként ünnepelték a XXX. Hosszútávú Triatlon OB-n abszolút női első helyezettként. Célideje 10 óra 31 perc 3 másodperc lett.

A 45 éves, sikeres élelmiszeripari vállalkozását vezető amatőr sportolónő csupán 5 éve, hogy egyáltalán futni kezdett, de nagyon hamar megjelent a törekvéseiben a kőkemény tudatosság, ami mentén építgette kezdetben hobbi sportolói karrierjét. Hazautazása előtt nem sokkal, Viktoria Brown-nal beszélgettünk a váratlan sikerről, aminek köszönhetően egy csapásra megismerte a hazai közönség a nevét, legalább is triatlon körökben egészen biztosan.

RW: Azt olvastam, hogy nem számítottál a nagyatádi győzelemre. Ironman távon ez volt az eddigi legjobb eredményed?

Viktoria Brown: Igen. Három éve mentem először Ironman távot, de akkor a teljesítés volt a cél. 13 óra fölötti időt mentem. Teljesen más volt a motivációm, le akartam fogyni és arra gondoltam, hogy a felkészülés ad némi löketet ehhez.

RW: Milyen gondolatokkal rajtoltál most augusztus 8-án?

VB: A kategóriámban szerettem volna nyerni, tehát a női 45-49 éves korosztályban. Minden kategóriában kiosztották a magyar bajnoki címet is egyben.

RW: A hazai mezőnyben ismertek téged?

VB: Nem, egyáltalán nem, teljesen sötét ló voltam. Azért volt érdekes találgatósdi számomra is, mert nem tudtam, hogy van-e hozzám hasonló sötét ló a mezőnyben. Azt tudtam, hogy vannak a mezőnyben elit versenyzők, én ezt amatőrként csinálom, ezért sem merült fel egyáltalán, hogy megnyerhetem.

RW: Hogyan tudtál készülni a koronavírus-járvány miatti korlátozások közepette? Kanadában, ahol élsz, mennyire volt lehetőség a sportolásra?

VB: Március körül bezárt minden, az uszodákat is beleértve, múlt héten nyitottak ki. Illetve van egy közeli tó, ahol három héttel ezelőtt már tudtam úszni, előzőleg nagyon hideg volt a víz. Futni és biciklizni lehetett végig.

RW: Attól nem tartottál, hogy mégsem rendezik meg a nagyatádi versenyt?

VB: Azért nem, mert előtte rendeztek már két féltávú versenyt. Sőt innen jött az ötlet, hogy induljak. Nálunk mindent töröltek, az amszterdami VB-t szintén (az lett volna az idei főversenyem).

RW: Tehát végül is a koronavírus miatt jött az ötlet, hogy elindulj?

VB: Konkrétan igen, mert megláttam a nagyatádi rajt előtt 6 héttel készült középtávú versenyfotókat és megérintett nagyon a hangulat, illetve az, hogy egyáltalán lehet versenyezni.

De a lényeg, hogy Nagyatád előtt hat héttel vetettem fel, hogy milyen buli lenne elindulni. Utánanéztem, hogy vajon megoldható lenne-e és az volt. Láttam, hogy beengednek az országba, el tudunk utazni, utána vissza is tudunk menni, tehát semmi akadálya nem volt annak, hogy versenyezzek. Ezek után csináltunk egy 5 és fél hetes felkészülést, amiből 2 hét már rápihenés volt.

RW: Egyébként ez volt az első nagyatádi Ironman távú versenyed?

VB: Versenyzőként igen, de annak idején riporterként voltam Nagyatádon. ’93-ban én készítettem az összefoglalót, lehet, hogy később is egyébként. Sok triatlon versenyen forgattam, de fel sem merült, hogy valaha is triatlonozni fogok.

RW: Hogyan fogadta a családod ezt a sikert?

VB: Anyukám és a gyerekeim voltak ott, ez volt az első alkalom, hogy versenyezni láttak. Nagyon nézőbarát a nagyatádi pálya a körözgetéssel, általában a körözés nekem nagyon fekszik, mert szeretem, hogy tudom, merre megyek és mi várható előttem. A frissítés szempontjából is egyszerűbb így. Sok erőt adott, hogy ott voltak és pont egy olyan versenyen történt mindez, ami ennyire jól sikerült.

RW: Mi a következő versenycélod?

VB: Idén szeptember végén szeretnék elindulni az első ultrafutóversenyemen Kanadában, de még nem döntöttem el, hogy 12 órán vagy 24-en fussak. Nagyon hajlok a 24 órára, annak ellenére, hogy maratonnál hosszabbat még soha nem futottam. Bár az Ironman-ek miatt van hosszútávú tapasztalat időben is.