futás várandósan, várandósság, terhesség, maraton,

A Boston Marathon versenyszabályzatát módosították: ezentúl lehetővé teszik, hogy a várandós és szülés után álló futónők elhalasszák a részvételt

Forrás: Getty Images
Ehhez a változáshoz konkrét sztori kapcsolódik, melynek főszereplője a 34 éves Fiona English.

Az angol futónő éveket töltött azzal, hogy olyan eredményt érjen el, amivel esélye van magát kvalifikálni a bostoni maratonra. Végül tavaly áprilisban Párizsban 3:27:05-öt futott, 17 percet javítva korábbi maratoni idején. Nagyon sok munkát tett abba, hogy ezt az eredményt elérje. Besorsolták az idei Boston Maraton indulói közé, ám személyes életében változás állt be, ugyanis várandós lett, ráadásul az április 17-ei verseny környékén ad életet első gyermekének.

Az első trimeszter után kereste meg a verseny szervezőit azzal, hogy szeretné az indulási jogot elhalasztani és a befizetett nevezési díja visszakapni. A regisztráció során lemondási biztosítást kötött. A verseny szervezői először elutasították a kérelmét, aminek értelmében a nevezési díj, a lemondási biztosítás díj, és a regisztráció elveszett volna, nem indulhatott volna más, későbbi időpontban a rendezvényen.

Fiona, aki egyébként még az első trimeszter alatt teljesítette tavaly az UTMB OCC (55 km / 3425 m szint) versenyszámát, ezt követően közösségi oldalán nyílt levet tett közzé, melyben leírta a történetét és közzétette a Boston Marathon szervezőinek válaszát.

Négy nappal később a szervezők reagáltak is, megváltoztatták a verseny szabályzatát, aminek értelében a jövőben azok a regisztrált és indulásra jogosult futók, akik gyermeket várnak vagy már megszületett a gyermekük, a nevezési igazolás kézhezvétele és a verseny napját megelőző 14 napon belül kérvényezhetik a nevezés halasztását, amit a következő két éven belül megrendezett verseny valamelyikén tudnak felhasználni. Az új szabály azonnal hatályba is lépett és valamennyi érintett futónő esetén alkalmazandó.

Runner’s World 2022/05 (digitális verzió)

Runner’s World 2022/05 (digitális verzió)

A legújabb Runner’s World fő témája a téli futások és az alapozás, hogy ebben az időszakban is megtartsd az egészséged, a fittséged és a teljesítményed, és magabiztosan kezdhess el majd készülni a tavaszi versenyekre. Ezen kívül a zene is főszerepet kapott, hiszen az egyik leghűségesebb futópartnered lehet, ha jól használod. Hazai futók pedig el is mondják, melyek a kedvenc zenéik az edzések alatt. A címlapon Szakács Gergő, akit bár dalszövegíró, zeneszerző és énekes minőségben ismerünk legtöbben, szenvedélyes futó is. Természetesen az izgalmas interjúk és történetek sem maradtak el, jó olvasgatást mindegyikhez! További információk: https://www.runnersworld.hu/megjelent/uj-runners-world-szakacs-gergo

995 Ft

1095 Ft