10 000, 10 km, világrekord, atlétika,

Sifan Hassan megdöntötte a női 10 000 méter világcsúcsát

Forrás: Getty Images
Az etiópiai születésű, holland színekben versenyző futónő 10 másodpercet javított az eddigi rekordon.

Vasárnap a hazájában megrendezett szabadtéri nemzetközi atlétikai viadalon 29:06.82-vel ért célba 10 000 méteren, ezzel megjavította a táv női világrekordját, amit a szintén etióp származású Almaz Ayana futott a 2016-os riói olimpián, az ő ideje 29:17.45 volt.

Hassan a verseny előtt már jelezte, hogy világcsúcsdöntésre készül. Ennek megfelelően iramfutók és a korábbi rekordot mutató lézerfény segítette a futást. Már a verseny előtt is optimista volt a 28 éves atlétanő, azt mondta, úgy érzi, gyorsabb, mint valaha. Verseny közben is látszódott, hogy nem túlzott, hiszen átlagosan 2:55-ös kilométereket futott, illetve az utolsó kilométeren még képes volt hajrázni is, így 2:45-ös utolsó ezerrel és új világcsúccsal csapott a célba.

Sifan Hassan egyébiránt két futószámban is rajthoz szeretne állni a tokiói olimpián, még pedig 5 és 10 ezer méteren. Jelenleg a női 1 mérföld (4:12.33), az 1 órás futás (18 930 méter), a női mezőnyben futott 5 km-es utcai futás (14:44) és a 10 000 méter világcsúcsa kapcsolódik a nevéhez, valamint hat másik országos és európai rekord.

A verseny utáni nyilatkozatában meglebegtette azt, hogy valójában visszafogta magát, most csupán az volt a célja, hogy világrekordot fusson, de érzése szerint képes lesz 29 percen belül is célba érni idővel. „Ez a világrekord olyan, amiről csak álmodtam korábban. Tökéletes visszaigazolása a kemény munkának, aminek a célja Tokió. Boldog vagyok, hogy mindezt hazai pályán értem el” – mondta Hassan.

Runner’s World 2021/02 (digitális verzió)

Runner’s World 2021/02 (digitális verzió)

Ép testben ép lélek – tartja a mondás. De vajon mennyire igaz ez a valóságban? Mit ad hozzá a mentális erőnkhöz a futás, és fordítva: hogyan javítja teljesítményünket, ha fejben erősek vagyunk? A Runner’s World legfrissebb számában erre a fő kérdésre keressük a választ. Futók, edzők, mentorok és pszichológus segítségével utána járunk, hogy mitől lesz fejben erős egy futó, és hogyan válik ez hasznára a mindennapi életben.

Foglalkozunk a zene teljesítményfokozó erejével, megismerkedünk egy transz futóval, és exkluzív interjút is olvashatunk Kilian Jornet ultrafutó legendával.

A több mint egy éve tartó világjárvány, a bezártság, a korlátozások és a sok- egyedüllét sokaknál a futásban is hozott változást. Megmutatjuk, hogyan érdemes újrakezdeni a futást, és hogyan vehetjük fel újra a tempót a futás izgalmas világával.

Még több infó: Runnersworld.hu/megjelent

595 Ft

Az eseményen mögötte bő másfél perccel ért célba a kenyai Irine Jepchumba Kimais és Daisy Cherotich.
Bővebb eredmények ITT.