Az utolsókból lesznek az első olimpikonok

A 2016. évi riói olimpiát követően megváltozott az ötkarikás játékokra való kijutási rendszer az atlétikában, amely folyamatos versenyzésre és pontgyűjtésre ösztönözte az atlétákat, és teljesen új kihívás elé állította a sportolókat. Tóth Lili Anna ebbe a 2019 óta tartó pontszerzésbe próbált bekapcsolódni, ahhoz azonban, hogy valaki egyáltalán felkerüljön a ranglistára, 3 igazán jó eredménnyel kellett rendelkeznie. A járvány okozta lezárások, illetve versenyek hiánya miatt Lili a ranglistára csak a június 29-i zárás előtt egy héttel került fel az 57. helyen. Addig a neve még csak meg sem jelent a kijutásra esélyesek között. Tokióban akadályfutásban 45 fő versenyezhet, és csak a június 27-i országos bajnoki győzelmével sikerült megszereznie a kijutáshoz szükséges pontokat. 2 nappal a kvalifikációs időszak vége előtt azonban 2 másik lánnyal együtt rendelkezett a szükséges 1190 ponttal, azaz a három lány együttesen esélyes volt a 45. hely megszerzésére. Végül a legtöbb pontot érő eredményeket összehasonlítva és rangsorolva Lili számára biztosították a 45. helyet az indulásra jogosultak között.

Lili sportkarrierje azonban nem csupán ezzel az egy érdekfeszítő történettel rendelkezik, telis-tele van magasságokkal és mélypontokkal. Kívülállóként úgy tűnhet, sportkarrierje folyamatosan egy felfelé ívelő irányt mutat, aki azonban jobban ismeri őt, tudja, hogy inkább egy hullámvasúthoz hasonlít. Tóth Lili Anna neve 2013-ban vált ismertté az atlétika világában, amikor az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon 1. helyezett lett 2000 méteres akadályfutásban Utrechtben. Azóta már többször is bizonyított, ugyanis a mai napig ő a 2000 méteres akadályfutás U23-as magyar csúcstartója. Nehéz lenne minden eredményét felsorolni, de a legjelentősebbek közé tartozik, amikor 2014-ben 3. helyen ért célba ifjúsági olimpián Nanjingban, valamint, amikor 2017-es Mezei futó Európa-bajnokságon a junioroknál ezüstérmet szerzett Somorján. Nehéz időszak volt az életében, amikor mondjuk 2019-ben a svédországi U23-as Európa-bajnokságon betegség miatt a 10. helyen ért célba, vagy amikor a 2017-es grossetoi U20-as Európa-bajnokságra abszolút esélyesként utazott ki, azonban a döntőben az élen haladva elesett az egyik akadályban, és agyrázkódást kapott. Küzdött már fáradásos töréssel is, de minden nehézségen felülemelkedve, erősebben tért vissza a pályára mint korábban.

Lilivel most az olimpiai kijutásáról beszélgettünk, arról, hogy ő hogyan látja az elmúlt időszak történéseit.

Az olimpiára való kijutás lehetősége mennyire volt neked korábban is fontos, mikor fogalmazódott meg benned először Tokió, mint cél?

Amikor 2014-ben ifjúsági olimpián bronzérmet szereztem, akkor megfogalmazódott bennem, hogy talán a felnőtt olimpiára is kijuthatok egyszer. Az akkori edzőm és nevelőedzőm, Fazekas Gáspár azonban reálisan látva a dolgokat, megjegyezte, hogy azért ahhoz jóval többet kell edzeni. Akkor természetesen még nem is sejtettem, hogy igaza lesz (mosolyog).

Azóta eltelt 7 évben sok minden megtörtént velem, és rájöttem, nekem nem is az olimpia, vagy a különféle eredmények a fontosak, hanem, hogy egészséges legyek, hogy folyamatosan edzhessem, és egyre jobb eredményeket érhessek el. Minden egyéb csak erre épül rá. Ha a fejlődésem folyamatos, akkor bármi megtörténhet.

2016-ban a riói olimpiára a kiküldetési szint 9.45.00 volt, jelenlegi egyéni csúcsod 9:40.81. Esetleg Rió után gondoltál már az olimpiára, hogy a következőn már szeretnél részt venni?

Nem, ugyanis 2016-ban még eléggé messze voltam tőle. Akkor még csak 10.04 volt az egyéni csúcsom, és azzal is még csak 10. helyen értem célba a junior világbajnokságon 3000 méteres akadályfutásban. Akkor még egyáltalán nem tűnt reálisnak az olimpia. 2017-ben azonban már sikerült 10 perc alá kerülnöm. 9:55.72-t futottam, ami akkor U20-as magyar csúcs volt, 2019-ben azonban bevezették, hogy vagy világranglista pontokkal, vagy 9.30.00-on belüli idővel lehet csak kijutni. Ekkor úgy éreztem, ahogy közeledik az olimpia, én annál távolabb kerülök attól a lehetőségtől, hogy kijussak. Ez a távolodás pedig egyre erőteljesebb lett a koronavírus megjelenésével, és a versenyzési lehetőségek megszűnésével.

Mi volt akkor mégis, ami egy kis a reményt adott a kijutásra?

2020 év vége felé edzőt váltottam, és az új ingerek, valamint az edzőm hozzáállása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mégis úgy érezzem, nincs minden veszve. Természetesen vele sem arra készültem, hogy kijutok, hanem arra, hogy eddzek keményen, abból jó eredményeket érek el, jól versenyzem, és akkor talán mégiscsak elérhetővé válhat számomra is Tokió.

Hogyan folytatódott ezután a felkészülésed?

Igazából 2021. év eleji fedett pályás felkészülésem egészen jól sikerült, azonban azt követően nem tudtam edzeni, mert lebetegedtem. Ekkor még a ranglistán sem szerepeltem, és még nem voltak betervezve versenyek sem, ahol esetleg pontokat szerezhetek. Majd adódott egy lehetőség, hogy rajthoz állhatok Dohában az egyik Diamond League versenyen május közepén. Kicsit bonyolította a helyzetet, hogy előtte egy héttel még itt Magyarországon is volt egy verseny, ahol szerettem volna 2000 méter akadályon rajthoz állni, és már pontokat szerezni. Azt a futásomat azonban elmosta az eső, az időjárás miatt későbbre halasztották. Itthon végül nem tudtam elindulni, és 1 héttel később pedig már utaztam is Dohába. Diamond League versenyen részt venni hatalmas dolog minden atléta életében, ami egyébként egy nagyon erős verseny is. Emiatt nem is tekintettem erre úgy, hogy beleszámíthat az olimpiai kvalifikációba, mert annak ellenére, hogy 9:47.48-ra javítottam a legjobb időmet, azzal csak a 13. helyen értem célba. Erre a helyezésre pontot végül nem is kaptam, és akkor május közepén ott álltam, pontok és világranglista helyezés nélkül.

Mennyi időd maradt ezután még a kvalifikációra?

Ezt követően közel 1 hónapom volt már csak a kvalifikációra. Június elején Tatabányán futottam ismételten 9:47.02-t, és ezen a magasabb kategóriás versenyen végül a 4. helyen értem célba. Ez egy közepes eredmény, de végre megszereztem az első pontjaimat, kipipálhattam a 3 jó futás közül az egyiket. Ezt követően június 12-én Nizzában versenyeztem, azt a versenyt azonban egy esés miatt nem tudtam befejezni. Ekkor már csak 2 hetem maradt a kijutásra. Végül június 19-én Madridban tört meg a jég. Egy ismételt egyéni csúccsal egy lépéssel közelebb kerültem a célomhoz, ugyanis 1 héttel a zárás előtt végre felkerültem a világranglistára, az 57. helyen. Egy korábbi futásomat beszámították 3. eredménynek, de ekkor már csak a június 27-i országos bajnokság maradt meg egyedüli lehetőségnek, hogy előre lépjek a ranglistán. Tudtam, hogy ismét egyéni csúcsot kell futnom ahhoz, hogy ez megtörténhessen. Ekkor nagyon össze kellett szednem magam, és nagyon erősnek kellett maradnom. Végül az országos bajnokságon 2 nappal a teljesítési időszak előtt 9:40.81-es egyéni csúcsot futottam. Nagyon bizonytalan volt minden, ugyanis nem csak az számít, hogy én hol és mit versenyezem, hanem, hogy a vetélytársaim milyen versenyen, milyen időeredménnyel, hanyadik helyen érnek célba. Azt tudtuk, hogy én hány ponttal rendelkezem, de azt nem tudhattuk, hogy a többiek mennyivel fognak. Minden lehetőséget figyelembe vettünk, és a számolgatások után arra jutottunk, hogy előfordulhat az is, hogy pont 1 ponttal fogok lecsúszni az olimpiáról.

Végülis mindent megtettél azért, hogy teljesüljön az álmod, mit éltél át ebben a 2 napban?

Nem akartam elfogadni, hogy 1 ponttal csússzak le. A menedzseremmel megpróbáltunk még valamilyen versenyt keresni ebben a 2 napban, mert úgy voltam vele, hogy nem adhatom fel ilyen közel a célhoz. Persze nem sok esélyt láttunk arra, hogy még valamilyen rangos versenyre bekerülhetek 1 nap alatt, de végül sikerült elintézni, hogy június 29-én, az utolsó napon még futhassak Luzernben. Következő nap már csomagoltam és repültem is. Nagyon boldog voltam, hogy még az utolsó szalmaszálba kapaszkodva is, de megpróbálhatom a kijutást. Nem úgy az edzőm, Berkovics Imre, aki ugyan végig biztatott, ezt az utolsó versenyemet azonban ellenezte. Tudta, hogy fáradt leszek az országos bajnokságtól, valamint az utazástól. Én azonban azt gondoltam, csak így lehetek nyugodt afelől, hogy én mindent megpróbáltam a célom elérése érdekében. Az edzőmnek azonban igaza lett, mert a fáradtság miatt a versenyen az egyik akadályban elestem, a vállam kiugrott a helyéről, a csípőmet és a térdemet pedig bevertem, és nem tudtam befejezni a versenyt. Ez volt az a pillanat, amikor mérhetetlenül szomorú lettem, és valóban úgy éreztem, végleg elúszott minden.

Mikor történt meg a fordulat, amikor az "éppen, hogy lecsúsztam"-ból "éppen, hogy kikerültem’" lett?

Június 29-én tehát lezárult a kvalifikációs időszak, és másnapra már azt lehetett tudni, hogy ki és hol versenyzett. Akkor derült ki, hogy hárman is 1190 ponttal rendelkezünk a legutolsó 45. helyen. Az nyilvánvaló volt, hogy valahogy el kell dönteni, ki kapja meg az utolsó helyet, de hogy ki lesz az, nem tudtuk előre. Végül a hivatalos lista megjelenésekor derült ki számukra is, hogy a legtöbb pontot érő eredményeket rangsorolva engem választottak ki a 45. sportolónak.

Utólag nem érzed, hogy hihetetlenül szerencsés vagy, hogy végül te lettél a 45. a ranglistán?

Szerencsésnek érzem magam amiatt, hogy végül sikerült a kijutás, de közben egy kicsit szerencsétlennek is, mert ha nincs a 2 esésem a két versenyen, akkor nem alakult volna ilyen szorosra a vége. Talán holtverseny sem alakult volna ki, és nem egy hajszálon múlt volna a kvalifikációm. Egyébként a 2 másik lány időeredményeit nézve én rendelkezem a legjobb idővel, ezért még az az érzésem sincs, hogy valaki miattam nem indulhat az olimpián

Most, hogy kiharcoltad a részvételt az ötkarikás játékokra, jöhet a következő lépés. Mit szeretnél elérni az olimpián, milyen célokkal utazol ki. Volt már időd ezen is gondolkodni?

Az olimpián az a célom, hogy egyéni csúcsot érjek el, mindent kiadjak magamból és bátran küzdjek.