Borítókép: A New Balance új bárjában lefutott kilométerekkel fizethetsz az italodért

A New Balance új bárjában lefutott kilométerekkel fizethetsz az italodért

Forrás: Instagram
A Stravával együttműködve nyitották meg az álomhelyünket.

Sokszor kapunk arra vonatkozó kérdéseket, hogy ihat-e a futó alkoholt, ha maratonra készül. Ezen felbuzdulva írtunk nemrég erről egy cikket, melyben rögzítettük, hogy igenis belefér a felkészülés alatt is egy pohár sör vagy egy kis bor, de csakis akkor, ha másnap nem készülsz nagyon megterhelő edzésre. Ökölszabályként érdemes megjegyezni, hogy hosszú futás vagy verseny előtti napon ha lehet, semmiképp se fogyassz alkoholt!

A New Balance és a Strava agytrösztjei sem vetik meg a mértékletes alkoholfogyasztást, olyannyira nem, hogy nemrég megnyitotta kapuit a The Runaway nevű hely, ahol a futók a teljesített kilométereikkel fizethetnek az italért. A két cég négy kihívást írt ki, melyek a maratonra való felkészülést segítik. Csupán annyi a dolgunk, hogy letöltjük az alkalmazást, a rendszer pedig számon tartja, hány kilométert teljesítettünk.

A felső szinten fogyaszthatjuk el a jól megérdemelt italt, alul pedig konditerem található, ahol nyújthatunk, illetve akár súlyzós edzéseket is végezhetünk. A The Runaway Londonban várja a látogatókat, állítólag már most nagyon népszerű a hely a futók körében.