szogi istvan, atletika, magyar atletika

Szögi István nyolcszoros magyar bajnok atléta: "Mindent megteszek, hogy kvalifikáljak a VB-re!"

Forrás: Kámán Bálint/MASZ
Három a magyar igazság, hiszen Szögi István nemrég harmadik alkalommal futott magyar csúcsot fedett pályán. 2021-ben 1500 méteren, 2022-ben 2000 méteren, most pedig mérföldön mutatta meg, hogy jelenleg ő a leggyorsabb magyar atléta ezeken a távokon.

Nem csak az atlétika pályán, de sportolói karrierje során is több éles kanyart kellett bevennie Szögi Istvánnak ahhoz, hogy a három táv mellett az ő neve szerepelhessen csúcstartóként. Kajakosként kezdett sportolni, majd onnan váltott a hosszútávfutásra. Középiskolásként Tatáról Veszprémbe költözött, hogy egyszer teljesüljön az álma, és olimpikon váljon belőle. Az Amerikai Egyesült Államokba még hosszútávfutóként kapott sportösztöndíjat, onnan azonban már középtávfutóként tért haza. Szögi István eredményei a csúcsokon túl is beszédesek, ugyanis nyolcszoros magyar bajnok, többszörös magyar válogatott.

2014-ben a junior világbajnokságon 5000 méteren a 12. helyen, 10 000 méteren pedig a 13. helyen ért célba. 2017-ben a Bydgoszczban megrendezett U23-as kontinensviadalon 7. helyezett lett, felnőttként pedig 2021-ben a fedett pályás Európa-bajnokságon 8. helyen végzett. Ezt követően sikeresen kvalifikálta magát a tokiói olimpiára, ahol a 31. helyen ért célba. Most pedig teljes erőbedobással készül az idei szezonra, hogy elegendő ranglista pontot szerezzen az augusztusban kezdődő budapesti atlétikai világbajnokságon való részvételhez.

Istivel nemrég sportolói múltjáról, a csúcsdöntésekről és természetesen az idei budapesti világbajnokságról is beszélgettünk.

A három országos csúcsodat három egymást követő évben futottad, hogyan emlékszel vissza ezekre a versenyekre? Tudsz esetleg valami hasonlóságot vagy különbséget felfedezni ezekben a futásokban?

Mind a mai napig a legelső országos csúcsom a legemlékezetesebb számomra. Hihetetlen érzés, mert korábban sosem fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy szeretnék egyszer csúcstartó lenni. Akkor döbbentem rá, mit is jelent mindez, amikor mások megjegyezték, ezeken a távokon magyar ember még nem futott nálam gyorsabban fedett pályán. Amikor 1500 méteren sikerült csúcsot futnom, akkor azt egy olyan kis versenyen értem el, ahol minden évben részt szoktunk venni felkészülésképpen. Nem nagyon volt ünneplés sem, rajtunk kívül mások nem is nagyon tudták, mi történt. A többi csúcsot azonban - pont a legelső rekordom hatására - már nagyobb, meghívásos versenyen sikerült elérnem, erős mezőnyben, nézőkkel teli csarnokban. Hirtelen belecsöppentem egy olyan közegbe, amelyet korábban csak távolról ismertem. A 2000 méteres csúcsot például már az egyik legrangosabb fedett pályás versenyen, a franciaországi Liévinben futottam, ahol a világ legjobb atlétái szoktak rajthoz állni. Engem ezek a meghívásos versenyek lendítettek előre az utamon, mert végre úgy érezhettem, megbecsülnek és méltónak tartanak arra, hogy együtt versenyezzek a top atlétákkal. Őszintén mondhatom azonban, a legjobb érzés az 1500 és a 2000 méteres futásomban az volt, hogy csapattársammal, Kiss Gergővel együtt osztozhattam a sikerben, ugyanis az ő felvezetésével, és az ő segítségével sikerült elérnem a rekordokat.

Említetted, hogy korábban nem fogalmazódott meg benned célként, hogy szeretnél magyar csúcstartó lenni. Azért gondolom, ahogy javultak az eredményeid, szépen-lassan mégiscsak elkezdtél számolni ennek a lehetőségével is. Mikor érezted először, hogy közel kerülhetsz a magyar csúcshoz?

Az 1500 méteres csúcs előtt 3 héttel edzőtáboroztunk Budapesten. Akkor már a verseny előtti speciális edzéseket végeztük, amelyek sokkal jobban sikerültek, mint korábban valaha. Edzőm Tóthné Stupián Anikó már mondogatta, hogy ezekből az edzésekből nagyon jó időt lehet futni, amikor azonban az akadályfutó Palkovits István edzője, Németh Gyula bácsi - akinek egyébként ugyancsak volt már országos csúcstartó tanítványa - megjegyezte, akár még magyar csúcsot is futhatok ebből, elültették a bogarat a fülembe. Onnantól már valóban ezzel a gondolattal keltem és feküdtem. Hogy mindezt valóban el tudtam érni, ahhoz azonban az is kellett, hogy 2020. júliusában a Honvéd kupán végre 3:40-en belül fussak. Már nagyon régóta hajszoltam ezt az időt, és sokáig elérhetetlennek gondoltam. Amikor azonban sikerült átlépnem, rájöttem, hogy akár sokkal többre is képes lehetek. Akkor átjutottam egy lélektani határon, amely lehetővé tette, hogy fizikailag is ledöntsem a saját korlátaimat.

És milyen érzés az, hogy mind a három távon más tartotta a magyar csúcsot, most azonban te egymagad vagy a három versenyszámnak a csúcstartója?

Természetesen nagyon kellemes érzés, és büszkeséggel tölt el, ugyanakkor igyekszem helyén kezelni ezeket a csúcsokat. Azt ugyanis tudni kell, hogy a fedett pályás idők általában nem olyan erősek, mint a szabadtéri eredmények. Sokan nem versenyeznek fedett pályán, kevesebb verseny és kevesebb létesítmény is van. Igazán nagy dolog egy szabadtéri csúcs megdöntése lenne.

Téged mi tölt el nagyobb büszkeséggel: ha a neved mellett megjelennek ezek az idők, vagy inkább egy jó helyezés egy nagyobb atlétikai versenyen?

Engem a jó versenyeredmények jobban motiválnak, mint a rekordok. Nem is szeretném, ha az én csúcsaim olyan hosszú ideig maradnának meg, mint azok a rekordok, amelyeket én döntöttem meg. A csúcsok azért vannak, hogy megdöntsék azokat, és én örülnék, ha jönnének utánam a fiatalok, akik gyorsabban futnak nálam. Az ugyanis azt jelentené, a magyar atléták egyre jobbak, a magyar atlétika egyre színvonalasabb. A rekordok tehát csak egy bizonyos ideig maradnak fenn, nekem egy jó helyezés pedig sokkal többet jelent. Egy kiváló szereplés egész életemre velem marad, több emlék kötődik egy versenyhez, mint pusztán egy időeredményhez.

Akkor a 2021. évi fedett pályás Európa-bajnokságon Torunban elért döntős szereplésedre, és az ott elért 8. helyezésedre büszkébb vagy?

Igen. Óriási dolognak éltem meg, hogy a kontinensviadalon döntőbe kerültem. Igaz, a fináléban már nem futottam olyan jól, mert az elődöntőben mindent kiadtam magamból, de legalább a lehetőségem megvolt egy jó szereplésre.

Nagyon bátor futást láthattunk tőled mindkét Európa-bajnokságon, a már említett torunin, de a tavalyi müncheni szabadtéri EB-n sem szeretted volna a véletlenre bízni a továbbjutást. Habár tavaly nem sikerült a döntőbe kerülés, azért mégis magabiztosságot sugall, hogy mindkét alkalommal felvállaltad a vezetést az elődöntőben.

Igen, sajnos Münchenben nem jutottam döntőbe, pedig egész évben arra készültem, hogy ez a 2022-as évem legfontosabb célja. Ahogyan Torunban, Münchenben is azt a taktikát választottam, hogy ha az elődöntőben nem futnak gyors tempót a többiek, akkor az élre állok, és diktálom én az iramot. Nem szerettem volna taktikai versenyben alulmaradni, vagy, hogy a továbbjutásom a gyorsaságom helyett a helyezkedésen múljon. Annyira pedig mindkét alkalommal bíztam magamban, hogy a döntőbe jutáshoz szükséges időt egyedül, az élen futva is meg tudom csinálni. Sajnos ez Münchenben nem jött össze, mert a végére valamiért nagyon elfáradtam. Utána nagyon bántott a dolog, még hetekig ezen rágódtam. De már lezártam, most pedig előre kell tekinteni, és készülni a következő célokra.

Az életutad azt mutatja, hogy nem csak a pályán vagy céltudatos, hanem azon kívül is. 16 évesen eldöntötted, hogy Veszprémbe költözöl, hogy magasabb szinten tudj az atlétikával foglalkozni. Majd az egyetemet az Egyesült Államokban kezdted el, ahonnan hazajöttél, majd mégis visszatértél. Végül pedig - egyáltalán nem megszokott módon - a hosszabb távok helyett a középtáv irányába mozdultál el, és az 1500 méter lett a fő versenyszámod. Minek köszönhetőek ezek az éles fordulatok a pályád során?

Legelőször 13-14 évesek kellett komolyabb döntést hoznom, mert én addig kajakoztam, ahogyan a családomban mindenki. Amikor elkezdtem atlétizálni Tatabányán, még jártam kajakozni Tatára, tehát egy ideig a két sportot együtt űztem. Egy idő után azonban mondták, jobb lenne, ha választanék, nehogy a dupla terhelés túlságosan is megviselje a szervezetemet. A futásban ért kezdeti sikerek, illetve a vékony, szálkás testalkatom miatt végül az atlétika mellett döntöttem. Szépen lassan pedig életem része lett a futás, hamarosan központi helyet foglalt el abban. Hogy tovább tudjak lépni, úgy éreztem, egy igazán motiváló közösségre lenne szükségem. Már akkor nagyon tetszett az a szakmai munka, ami Veszprémben folyt, ezért elhatároztam, iskolát váltok, kollégiumba megyek és átigazolok a VEDAC-ba, a mostani klubom, a Sportolj Velünk Sportegyesület (SVSE) elődjéhez. Anyukámnak persze nem nagyon tetszett az ötlet, de amikor látta, mennyire elszánt vagyok, megbékélt a helyzettel.

A váltás akkor helyesnek bizonyult…

Igen, Veszprémben végül megtaláltam a számításaimat, azt a támogató közeget, és szakmai hozzáértést, amit kerestem. Ellenben Amerikában, kicsit más élményekkel gazdagodtam. Először Utah államban töltöttem két évet, ott azonban olyan mennyiségű munkát kellett végezni, hogy mind testileg, mind szellemileg nagyon kimerültem. Mindig fáradt voltam, nem élveztem az edzéseket, és ez már a mindennapjaimra is rányomta a bélyegét. Napról napra egyre nehezebben viseltem a kint létet, a végén már semmihez nem volt kedvem, mert nem ment a futás. Ezért hazajöttem egy évre, kicsit pihenni és töltekezni.

Mi motivált a visszatérésben?

Hogy nem adhatom fel félúton. Amit egyszer elkezdtem, szerettem volna befejezni. Nem akartam félbehagyni az egyetemet, nem akartam eldobni mindazt, ami már mögöttem volt. Ezért ismét visszamentem, de akkor másik edzőt keresve, másik egyetemre. Végül Floridában fejeztem be a tanulmányaimat, és diplomával a kezemben tértem haza.

A gyorsaság fiatal korban jól fejleszthető, később már kevésbé. Állóképességet viszont később is lehet szerezni, nem kell korán kezdeni. Ezért a hosszútávfutók többsége is rövidebb távokkal kezdi pályafutását, majd később mozdulnak el a hosszabb távok felé. Veled ez a folyamat pont ellentétesen zajlott le. Előbb futottál 10 000 métert, és onnan váltottál 1500 méterre. Hogyan is történt mindez?

Érdekes, de a középtávfutás felé fordulást is Amerikának köszönhetem, ugyanis kint kezdtem el rendszeresen 1500 méteres versenyeken indulni. Úgy éreztem, csak úgy tudom elérni az edzőm által előírt edzésmennyiség csökkentését, ha meggyőzöm, jó lehetek 1500 méteren is. Ezzel végülis a hosszútávfutók mennyiségi felkészülését szerettem volna elkerülni, hogy egy kevesebb kilométer számot igénylő edzésmennyiséget kelljen csak elvégeznem.

Mindez olyan jól sikerült, hogy le is ragadtál az 1500 méteres síkfutás mellett. Most már nem is foglalkoztatnak téged a hosszabb távok? Nem kacsingatsz esetleg a maraton felé?

Jelenleg nem, mert most 1500 méteren szeretném magamból kihozni a legtöbbet. Utána pedig már nem biztos, hogy lenne elég motivációm egy maratonhoz. Atlétaként engem csupán a táv teljesítése nem igazán hoz lázba, sokkal ambiciózusabb vagyok annál. Ezért ha egyszer le is futnám a 42 kilométert, arra biztosan szeretnék tisztességesen felkészülni. Mindehhez azonban rengeteg időre és kitartásra lenne szükség, most pedig nem látom, hogy a jelenlegi felkészülésem után ekkora feladatba lenne-e erőm belevágni.

Kicsit eltávolodva a rekordoktól időktől és helyezésektől, nézzük be egy picit az eredmények mögé is. Mi az ami, miatt a futást választottad? Mi az oka annak, hogy minden nap felhúzod a cipődet, és kimész futni?

Futás közben nagyon el tudom engedni magam, és el tudok veszni a gondolataimban. Nincs más, amitől jobban ki tudnék kapcsolódni, nekem a futás a szabadságot jelenti. Én személy szerint biztatnék is mindenkit, hogy próbálja ki a futást, nem kell megijedni attól sem, ha esetleg nem esnek jól az első méterek. Nekünk élsportolóknak sem esik mindig jól a futás, sőt, ha kapunk egy-két hát pihenőt, utána mi is nagyon tudunk szenvedni az edzéseken. Azonban ezek a nehézségek idővel megszűnnek, és átveszi helyüket a sok pozitívum.

Az augusztusi atlétikai világbajnokságra készülve nem mehetek el a kérdés mellett: te miért ajánlanád a magyaroknak, hogy élőben, a lelátókon ülve kövessék az eseményeket?

Én nagyon szeretek mindenféle sportot nézni, ezért elfogult vagyok, de szerintem bármelyik sportesemény élőben történő megtekintése nagyon izgalmas lehet. Főleg az atlétika, ami annyira szerteágazó sportág, annyira változatos versenyszámokat foglal magába, hogy senki sem unatkozhat a nézése közben. Biztos vagyok, hogy mindenki megtalálja a hozzá legközelebb álló, számára leginkább tetsző versenyszámot. Nagyon sokszínű sportág, Budapesten ezért rengeteg különféle egyéniséget, sportolót láthatunk majd pályára lépni, és biztos vagyok afelől, mindenki talál majd magának köztük valakit, akit szívesen követ, akivel tud azonosulni. Személyesen részt venni pedig egy ilyen világeseményen azért érdemes, mert szuper lehet hihetelten emberi teljesítményeket látni, azok részesévé válni.

Amennyiben sikerülne kijutnod a budapesti világbajnokságra, milyen célokat fogalmaznál meg magaddal szemben?

Az atléták többségének már az is nagy szó, ha tudnak kvalifikálni egy ilyen világeseményre, és képviselhetik hazájukat. Tudom, hogy a szurkolók nagyon vágynak dobogós és érmes helyezésekre, de sokunknak erre reális esélye egyáltalán nincsen. Ha én kijutnék, minden tőlem telhetőt megtennék azért, hogy ne csak egyszer lássanak futni a nézők.