szimandl anita

Szimandl Anita, a tetőtől talpig örömfutó

A márciusi női hónap kapcsán folytatjuk az inspiráló női futókat bemutató sorozatunkat. Ezúttal ismerjétek meg Szimandl Anitát, aki a társaság kedvéért járja már tíz éve a hosszabb teljesítménytúrákat, legutóbb pedig épp a Bükki Kilátások Hard távján aratott elképesztő győzelmet.

Nem vagy kifejezetten aktív a közösségi médiában, így sokan talán nem is tudják rólad, hogy micsoda eredményekkel büszkélkedhetsz, pedig nem most kezdtél ultrázni. Honnan ered a hosszú futások iránti szenvedély?

Már középiskolás koromban szívesen indultam utcai futóversenyeken, mert mindig is szerettem a futókkal bandázni, majd később a főiskola alatt elkezdtem hosszabb teljesítménytúrákra járni. Az első komolyabb túrám a kétnapos Marcus Aurelius menet volt Ausztriában, amikor két nap alatt kellett 2x40 km-t megtenni. Mivel viszonylag könnyedén sikerült ezt teljesítenem, úgy gondoltam, hogy akkor benevezhetek egy maratonra. Így futottam a Budapest maratonon 4 óra pár perc körüli időt.

szimandl anita

Ha jól értem, nem igazán tartottad a fokozatosság elvét, nem is nagyon indultál rövidebb távú versenyeken, hanem egyből belecsaptál a maraton körüli távokba?

Még középiskolásként futottam BSI-s versenyen 10 km-t, de például hivatalos aszfalt félmaratonon sosem álltam rajthoz, maratonom is csak pár van. Egyből beszippantott a terep, és azon belül is a hosszabb távok világa. Egyszerűen csak kíváncsi voltam önmagamra, a korlátaimra, és hogy mit bírok. A 100 mérföldes Istria Trail után pedig egyből az UTMB-n találtam magam.

Ami a felkészülést illeti, azért szükség volt erőnlétre, és állóképességre, hogy bírd ezeket a távokat. Edzéstervet sem követtél soha?

Épp amiatt nem, mert teljes képtelenség lenne, hogy egy terv, vagy akár egy profi edző azt írná nekem, hogy szombaton indulj egy hatvanas túrán, majd vasárnap egy harmincason, közben meg a hétköznapokon fussál nyugodtan minden nap 10-15 km-t. Nekem a futás sokkal többet jelent annál, mint hogy bele kényszerítsem magam egy keretbe, számokba és elvárásokba. Szeretek csapatban, társaságban futni, és sokszor ilyenkor egy másik futótársunk edzésterve szerint futunk, de még sincs rajtam semmilyen kényszer. Tisztában vagyok a képességeimmel, tudom, hogy például sosem voltam gyors, így ha mondjuk magamra erőltetnék egy edzéstervet, akkor lehet, hogy be tudnék érni mondjuk az UTMB-n az első 50-100 között, de nekem a 200. hely is épp akkora örömet okoz. Nem a helyezés számít, csak az az élmény, amit futás közben érzek. Ehhez pedig nincs szükség edzőre, vagy edzéstervre.

szimandl anita

Nemrég mégis megnyerted a Bükki Kilátások leghosszabb távját, és azért van még jó pár szép eredményed, többször nyertél a Mátra 115-ön, de voltál első helyezett az UTH leghosszabb távján és külföldi versenyekről is vannak dobogóid. Melyik verseny áll hozzád a legközelebb?

Egyértelműen a Mátra 115 a legjobb, egyszerűen leírhatatlanul barátságos, családias a hangulata, a végén mindenki együtt van, és sztorizgatunk, hogy kinek, hogy ment. Ha jól, ha borzasztóan, mindenki ott van és várja a másik élményeit. Ezt is imádom többek közt az ultrázásban, hogy ilyenkor legálisan lehet lealjasodni. (Nevet) Mármint van idő mindenre, totál kikészíteni magad, és a végén úgy célba érni, hogy azt sem tudod honnan indultál, és hogy értél oda, de végül beértél és megcsináltad. És az sem számít ilyenkor, hogy ki, kicsoda, jól menő vállalkozó, cégvezető, menedzser, takarító, vagy épp munkanélküli. Ott, kint a pályán mindenki egyenlő, nincsenek különbségek.

Ahogy beszélsz a futásról, annyira átjön, hogy mennyire szeretetből, és nem teljesítménykényszerből futsz. Talán épp ez a sikered titka?

Nézd, én a teljesítménytúrák világából jöttem, és annyira szerencsés helyzetben vagyok, hogy még akkor kezdtem el ezt a sportot, amikor még csak egy nagyon szűk, zárt közösség tartozott ide. Így a futás által lehetőségem volt megismerni rengeteg jó embert, és kialakult körülöttem egy fantasztikus közösség. Nekem ez az egész már sokkal többről szól, mint arról ,hogy futunk. Nem is nagyon szeretek egyedül futni, ha tehetem, mindig összehozom valakivel közösen, még akár hétköznap is. De hétvégén tutira, ezért is járok a mai napig a klasszikus magyar teljesítménytúrákra. A társaság miatt.

szimandl anita

Mégis mennyit futsz egy héten? Ha jó a társaság, akkor akár minden nap?

Nem, hétfőn ritkán futok. De kedden van egy fix csapatunk, a FUTI, és gyakorlatilag az ország bármely szegletében megtalálhatóak vagyunk ilyenkor egy 10-15 km-es kör erejéig, attól függ épp hogy jön ki a lépés. Aztán szerdán, csütörtökön és pénteken ahogy sikerül otthon vagy a Budaiban futok 5-15 km-t, a hétvége viszont a társaságé. Szombat-vasárnap pedig általában megyünk egy túrára. Ezek van, hogy 20-30 km-es túrák, de az is előfordul, hogy akár 60-70, vagy még hosszabb. Nagyjából a heti átlagom amúgy hat futással 100 km szokott lenni. A barátaim szerint már nem is vagyok a régi, és kevesebbet futok, mint 2-3 évvel ezelőtt.

Rengeteg szép helyen jártál, nagyon sok verseny van már mögötted, de mégis mi az, ahová még nagyon szeretnél eljutni?

Idén egy kicsit már másképp tervezek, és igyekszem olyan helyszíneket keresni, ahol még nem jártam, így most nyáron például a Pireneusokban versenyzek majd. Idén is megyek Tóth Attila barátomhoz Húsvétkor egy nagyobb társasággal Wales-be, de az kizárólag élményfutás lesz, semmi versenyzés. Viszont van a környéken a Snowdonia Trail, amin egyszer majd nagyon el szeretnék indulni. Ezen kívül még a Matterhorn Ultraks, ami nagyon vonz, de idén az már nem fér bele. Hazai versenyem pedig majd a Mátra 115 lesz szokás szerint, azt ki nem hagynám, már csak a korábban említett családias jellege miatt sem. Ha így nézzük, akkor tényleg nem vagyok már a régi, alig indulok versenyeken… (nevet) de azért a hétvégi hazai klasszikus túrákra, ahová csak tudok elmegyek, hiszen ezt szeretem a legjobban az egészben. Az ottani hangulatot.