Borítókép: Szabó Zsófi: Elsősorban anya vagyok és műsorvezető, aztán jöhet csak a futás

Szabó Zsófi: Elsősorban anya vagyok és műsorvezető, aztán jöhet csak a futás

Heti négyszer fut, négyszer lovagol, mostanában úszik és biciklizik, ősszel pedig első futóversenyén is elindul Szabó Zsófi, aki a Runner’s World friss számában azt is elárulja, mindezt hogyan tudja összeegyeztetni az anyasággal.

Eleinte csak a karanténkilóktól akart megszabadulni, ám az első edzésétől számítva 3 hónap múlva már félmaratont futott Szabó Zsófi. Hamar világossá vált, hogy a futás több, mint pusztán egy hobbi a színész-műsorvezető számára, aki edző segítségével ma már rendre javít saját idején, ősszel pedig első futóversenyén szeretne bizonyítani. Hogy mindezt hogyan tudja összeegyeztetni az anyasággal, arról a Runner’s World új számában mesélt.

„Általában heti négyszer futok és általában négyszer lovagolok is mellette” – mondta Zsófi, aki dolgozó édesanyaként örül, hogy sikerül beiktatni az életébe a rendszeres sport is. Sokszor a Margitszigeten edzünk, oda jön velem a fiam, és anyukám játszóterezik, sétál vele, amíg én futok”
mondta el Szabó Zsófi, aki az is elárulta: fejben nagyon ott tud lenni, ez pedig fontos a futásban.

A kora reggeli edzéseken még gyengébb, számára még a délután-este a legideálisabb futóidő. „110%-ot beleadok a futásba, viszont aztán sokkal jobban el tudom engedni magam. Megengedőbb vagyok magammal szemben. Az énidő nagyon fontos dolog, de elsősorban anya vagyok és műsorvezető, aztán jöhet csak a futás.”

Szabó Zsófi arról is őszintén mesélt, hogy első eredményeit még magányos futóként, egyedül, minimális alvással, gyerek mellett, pluszsúllyal érte el, egy ismerőse által írt edzéstervet tartva. „Később játszottam csak el a gondolattal, hogy mi lenne, ha profi körülmények között, profi edzéstervvel, jó cipőben edzenék.” Az eredmények pedig nem maradtak el: Markocsán Sándor edző felügyelete alatt 4 percet javított az idején 10 kilométeren.

A ZSÓFIVAL KÉSZÜLT TELJES INTERÚNKAT KERESD A RUNNER'S WORLD FRISS LAPSZÁMÁBAN!