
Skyrunning VB volt a hétvégén – a magyar csapat az előkelő hatodik helyen zárt
A Nemzetközi Skyrunning Szövetség (International Skyrunning Federation), a Skyrunning Világbajnokságot a spanyolországi Vall de Boí településen a Buff Mountain Festival részeként rendezte meg. A bajnokság eredetileg 2020-ban lett volna, a koronavírus-járvány miatt – sok egyéb nemzetközi viadallal együtt – halasztották 2021-re.
Dél-Európa legfontosabb sport- és hegyi fesztiválja évről évre több 10 ezer látogatót és több ezer indulót vonz a versenyeken, amelyek közül több versenyszámban nyílt kategóriában is rajthoz lehet állni. A helyszín maga az UNESCO Világörökség részét képező Vall de Boí, a Pireneusok szívében helyezkedik el, a szervezők már korábban is adtak otthont Skyrunning bajnokságnak, ahol ezúttal is három különböző versenytávon lehetett rajthoz állni a VB indulóinak attól függően, hogy kinek, mi az erőssége.
A Vertical számban 2,8 km alatt 1000 méter szintet is meg kellett mászni a versenyzőknek, a Sky versenyen 42 kilométert kellett lefutni 2817 méter szinttel, a Sky Ultra szám hossza pedig 68 km 4889 méter szinttel. A világbajnokságon a Magyar Terepfutó Válogatott tagjai is részt vettek több távon.
A Sky Ultra versenyszámról készült lélegzetelállító összefoglaló videóját itt láthatjátok:
Buff Epic Trail VK július 9. – Vall de Boí, Pireneusok, Spanyolország, Vertical Világbajnokság, 2,8 km / 1000 m
12. hely Dr. Márovics Anna 00:50:56
14. hely Horváth Tímea 00:51:56
22. hely Dalos Máté 00:43:21
26. hely Vásárhelyi Máté 00:45:02
Buff Epic Trail 68K július 10. – Vall de Boí, Pireneusok, Spanyolország, Sky Ultra Világbajnokság, 68 km / 4889 m
8. hely Dendel Nikolet 11:04:00
10. hely Wermescher Ildikó 11:24:23
14. hely Paál Emőke 12:15:34
20. hely Belus Tamás 11:33:52
Buff Epic Trail 42K július 11. – Vall de Boí, Pireneusok, Spanyolország, Sky Világbajnokság, 42 km / 2817 m
6. hely Tiricz Irén 5:23:54
15. hely Horváth Tímea 5:59:20
19. hely Lantos Borbála 6:17:46
23. hely Horváth Kornélia 6:45:35
18. hely Dalos Máté 04:54:18
21. hely Józsa Gábor 05:04:33
A magyar csapat a helyezések után járó pontok alapján az előkelő 6. helyen zárta a világbajnokságot!