Születésnapjára privát Ultrabalatonnal lepte meg magát Rakonczay Gábor

Második alkalommal teljesítette privát kihívás során Rakonczay Gábor az Ultrabalatont, első alkalommal még 2018-ban a feladott versenyt követő héten indult újból a tókerülésre. Most azonban a születésnapjára esett a választása. A célbaérkezés után egy nappal, jól megérdemelt pihenője közben beszélgettünk az élményeiről a sportolóval.

Rólad köztudott, hogy szereted a nem mindennapos próbatételeket, így talán nem is meglepő, hogy januárban elindulsz egy privát UB-ra, de azért mégis muszáj megkérdeznem, hogy miért épp most jutott ez eszedbe?

Már egy ideje tervezgettem, hogy mindenképp szeretnék ismét egy privát UB-t futni, ugyanis az áprilisi verseny nekem most más programmal ütközik, így feltétlenül szerettem volna idén is körbefutni a Balatont. Gondolkoztam, nézegettem a naptáramat, és három héttel ezelőtt úgy döntöttem, hogy a születésnapomat a tó körül fogom megünnepelni, futva. Valahogy adta magát ez a dátum.

A párod, Nóra pedig, aki a tavalyi ország átfutáson is végig melletted volt, most is bringán kísért. Azért ez sem átlagos teljesítmény, ilyen időjárási körülmények között…

Hát igen, elég szuper csapatot alkotunk így mi ketten. Tényleg nagyon jól tudunk együtt működni. Most is végig stabilan összedolgoztunk, sokat poénkodtunk, zenét hallgattunk, vagy csak a csendet. Nagyon jó volt, leszámítva az időjárást.

Egy pillanatra sem fordult meg a 28 óra alatt bennetek, hogy ezt most inkább hagyjuk és menjünk haza melegedni?

Nem, igazából az eszméletlen szél, és a jeges szitálás ellenére sem. Sőt, úgy 170 km-ig nem is volt különösebb probléma. Az utolsó 50-et meg valahogy túl kellett élni. De sikerült.

Milyen időeredményt vártál magadtól?

Igazából a tavalyi eredményemből kiindulva 25 óra körül szerintem stabilan tudtam volna menni, ha nincs ez a brutális szélvihar. A rajt reggel 7 órakor volt, ugyanúgy, ahogy a klasszikus verseny napján szokott lenni, és hajnalban hallgattuk, hogy kiadták a viharjelzést, de úgy voltam vele, hogy akkor ez jutott és viharban futok. Arra az őrült szélre azért, ami gyakorlatilag végig kísért viszont bevallom, nem feltétlen számítottam. Helyenként három irányból fújt, voltak kilométerek, ahol szinte alig lehetett előre haladni, annyira lökött hátrafelé. Az utolsó 50 km elég küzdelmes volt, ott már tényleg nagyon lassúnak éreztem magam.

Tapasztalt ultrafutó vagy, és extrém sportolóként is kerültél már bőven olyan helyzetbe, ahol szükséged volt a gyors problémamegoldó képességedre. Ebben a 28 órában mi okozta a legnagyobb kihívást?

Erőnlétileg, izomzatilag rendben voltam végig, elsősorban tényleg arra kellett figyelni, hogy melegen tudjam magam tartani. A kabátomat, a sapkát és a kesztyűt cserélgettem, volt rajtam egy merino aláöltöző és egy mellény, amikor nagyon hideg volt, akkor erre még ráhúztam a pehelykabátot és a szélálló dzsekit is. Fel voltunk készülve, Nóra is rengeteg ruhát húzott, volt nálunk termoszban forró kávé, tea. És aztán voltak szuper jófej szurkolók is út közben. Például a déli parton hajnali 3 óra körül megjelent egy csapat helyi lakó, akik a közösségi médiában követték a jeladómat, és meleg teával vártak minket egy pontnál. Ez például elmondhatatlanul jól esett.

A sportteljesítményeid mindig többről szólnak, mint fizikai próbatételek, a legtöbb utadnak, vagy egyéni kihívásodnak is van valami mentális ereje, üzenete. Annyi természeti csoda és hihetetlen élmény után, amit az expedícióid alatt átéltél, egy Balaton kerülés tud olyan élményt adni számodra, amit még nem éltél át?

Ez nagyon érdekes, mert most is történt velem olyan, amit eddig sehol nem tapasztaltam, és csodálatos élmény volt. Nagyon hangulatos volt a téli, üres Balaton körül futni, előfordult, hogy hosszú órákon keresztül nem találkoztunk senkivel, nem láttam embereket. A déli parton van egy hosszú szakasz, ahol nem pont a tó mellett, hanem kicsit beljebb, nyaralók között halad az útvonal. A házak többsége ilyenkor üres, azonban nagyon furcsa volt, hogy elképesztő zaj volt végig. Olyan, mint a csúcsforgalom, éles, hangos állandó búgás. El nem tudtam képzelni, hogy ez mi lehet? És nagyon érdekes érzés volt így futni. A kietlenségben, és mégis állandó zúgásban. Kiderült később, hogy az erős szél a befagyott tavat annyira csipkésre dolgozta, hogy a jég zúgását hallottuk végig. Nagyon érdekes élmény volt.

Az év elejét írjuk, de már egyből előrukkoltál valami extrém dologgal, mire számíthatunk tőled a hátralévő 11 hónapban?

Máricus 14-20 között részt veszek egy hatnapos versenyen Olaszországban. Az őszi versenyszezonban pedig a hazai hatnaposra készülök gőzerővel. Tavaly hatalmas élményt adott ez a verseny, és érzem, hogy itt még bőven hagytam magamból tavaly. A hatnapos futás az ultrafutásnak teljesen más műfaja, és ebben van hova fejlődni. Ultrafutó barátaim, Tóth Attila, Németh Zoli most meg is jegyezték, hogy ez a privát UB is beépül, és jó kis felkészülés volt. A két hatnapos között pedig lesz egy kis más is, de erről majd később árulom el a részleteket…