Borítókép: Rakonczay Gábor: Olyan dolgokat szeretnék teljesíteni, amiket más még nem

Rakonczay Gábor: Olyan dolgokat szeretnék teljesíteni, amiket más még nem

44 nap és 4 órán át tartó folyamatos menetelés és összesen 950 km megtétele után 2019. január 7-én ért célba a magyar sportoló az Antarktiszon.

Rakonczay Gábor első magyarként érte el a Déli-sarkot a szárazföld, vagyis az Antarktisz partjáról indulva. A magyar extrém sportoló 44 nap és 4 óra alatt teljesítette a 917 kilométeres távot (ez a helyzetpontok összeadásával jött ki, a valós megtett táv 950 kilométer körül van) egy 94 kilós szánt húzva maga után. A 37 éves sportolóval tavaly év végén készítettünk interjút, ami a 2018. hatodik lapszámában jelent meg. Ebben többek közt az eredményorientáltságáról is beszélt.

Általában belövök magamnak egy szintet, és az a fontos. Nem feltétlenül a győzelem, hanem az önmagam elé állított cél. Nézhetjük onnan is, hogy olyan dolgokat szeretnék teljesíteni, amiket más még nem.

A Déli-sarkon még nem járt magyar?

Járt már, csak nem az Antarktisz szélétől ezer kilométert gyalogolva. Ilyen még nem volt, és ez nekem ha-talmas motiváció. Mint az óceán átkenuzása, amit még senki sem csinált meg a világon. Tisztában voltam vele, mennyire veszélyes kaland, és hogy a felszerelésem sem elég jó hozzá, szóval rezgett a léc, de akkora volt a vonzás, hogy muszáj volt belevágnom.

És most miért pont a Déli-sarkot választottad?

Nagyrészt a könyvek miatt, amiket gyerekfejjel olvastam. Nagy kalandokról és nagy drámákról szóltak, ha-talmas megméretésekről. Nem azt mondom, hogy klasszikusan gyerekkori álmom a Déli-sark-túra, de a korai éveimből ered az érdeklődés. Abban biztos voltam, hogy egyszer eljutok az Antarktiszra, de abban már nem, hogy ilyen fiatalon. Úgy voltam vele hogy talán 15–20 év múlva, ha sikerül úgy alakítom az életemet, a kapcsolati tőkémet, és lesz hozzá szponzorom. Mert ennél drágább dolgot nehéz kitalálni, és nagyon jó, hogy ez most történik meg velem.

Tudod már, mi jön a Déli-sark után?

A következő öt évre megvan a tervem.

Amiben van egy Spartathlon is.

Futás terén több nagy célt is látok, senki által nem teljesített célokat. Van hajózásos tervem, és sarkvidéki is. Úgy szoktam fogalmazni, hogy a föld egy nagy játszótér, ahol megkereshetem a felületet a következő nagy gurításhoz.