
„Próbálom a mozgás örömét jobban megragadni a futásban a teljesítmény helyett”
RW: Milyen tervezett versenyeidet érinti a jelenlegi helyzet?
Csere Gáspár: Úgy néz ki, hogy szinte az egész 2020-as versenynaptáramat érinti a járványügyi helyzet, hiszen a tavaszi versenyek törlése/halasztása (Jeruzsálem 10 km, Prága Félmaraton, Bécs Maraton) után a nyári versenyek is reális veszélybe kerültek. Mindenekelőtt ott az olimpia elhalasztása, ami a kvalifikáció esetleges meghosszabbítása esetén számomra jól jöhet, mert akkor újabb lehetőséget nyernék a kvóta megszerzésére.
Másfelől kérdéses az augusztus végi atlétika EB Párizsban, ahol félmaratonon szeretnék indulni. Meglátjuk, hogy megtartják-e, ha igen, akkor tudok-e szintet teljesíteni. Ősszel pedig szeretnék újra maratont futni, illetve ott vannak még a nagy budapesti utcai futások. Remélem ezek már zavartalanul működni fognak.

RW: Hogyan folytatod a felkészülésed?
CsG: Az elmúlt hetekben szinte problémamentesen tudtam folytatni a télen megkezdett felkészülést. Szerencsés helyzetben vagyok hosszútávfutóként, hogy még a sportlétesítmények bezárása sem jelent olyan nagy gondot, hiszen a futásokat majdnem bárhol el lehet végezni. A könnyebb futásokat a lakókörnyékemen végzem (12. kerület), a tempófutásokat bejáratott helyszíneken (pl. budafoki bicikliutak), a résztávokat többnyire parkokban (pl. Városmajor futópálya), újabban pedig egyre többet futok terepen, főként a Budai-hegyekben és a Pilisben. A mennyiséget tudom tartani, talán az intenzitás fenntartása nehezebb atlétika pálya híján, de az edzőmmel most tudatosan visszavettünk. A bizonytalan jövőkép miatt egy közepes erősségű, általánosabb edzésmunkát végzünk, amiből aztán pár hét alatt csúcsformát lehet csinálni, ha eljön az ideje a versenyeknek.
RW: Tudsz most is kellő lelkesedéssel edzeni?
CsG: A motivációim valamelyest átalakultak, de a lelkesedésem összességében nem hanyatlott. A járványügyi helyzet sportra gyakorolt negatív hatása lelkileg nem viselt meg olyan drasztikusan, mert közvetlenül ez előtt átéltem egy személyes krízist. A Sevilla Maraton - amire oly sokat készültem - nem jött össze, ezzel együtt az olimpiai kvalifikáció is veszni látszott. Ahogy sikerült ezen átlendülnöm, a járvány korlátozása már nem tudott annyira lenyomni. Úgy vagyok vele, hogy igyekszem a legtöbbet kihozni ebből a helyzetből és kitartó maradni.
A Runner's World szerkesztőségének tagjaitól és megannyi ismert futótól kaphatsz további motivációs adalékot a folytatáshoz. Kattints a galériára!