
Piringer László 120 nap alatt 120 félmaratont fog futópadon futni
Piringer László folyton kitalál magának valami extrém kihívást, ami futóként nehéz feladat elé állítja, amivel jótékonykodhat, és amire az emberek mindenképpen felkapják a fejüket. Ma indul egy újabb projektje!
Laci először akkor hívta fel magára a figyelmet, amikor 2021-ben március 15-én indulva, átfutott Los Angeles-ből New Yorkba 78 napon át, most pedig egy szintén igazán extrém vállalást tett. Korábban az volt a terve, hogy 44 nap alatt fut 44 maratont 44 európai országban, de mivel közben megszületett a kisfia, Ezra, úgy döntött, hogy nem szeretne ilyen sokat távol lenni a családjától, így azt találta ki, hogy olyan kihívást tűz ki, amivel nem kell elmennie mellőlük.
Így jött a ’120 nap alatt 120 félmaraton futópadon’ projekt ötlete, amit nem szimplán teljesíteni szeretne, hanem általa bekerülni a Guiness Rekordok közé is: az 'egymás után legtöbb napig futópadon félmaratont futó' lehet ezzel. A Guiness World Record csapat nagyon szigorú szabályokat hozott számára, hiszen nagyon fontos, hogy valóban hiteles és pontos legyen majd az eredmény.

Laci vállalását mától (május 8-ától) az Instagramján lehet majd követni, ahol arra is felhívja a figyelmet, hogy ahogy minden alkalommal, úgy most is jótékonykodik, és a Gyermekétkeztetési Alapítványt támogatja. Szurkolj neki te is!