Borítókép: Ötödik nap és a lábuk még mindig tart

Ötödik nap és a lábuk még mindig tart

Az előző napi nehézségek után a kedd – folytatódó kánikula ide vagy oda – remekül alakult. Persze azért voltak apróbb gikszerek, de a srácok kiváló improvizációs készsége most sem hagyta őket cserben. Ráadásul lelket is melengető meglepetésben volt részük az esti váltáskor. Lássuk a Kék csapat ötödik napját.

Gergő délelőtt 10-kor adta át a stafétát Robinak. Gergő a Szárliget Csókakő szakaszt Csaszi barátjával futotta, illetve a futás vége felé további futótársak csatlakoztak hozzá. Gergő ma remek állapotban, jó kedvűen futott, nyoma sem volt a tegnapi gondoknak. A futás után kedélyesen belecsózott (köszönet érte Szasza szüleinek). Viszont futás közben elhagyta a telefonját, amely egy arra bringázó és egy direkt a telefont kereső futótárs segítségével végül visszajutott hozzá.

Közben Robi elindult a Csókakő Jásd szakaszra. Szűk 50 km és elképesztő meleg volt a napi etap és körítés. Szerencsére akadtak ezúttal is futótársak. Egy szakaszon elfogyott a folyadékja, egy tanyán próbált vizet kérni. A fogadtatás 2 ugatós kutya személyében nem volt túl barátságos. Miután egymásra talált újra futó és frissítője (Szasza) ismét frissen és üdén folytatta a kánikulai menetet. Robi a sapkáját hagyta el, de szerencsére csak pár száz métert kellett visszafelé futnia ahhoz, hogy ráleljen.

Délután 5 órakor Olivér folytatta a Bakony-béli szakaszt. Ötödik napja futják a srácok az elképesztő távokat, embert próbáló időjárási körülmények között, ennek ellenére Olivérnek ma csupán 4,5 órányi idő kellett ahhoz, hogy lefusson 42 km-t. Este fél 10-kor kezdte Gergő a következő szakaszát. A váltóhelyen igazi meglepetésben volt része a csapatnak. A Bakonybélen táborozó madarászok köszöntötték őket az Országos Kékhez, a legendás televíziós sorozat kapcsán, illeszkedő népdallal. A körülbelül 40 fős társaságból 20-an Olivér elé mentek futva, illetve egy darabon Gergőt is kísérték.

Az alábbi videón a sötétség miatt csak a hangot tudjuk megmutatni, az azonban lúdbőrözős:

Nemzetközi madarásztábor van Bakonybélen ... A fiúk érkezése alkalmából átszervezték a ma esti programjukat, hogy először Olivérrel majd Gerivel és Athosszal futhassanak ... A váltás ideje alatt pedig ... A képet pótolja a hang ... Felejthetetlen pillanatok

Posted by A Kék Csapat on Tuesday, July 12, 2016


Micsoda nap! Ennél rosszabb már ne is legyen!