maraton, világcsúcs, olimpia, tokyo 2020, Brigid Kosgei

A világcsúcstartó Brigid Kosgeinek bőven lesznek kihívói az olimpia női maratoni futamán

Forrás: Getty Images
Az olimpia női maratoni mezőnyének leggyorsabbja az első olimpiáján szereplő rekorder Brigid Kosgei, aki kifejezetten az utcai versenyzésre specializálódott, pályaatlétikai távokon nem versenyzett komolyan korábban sem.

A 27 éves kenyai sportolónő első maratonját 2015-ben futotta, az elmúlt 6 év alatt 12 maratont teljesített, amiből 8-at megnyert, illetve egyetlen alkalommal végzett dobogón kívüli helyen. 2019-ben Chicagoban döntötte meg a brit Paula Radcliffe 16 éven át fennálló világcsúcsát, 2:14:04-et futott. Tavaly októberben, az elit atlétáknak szervezett London Maratonon címvédőként ismét nyerni tudott, ráadásul meggyőző, két perces előnnyel ért célba a mögötte befutó második helyezett előtt. Kosgei idén csak kétszer versenyzett, de maratont a tavalyi London Maraton óta nem teljesített, így jelenlegi formáját kisebb homály övezi. Ám a mezőnyben természetesen lesznek kihívói gazdagon!

Például honfitársa a kétszeres félmaratoni világbajnok, női mezőnyben futott félmaratoni világcsúcstartó Peres Jepchirchir, aki szintén első olimpiáján vesz részt. A tavalyi Valencia Maratonon elért 2:17:16-os első helyével kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra. Ugyancsak a kenyai csapat tagja a 2019-es maratoni világbajnok Ruth Chepngetich, aki jelenleg a negyedik helyen áll a világranglistán. A tavaly októberi London Maratonon 2:22:05-tel harmadik helyezett lett, idén év elején pedig 1:04:02-vel megdöntötte a félmaratoni világrekordot Isztambulban.

Eredményei alapján a kenyai trió élenjár a női maratoni mezőny többi tagjához képest, ám az etióp csapat sem áll túl messze tőlük. Birhane Dibaba például 2:18:35-tel a második helyen végzett Tokióban tavaly, ez volt az egyik leggyorsabb női maratoni idő 2020-ban. Csapattársa Roza Dereje 2019 decemberében 2:18:30 alatt ért célba Valenciában, természetesen az első helyen. A 23 éves Zeineba Yimer szintén a fiatal, feltörekvő generáció tagjaként már most hozza a stabil 2:20-on belüli maratonokat: 2:19:28-at és 2:19:54-et futott tavaly előtt, illetve tavaly a Valencia Maratonon.

Az izraeli Lonah Salpetert is a mezőny elején kell majd keresni. A 32 éves maratonfutó tavaly megnyerte a Tokió Maratont, igen előkelő 2:17:45-ös ideje bekerült minden idők 10 legjobb női maratoni eredménye közé. Idei utolsó eredményét hazájában futotta, ami 2:22:37 lett, ez ugyan szolidabb, de mivel stresszmentesen, kvázi kemény versenyhelyzet nélkül érte el, bizakodásra ad okot.

A namíbiai Helalia Johannes, a 2019-es világbajnokság meglepetés bronzérmese is figyelemreméltó ugrást hajtott végre a 2:20 alattiak klubjába. 2:19:52-vel harmadik lett Valenciában tavaly. A futónő 41 éves lesz az olimpia utáni héten, de egyelőre kevés jele van annak, hogy életkora komolyan lassítaná.

Runner’s World 2021/03 (digitális verzió)

Runner’s World 2021/03 (digitális verzió)

Minden, ami a nyári futásokhoz kellhet! Természetesen, fókuszban az olimpia, hiszen az ország együtt szurkolhat majd a hazai sportolóknak: a címlapon Krizsán Xénia hétpróbázó, aki a magyar atlétika feltörekvő csillaga, de összeszedtük, mely magyar atlétákért izgulhatunk majd, és milyen korábbi sikereket értek el a korábbi ötkarikás játékokon. Sok érdekes és hasznos cikk mellett egy 5km-es mellékletet is találsz a lapban, ami edzéstervekkel együtt segít a kezdőktől kezdve azoknak, akik végre 20 percen belül szeretnék lefutni ezt a távot. Érdemes fellapozni! Még több információ: ITT

 

595 Ft

A házigazdák női maratonistái között is szerepelnek ígéretes nevek. Mao Ichiyama maratoni legjobbja 2:20:29, amit a 2020-as Nagoya Maratonon ért el győztesként, idén január végén pedig Oszakában győzött 2:21:11-gyel. Mizuki Matsuda 2:21:47-tel lett első 2020-ban Oszakában, idén pedig 2:21:51-gyel nyerte a nagoyai maratont.

A nők között a címvédő nem lesz jelen. 2016-ban, a riói olimpián 2:24:04-gyel a kenyai Jemima Jelagat Sumgong lett az aranyérmes. A 36 éves sportolónő doppingvétséget követett el ezt követően, ami miatt 2027-ig eltiltását tölti.

A tokiói olimpia női maratoni futama augusztus 7-én, szombaton lesz, magyar idő szerint 0:00-kor