Borítókép: A hatnapos futás női csúcstartója

A hatnapos futás női csúcstartója

A hatnapos futásban ugyanúgy nyert nemzetközi versenyt, mint a 48 órásban, erősítette a női 24 órás Európa-bajnoki bronzérmes magyar csapatot és a Balatont is ötször megkerülte kísérő nélkül. Az pedig, hogy két alkalommal is abszolút győztesként zárta a Kinizsi Százast, már csak hab a tortán.

A hatnapos magyar csúcs pontosan tíz éve kötődik Nagyné Bakucz Krisztina nevéhez úgy, hogy közben még egyszer meg is javította azt. A 24 órás futás magyar bölcsőjében, Sárváron zsinórban négyszer ünnepelték magyar bajnokként. Nevét mégsem ismeri a magyar közönség.

nagyne bakucz kriszti

Az ausztriai Gáloson (Golsban) 2008-ban rendezett jótékonysági 48 futáson Jánnisz Kúrosz mellett női győztesként állhatott a dobogó tetején. Egy év múlva húsz kilométert javított legjobbján, így azon maroknyi magyar nő közé sorolható, akik megízlelték a 300 kilométer fölötti két napos futás gyönyörét és gyötrelmét is.

Esküvőjét a Csóványos századik megmászásával ünnepelte egykori vőlegényével, Nagy Zoltánnal. Azóta Kriszti a hétszázadik, Zoltán pedig a nyolcszázadik teljesítésen van túl.

Nagy Kriszti nem szívesen gondol vissza az általános iskolai tornaórákra, ahol olykor még a „béna Bakucz” stigmával is illette testnevelője, amikor a szekrényugrás számára kudarcélményt jelentett, a magasugrást pedig egyszerűen elsumákolta. Ráadásul, az elsunnyantást Széchenyi Irénke tanárnő (Béres Alexandra edzője) egy osztálytárs árulkodásának köszönhetően tudta meg. Pedig ténylegesen attól félt, hogy fejbe vágja a léc. Nem véletlen, hogy még egy kettessel is belerondított ez a tantárgy az egyébként kifejezetten jó, sőt, egyébként jeles bizonyítványába. Meg is állapította magáról, hogy magas mozgáskultúrát igénylő mozgásokat nem tud végezni.

"Előfordult, hogy a szekrényugrásnál beütöttem a fejemet. Ezek után a dobbantás után rendszeresen megálltam a szekrény előtt. Rettenetesen szégyelltem magam. A gerendagyakorlat sem ment. Eszméletlen béna voltam. A labdajátékot sem nekem találták ki."
emlékszik vissza a bajnoknő.
nagyne bakucz kriszta

Édesapja gyakorlatias gondolkodásának és gondoskodásának köszönhetően, Krisztit a dunaharaszti Vízügyi Szakközépiskolába íratták be. Ott derült ki, hogy hosszútávon egészen jól tud futni.

A meghatározó sportja a túrakajak volt, melyet bajai főiskolás évei alatt űzött. A testnevelés óra keretében kajakozott a Móric -Dunán a sarkantyúkhoz, de a Sugovicán is sokat evezett barátaival és egyedül is szabadidejében. Ekkor azonban a rendszeres futás iránti vonzódásának nyoma sem volt. Monotóniatűrése, szívóssága és állóképessége azonban a kerti munkában is megmutatkozott. Előfordult, hogy a legnagyobb melegben állt hozzá a kert felásásához. Akkor még nem tudta, hogy mindez majd jó alapot ad a mérhetetlen hosszú és sokaknak monotonnak tűnő futások megvalósításához. Kajaktúrákra Czékli Bélával járt rendszeresen a Vízügy Sportegyesület keretein belül, legtöbbször a Római parton.

Friss vízügyi mérnöki diplomájával a zsebében huszonhárom évesen kezdett el futni rendszeresen. Gazdagréten lakott és Budaőrsön dolgozott a Pest Megyei Víz és Csatornaműnél, amíg az meg nem szűnt 1993-ban. Otthonról futva járt hetente háromszor a Sapszon Ferenc karvezető által irányított Pro Musica énekkar próbáira és fellépéseire. Mindezt 1986 óta tette. Gyakran fölfutott a János-hegyre.

Bal felülről: Fekete Sándor, Horváth Mária, Nagyné Bakucz Kriszti, Sörös Erika, Bérces Edit Bal alulról: Kiss Zoltán, Ludvig Antal, Fendrik László

Élete párjával, Nagy Zoltánnal a Sajgó 50-en ismerkedett meg, melyen Zolinak az tűnt föl, hogy Krisztit egyszerűen nem lehet „lerázni” a kemény tempója miatt. Ezek után már együtt túráztak. Jöttek a közös gyaloglások, köztük a Mátra 115 kilométerével, melyet 25 és fél óra alatt teljesítettek, Kriszti leggyorsabb nőként.

Első 100 kilométer fölötti túrái közé tartozik a BEAC Maxi 100 és a Kinizsi Százas, melyeket huszonkilencévesen teljesített először. Férje, Zoli, aki maga is gyalogló és hosszútávfutó, sokat mesélt Krisztinek a Wolford László által szervezett szegedi 24 órás versenyekről. Így csöppent bele 1994-ben annak a versenynek a mezőnyébe, melyen Bogár Jani Európa-bajnoki címet vívott ki magának 261 kilométer feletti teljesítménnyel. A nagy klasszikus nők közül ott futott még a világcsúcstartó német, Sigrid Lomszky, az elnyűhetetlen orosz Rimma Paltseva és a legendás brit Sanra Brown is. Az úttörő magyarok közül Bontovics Tímeát ismerte, aki jóval korábban kezdett hosszúakat futni, akár gyerekdajkálás közben is.

A digitális adatrögzítés előtti időkre nyúlnak vissza Kriszti terepfutó győzelmei: a Barakonyi Lajosék által szervezett első Nyolc Bucka Terepfutás, és a Lamatsch János-féle, három felvonásos, Hegyek Királya verseny.

Hétvégeken Zolival továbbra is rendszeresen túráznak. Ám amióta a nagymama, Zoli édesanyja, combtörést szenvedett, egymást váltva járnak túrázni, amíg a társ beteget gondoz otthon. Eleinte Bori lányuk is velük tartott, aztán leigazolt a Vasasnál. Ugyanis átváltott a sífutásra. Most azonban a jogi tanulmányaira koncentrál.

Legemlékezetesebb versenyélményei közé tartozik a 2002-es IAU 24 órás Európa-bajnokság, ahonnan bronzéremmel tért haza a magyar csapat, de feledhetetlen az első Ultrabalaton is, ahol még tizedes nagyságrendű mezőnyről beszélhettünk. Nem véletlen, hogy Krisztit Nagy Péter versenyigazgató tiszteletbeli rajtszámmal és meghívással jutalmazta.

A kedvencek közé tartozik a balatonfüredi EMU hatnapos nemzetközi verseny is, melyen a férfiaknál a megállíthatatlan Wolfgang Schwerk, a nőknél pedig ő maga, Nagyné Bakucz Krisztina nyert, máig érvényes országos csúcsot jelentő 714 km felett eredménnyel. De nem is annyira az eredmény és nem is a győzelem a meghatározó Kriszti számára, mint az, hogy remek társaságra és barátokra lelt a hat nap során a mókamester Ajkay Antal és a dunaszerdahelyi Bögi Sándor társaságában.

"Majdnem meghaltam a röhögéstől."
emlékszik vissza

A vágya pedig csak az volt, hogy 670 kilométer fölött teljesítsen. Azt szereti a hosszú futásokban, hogy a sok fájdalmas és sötét szakasz ellenére jóleső visszaemlékezni rájuk.

"Kíváncsi voltam, hogy hogyan lehet képes ilyen óriási teljesítményekre az ember, anélkül, hogy beledögöljön.
Ilyenkor nem úgy futunk, mint az állat. A cél az, hogy lazán fussunk minél többet. Azt látni, hogy ez egészen jól megy, boldogsággal tölt el."
vallja.

Kriszti megállíthatatlan. Családi és némi egészségügyi nehézségei ellenére ugyanúgy túrázik és fut tovább, mintha mi sem történt volna. A születésnapját megelőző hétvégén a Hazajáró Honismereti és Turista egyesület szervezésében 33 kilométert gyalogolt a Börzsönyben az Ipoly mentén a Horthy Miklós Emléktúra keretében az 1938-as bécsi döntés emlékére.

A következő hétvégén egyéni túrára kerül sor a Mátrában, majd júniusban következik a tihanyi őrület Baranyai Máté szervezésében. Ugyanis a Riska 1 Way Ticket Run következik. Mi mást kívánhatunk, mint boldog születésnapot és megszűnni nem akaró kilométereket a futásban és a túrázásban!

A szerző

Bérces Edit a 100 km-es és a 24 órás futás világ- és Európa-bajnoka, a 100 mérföldes és a 24 órás futópados futás Guinness világcsúcstartója. Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi központ oktatója.