
Mo Farah iramfutó lesz az idei, csak elit futóknak szervezett London Maratonon
Az esemény helyszíne sem lesz megszokott, ugyanis a St. James Parkban jelölik ki a több körös pályát. Az indulók két nagy favoritja férfi fronton Eliud Kipchoge és Kenenisa Bekele lesznek, ám most már nyilvános a mezőny többi tagja is. Nyolc olyan futó is lesz köztük, akik 2:05-ön belüli maratonra képesek. Például a London Maraton tavalyi második és harmadik helyezettjei Mosinet Geremew és Mule Wasihun.
Ugyan egyelőre felfüggesztette a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a jövő évre vonatkozó olimpiai kvalifikációk megszerzését, ám, aki olyan formában van, az ettől függetlenül teljesítheti a 2.11.30-as vagy azon belüli férfi maratoni standardot a tokiói nyári játékokra.
A londoni mezőny egyik meglepetése, hogy Mo Farah iramfutóként indul, így segítve sporttársait a kvalifikációs időhöz. A négyszeres olimpiai bajnok a felkérésről azt mondta, hogy számára a London Maraton iskolás kora óta fontos helyen szerepel az életében és szívesen segíti pályatársait az olimpiai induláshoz ily módon. „Jó állapotban vagyok, a verseny hetében egyébként is Londonban lettem volna és még edzésnek sem utolsó ez a futás. A jelenlegi helyzetben a versenyek hiánya miatt az októberi verseny nagyon jó lehetőség az olimpiai kvalifikáció megszerzésére.”

Hugh Brasher, az esemény versenyigazgatója elmondta: „Mo Farah a brit atlétika történetének egyik legnagyobb alakja, nagyszerű, amit tesz azért, hogy mások megvalósíthassák olimpiai álmaikat. Biztos vagyok benne, hogy jelenléte és támogatása kellő inspirációval szolgál számukra október 4-én."
A teljes férfi mezőny ITT látható.

1000 profi tipp futáshoz
Segítségedre van szükséged az edzésterved kialakításához? Legyél teljesen kezdő, vagy vár profi futó, cikkeinkben megtalálhatod a számodra leginkább megfelelő edzésterveket.
1590 Ft
1990 Ft
A női mezőnybe jelentkezett a tavaly világrekordot futó Brigid Kosgei. Rajta kívül öt másik olyan futónő is indul, akik 2 óra 20 perces vagy azon belüli maratonnal rendelkeznek. Például a tavalyi VB győztes Ruth Chepngetich, a Valencia Maraton tavalyi bajnoka Roza Dereje, a 2018-as London Maraton győztes Vivian Cheruiyot, a 2019-es Frankfurt Maratonon első Valary Jemeli és a szintén tavalyi Amszterdam Maratonon győztes Degitu Azimeraw.

A teljes női mezőny ITT megtekinthető.
A sporteseményről élő közvetítést láthatunk, a helyszínen nem lesz lehetőség nézőként jelen lenni.
