eliud kipchoge

Mission Marathon: Hatalmas győzelemmel tért vissza Eliud Kipchoge

Forrás: Getty Images
Szuper időt futott a kenyai maratonfutó az enschedei versenyen, amit az elit futók számára rendeztek az ottani repülőtéren, hogy kvalifikálni tudjanak a tokiói olimpiára.
„Gyönyörű versenyt fogok futni vasárnap”
mondta a maraton előtti sajtótájékoztatón Eliud KIpchoge, és így is lett!

Bár az utóbbi időben nem tudta megmutatni magát, a London Maratonon történt (magához képest) gyenge szereplése utána egészen jó formába lendült, a legnagyobb versenytársai pedig nem vettek részt itt, így várható volt, hogy ő lesz az abszolút győztes. A táv első felét 1:01:43-ra futotta meg az iramfutóival, majd 33-nál beerősített, és onnantól kezdve már egyedül futott, a végét pedig 2:04:30-cal zárta.

A második helyezett Laban Korir lett 2:06:40-nel, harmadik pedig Goitom Kifle 2:08:07-tel. A női mezőnyben Katharina Steinrück futott be elsőként 2:25:59-cel.

Idén egyik nagy maratoni versenyt sem rendezték meg, így Hamburgban lett volna egy olyan elit futók számára szóló verseny, amivel kvalifikálhatnak az olimpiára, de el kellett törölni, így végül a hollandiai Twente Repülőtéren sikerült tető alá hozni az NN Mission Marathont, amit itt nézhetsz végig: