
Mátrabérc Trail: Tiricz Irén óriási pályacsúcsot futott, Józsa Gábor idén is nyert
A Mátrabérc útvonala Sirok és Szurdokpüspöki között vezet végig a hegység főgerincén. A táv 55 km hosszú 2800 méter szintemelkedéssel. Az ország egyik legcombosabb terepfutó útvonaláról van szó. Józsa Gábor maratonfutónk tavaly megdöntötte az 5 órán belüli időt a férfiak mezőnyében. Gábor ezen idén nem tudott továbbfaragni, bár csupán 29 másodperccel futott „lassabban”, mint tavaly. Az idei célideje 4:58:13 lett.

Azonban Tiricz Irén gyorsasági rekordot ért el a kultikus útvonalon, ugyanis személyében először került nő 6 órán belülre a Mátrabércen. Egészen pontosan 5 óra 45 perc és 37 másodpercig tartott, míg átszelte kelet-nyugati irányban a hegységet.

„Tudtam, hogy nem vagyok rossz erőben, csak a távtól féltem, de a terv természetesen a 6 órán belüli idő volt (nem volt korábban 6 órán belül női eredmény.)” – írta sportolói közösségi oldalán a versenyt követően Irén, akinek nyáron volt egy csuklótörése, emiatt két hónapon át szinte csak aszfalton futott. A rövid beszámolóból az is kiderült, hogy nem volt komolyabb holtpontja, a frissítése jól sikerült és úgy gondolja, hogy ezen a célidőn még mindig lehet faragni.
A férfiak részéről a második helyezett Allaga Tamás lett, a harmadik pedig a hazai Salomon csapat futója, Veres Gábor. A női mezőnyben Losonc Tímea (szintén Salomon csapattag) és Horváth Kornélia állhatott még dobogóra, mind a ketten első Mátrabércüket futották, ráadásul előkelő 7 órán belüli célidővel. További eredmények ITT találhatók.

A Muzsla Trailt (27 km / 1130 m+) Szabó Sándor nyerte a férfiak között, a nők versenyét pedig Horváth Tímea. További eredmények a Muzsa Trailről ITT találhatók.
A Mátrabérc Trailen készült fotókat itt a galériában futhatod át.