
Másodszor is célba érünk! – jótékonysági futás a koraszülöttekért
Az érintett települések: Zalaegerszeg – Csács –Nemesapáti –Gyűrűs– Kallósd – Zala Springs Golf Resort - Nemesbük – Egregy - Hévíz – Keszthely.
Tekintettel az esemény jótékonysági jellegére, a versenyen lelkes amatőrökből és vérprofikból álló csapatok is indulhatnak, hiszen a táv páros váltóban ugyanúgy teljesíthető, mint 10 fővel. A futókat 9 ponton várják terülj-terülj asztalkával felérő frissítéssel.
Az eddigi egyéni teljesítők a világ legkülönbözőbb tájáról érkeztek: Japánt a hatnapos futás ázsiai csúcstartója, Tanaka Katsuhiro, Tajvant a kétgyerekes édesapa Kuo Weihung, Olaszországot pedig az IAU 24 órás Európa-bajnok, Ivan Cudin képviselte. Az utóbbi több alkalommal is győztesként. A női verseny többszörös győzteseként ünnepelték már Lubics Szilviát, aki egyben az idei verseny fővédnöke is. A legemlékezetesebb páros váltóként a világbajnok Nagy Katalin és a válogatott Rudolf Tamás összeállítású, győztes csapatot említhetjük. A korábbi bajnokok között jegyzik Steib Péter és Bogár János nevét is. Az idei verseny különlegessége, hogy orvosi csapatok, illetve a gyermekklinikák csapatai külön értékelésben részesülnek, mivel részvételi arányuk újabb rekordot jelent. Jelentkeztek Szegedről, Mohácsról, Debrecenből is több főből álló csapatok. A verseny visszajáró részvevőként jegyzi a Bethesda Gyermekkórház főigazgatóját, Velkey Györgyöt, aki védnöki szerepet is kapott. Többször teljesítette a távot váltóban Zacher Gábor, a népszerű toxikológus is.
- Az idei védnökök között szerepel még Ivan Cudin, az olimpikon triatlonista, Bicsák Bence, az OMSZ főigazgatója dr. Csapó Gábor személyében és Bérces Edit, világ- és Európa-bajnok ultramaraton-futó, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ főiskolai docense.
A „Másodszor is célba érünk!" elnevezés arra utal, hogy az idő előtt és nagyon kis súllyal világra jött koraszülöttek is másodszor jönnek a világra, amikor a születés után elérik a kórházból való kibocsátáshoz szükséges testsúlyt és élettani mutatószámokat.
Megkérdeztük a koraszülöttfutás korábbi tapasztalt résztvevőit eddigi élményeikről és arról, hogy mit üzennek az elsőbálozóknak.
Elsőként az első teljesítőhöz, Lőrincz Endréhez fordultunk. Őt faggattuk a verseny útvonalának alakulásáról. Endre egyébként a koraszülöttfutás pályaigazgatója is.
Járfás Gyula minden évben elsőként nevezett, így méltán kapta az 1-es rajtszámot. Az idén azonban a seprű szerepében fog futni a mezőny végén, hogy a leszakadt vagy eltévedt versenyzőket beterelgesse a célba. Gyula így nyilatkozik:

Hornung Tamás tanár úr a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ Logisztika és Menedzsment Informatika Tanszék képviseletében az egyetem váltóját erősítette múlt októberben és a világjárványt megelőző évben is. Így foglalja össze üzenetét:
Dr. Lubics Szilvia, a verseny többszörös győztese és fővédnöke a következőt üzeni:
Még nem tudom milyen formában indulok az idén. Az Ultrabalaton egyelőre úgy néz ki, nem viselt meg, tehát az sem kizárt, hogy egyéniben induljak. Ha mégsem, összerakunk egy csapatot.
A megkeresés Gárdos László főorvos úrtól érkezett, hogy csatlakozzam az eseményhez. Azt hiszem, az ő személye, elhivatottsága fogott meg először. Később egyre jobban beleláttam a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány munkájába. Leginkább az motivál, hogy minél több ember figyelmét felhívjam az áldozatos munkájukra.
Mindig nagyon jól éreztem magam, számomra ez egy igazi örömfutás. Tavaly különösen nagy élmény volt az, hogy több tanítványom is indult a versenyen. Boldog voltam, hogy ők is futhattak a gyönyörű zalai dombok között.
Elsősorban azt mondanám az először indulóknak, hogy nézzenek körbe futás közben. Szebbnél-szebb tájakon vezet az út. Személy szerint a kedvenc szakaszom, amikor a kallósdi kerektemplomhoz futunk fel, de a Nemesbük - Hévíz közti út is csodás. Persze lehet versenyezni, de számomra ez a futás mégis sokkal inkább a közös cél megvalósításáról, a koraszülött gyermekek segítéséről szól.
Mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet az alapítvány munkájára és kérni mindenkit, aki személyesen nem is tud velünk lenni ezen a versenyen, ha teheti, segítse munkájukat”
„Igazi zalai táj, gyönyörű a Kallósdot érintő szakasz!” - lelkendezik dr. Kovács Tamás, a Szent Rafael Kórház Orvos igazgató-helyettese. A rendszeres sportolás jelentőségéről pedig, mellyel a felkészülés együtt jár, így nyilatkozik a főorvos: “Átalakítja a testünket és a szellemünket is, ez az igazi értéke. Ezért nézünk fel a kiemelkedő sportolókra, de nem a kiemelkedő eredmény a legfontosabb, hanem a rendszeres, egész életen át kitartó aktivitás, hogy így mindenki elérhesse az említett fő célt.”
Legemlékezetesebb sportélményeiről kérdezve Tamás így válaszolt: “Eszembe jut a középiskolai focibajnoki és gólkirályi cím, de az UB, a Koraszülöttfutás, vagy a Dóczi Éva 24 órás úszógálák csapatélményei, arcai, célba érései szintén kellemes emlékeket idéznek fel.”
“Az Altatás Biztonságáért” Alapítvány titkára, dr. Lukács Dóra az alábbiak szerint emlékezik vissza a kezdetekre:
„Eleinte Gárdos Laci verbuvált össze néhányunkat, sportolni, futni szerető kollégákat a gyermekosztály, illetve a névadó alapítvány csapatába. Majd gondoltunk egy merészet és önállósodtunk, saját csapatot szerveztünk. A keménymag már több éve képviseli az osztályunkat, az alapítványunkat és eddig mindig sikerült új társakat is futásra csábítani a nemes ügy érdekében. Ha jól számolom, eddig négy alkalommal tudtam részt venni a versenyen.
Gyönyörű tájakon vezet az útvonal, az igazi kedvenceim a terepes részek, a dombok-völgyek, szekérutak, erdei szakaszok. Az aszfaltos részekkel nem vagyok olyan nagy barátságban.
Akik most indulnak először, biztos nem fogják megbánni, hogy igent mondtak a részvételre! Egy nagyszerű kezdeményezést támogatva, a hazai tájakon futva, rácsodálkozhatnak a közösség erejére, ráadásként a természet szépségére, kiszakadhatnak a mindennapi hajtásból, egy csodás élmény részesévé válhatnak. Ezek azok a gondolatok, amik minden évben ösztönöznek bennünket a nevezésre.
Mivel gyermekkoromtól kezdve sportolok, rengeteg varázslatos élményben volt már részem. Belekóstoltam több sportágba, sokféle versenyen jártam, mindegyik másért emlékezetes. A kosárlabda vagy egy váltóverseny az összetartás, az egymásért való küzdés, a közösségi élményt örömét adja. Egy egyéni szám a saját produkcióról, helytállásról, kitartásról, önmagunk legyőzéséről szól. Akár egy országos diákolimpiai döntőn képviselni az iskolát, vagy egy akadályverseny során hat órán keresztül a pályán lenni, sárban dagonyázni, egyformán szuper kaland. Sokat tanultam mindegyikből, az életem többi területére is nagy hatást tettek.”
Bővebb információ a verseny honlapján található: koraszulottfutas.hu
A nevezési díjakból érkező bevétel a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány munkáját támogatja, melyről honlapjukon lehet bővebben tájékozódni.
Számlaszámuk: Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány
- OTP Bank- 11749008-20181978- 00000000;
- IBAN: HU32 1174 9008 2018 1978 0000 0000,
- Adószámuk: 18019137-2-20