Borítókép: Már kapható Andrea Snow legújabb könyve - interjú a szerzővel

Már kapható Andrea Snow legújabb könyve - interjú a szerzővel

Március végétől már kapható Andrea Snow legújabb könyve, a "Több mint futó", mely neked is segíthet a versenyekre való felkészülésben, de az is kiderül belőle, hogyan csalhatsz mosolyt hátrányos helyzetű kisgyermekek arcára futással. Ennek kapcsán kérdeztük a szerzőt új művéről és a Csemete Alapítványról.


1. Miről és kiknek szól az új könyved, a "Több mint futó"?
Mindenkinek szeretettel ajánlom a könyvet. Március végétől az összes nagy könyvesboltban és online is kapható az “Egy ütemre dobban a szív” című könyvem kistestvére a "Több mint futó". Mindenkit búzdítok arra, hogy vegyen kézbe egy példányt, még akkor is, ha sohasem kacérkodott a futás gondolatával. A könyv teljes bevételét a Csemete Alapítványnak ajánlottam fel ismét, így bárki segíthet azzal, ha megvásárolja a könyvet. Hogy miről szól a könyv? Azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom: a futásról szól, és a hozzá kapcsolódó szeretet hullámról, ami átjárja testünket az edzések és a versenyek alatt. Aztán ez az érzés állandósul bennünk. Beleférkőzik a mindennapjainkba, így leszünk egyre jobbak és lesz még szeretetteljesebb az életünk.
2. Számodra mit jelent a futás?
Mindent a futáshoz hasonlítok: én úgy szeretek mindent, mint a futást. Nagyon. A futás számomra lételem, a mindennapjaim része, szeretem mert a futás vezetett el oda, ahol most vagyok, egy boldog kiegyensúlyozott létbe, ahol szeretetet adhatok. Többet jelent nekem a futás mint amikor egyik lábam a másik elé rakom, megtaláltam vele és általa a céljaimat és tudom, hogyha kitartó vagyok, el is érek oda, ahova szeretnék...

Több mint futó


Részlet a könyvből: “Miért futok? Mert szeretek. Hat éves korom óta rendszeresen futok. 2009-ben indultam az első maratoni futóversenyemen – attól a naptól kezdve már nemcsak magamért futok, hanem azon dolgozom, hogy a jótékony célú futás ismert kifejezéssé váljon Magyarországon is; sporthoz kapcsolódó tevékenységekkel, jótékony gálaesteken és rendezvényeken a mai napig több, mint 57millió forintot sikerült összegyűjtenem. Elkötelezett, tettre kész futó vagyok, és minden megtett lépéssel egy választott jó ügyet támogatok. Ezért vagyok több mint futó.”

3. Téged mi motivál futás közben?
Saját magam motiválom - felfelé. Nagyon szeretek hegyre futni (Bak vagyok). Igyekszem minden alkalommal elérni a kitűzött célokat. Hétközben az Erzsébet kilátóig meg sem állok, de futottam már a Vertical Up futásokon a Pilisbe vagy azon túl is az Alpok csúcsaira. Ami még motivál az, hogy minden lépésemmel egy kitűzött célt szolgálok. Fontos, hogyha elfáradok, a szivemmel futok tovább...
4. Mit tartasz a Csemete Alapítvány eddigi legjobb eredményének?
Azt hiszem a legnagyobb dolog az, hogy ma már több ezren futnak jótékonyan. Napról napra nő a “Több mint futó” – k száma. 2009 – ben egy fecske voltam és lám eljött a nyár...
5. Mik a Csemete Alapítvány legfontosabb feladatai szerinted?
A példamutatás és a szeretet a legfontosabb dolog az egész világon. Ha egy középkorú, átlagos nő mint én, le tudott futni hét év alatt 15,000 km-t ezzel összegyűjtve 57 millió forintot a Csemete Alapítvány javára, akkor ha mindannyian nekifutunk mekkora dolgokat vihetnénk véghez? De jó is ezt elképzelni...
6. Mik a terveid a jövőre nézve (mind az alapítvánnyal, mind pedig a futással kapcsolatban)?
Terveim között szerepel egy számomra nagyon fontos “ÚT”. Áprilisban elutazom majd egy időre és május 19-én a “Több mint futó” hivatalos könyvbemutatója futok majd újra be az Örkény István könyvesboltba. Ezen az esten mindent megbeszélünk majd. Várok mindenkit szeretettel.
“A jótékony futó nem cím, nem is pozíció, hanem cselekvés és példamutatás.”

(A szerző)