
Lubics Szilvia nem indulhatott az Ultra Gobin, de sikerrel átnevezett a Bigfoot 200-ra
Vasárnap vált véglegessé, hogy Lubics Szilvia elindulhat egy másik versenyen, miután az Ultra Gobi szervezői lefújták a külföldi futók számára az indulás lehetőségét. „Pénteken kaptam a hírt, délutánig kicsit szomorkodtam, aztán elmentem a fiam koncertjére, amitől rögtön jól éreztem magam és másnap reggel eldöntöttem, hogy nem pakolok ki, hanem tovább viszem a cuccot, keresek valamit, ahol indulhatok.” – mesélte Szilvi azzal kapcsolatban, hogyan állt össze egy másik versenyen való indulás a fejében. „Vasárnap 10 körül derült ki, hogy elfogadják a nevezési kérésem, de csak akkor, ha aznap mindent elintézek. Tehát a repülőjegyet, a szállást és a nevezést vasárnap raktuk össze pár óra alatt.”
Ma hajnalban, azaz augusztus 6-án indult el Szilvi a versenyre, amelynek rajtja az Ultra Gobihoz hasonlóan augusztus 9-én, pénteken lesz.
- Időpont: 2019. augusztus 9-13
- Távolság: 206,5 mérföld (332 km), non-stop teljesítendő
- Szintemelkedés: 12 802 méter
- Az útvonal teljesen jelölt, fényvisszaverő szalagokkal és táblákkal.
- 14 frissítőpont van, köztük 6 helyen pihenni, aludni is lehet, mindegyiken ellátással, meleg étellel
- Rajt helyszíne: Mount St. Helens, Cascade-hegység (WA)
- Cél helyszíne: Randle (WA).
- www.bigfoot200.com
A verseny trailer-e: