Nem magáért, hanem a lányáért fut

A folyamatos fejlesztések, terápiák komoly anyagi erőfeszítéseket igényelnek a családtól, ezért néhány évvel ezelőtt létrehozták a Happy Lion, azaz „Vidám Oroszlán – Izsó Veronikáért” Alapítványt, melyen keresztül szélesebb körű segítséget, támogatást érhetnek el a szükséges fejlesztésekhez. Apa és lánya rendszeresen indul utcai futó- és triatlonversenyeken. A figyelemfelhíváson túl a futás közösségi élmény számukra, olyan időtöltés, amitől mind a ketten sokat kapnak.

RW: Nagyon jó időket futtok együtt. Teljesítettetek például 4:19-es maratont, de két órán belül futjátok a félmaratoni távot is. Hogyan tudtok felkészülni?
László: Sok-sok futással, bár igazából edzésen ritkán futunk együtt. Hétvégente adódik egy-egy közös alkalom. Néha apás napokon lemegyünk együtt a Velencei-tóhoz, futunk egy tókört, aztán…
Vera: Igen, aztán van ott egy hotel és
a futás után szoktam úszni, meg apukámat lefröcskölni.
László: Amíg futunk, Vera lustálkodik, aztán viszont a wellnessben már ő dolgozik, én pedig lustálkodom mellette a vízben.

RW: Mióta futsz Verával?
László: 4 éve. De mindig is sportoltam. 2014-ben Vera kórházba került, tele voltam feszültséggel, aminek a levezetésére a legegyszerűbb módszert választottam, elmentem futni. Akkoriban kétnaponta 4-5 kilométert tettem meg.

RW: Hogy kezdődött a közös triatlonozás?
Vera: Apukám gumicsónakban szokott húzni, mint a Mikulás a szánját.
László: Tavalyelőtt próbáltuk ki először, Szajkon egy kis versenyen indultunk, sprint távon. Ismerősök kenuval kísértek minket az úszáson, aztán egy tandembiciklivel bringáztunk, amit használtan vettünk. Ezen a biciklin Vera elöl ül. Ő is jobban lát és nekem is jó, hogy látom őt. Meg ő a szélfogó… (nevetnek) Illetve tud kormányozni, így érzi az egyensúlyt. Ilyenkor nem a lábam fárad el, hanem a hátam, mert amikor más irányba kormányoz, nekem ellen kell kormányoznom, hogy irányban maradjunk. A sprinttáv sík terepen még jó, de tavaly elindultunk Tatán az olimpiai távon is, amit a terepviszonyok és a szintidő, illetve az útzárfeloldás miatt rövidebb bringatávval tudtunk csak megcsinálni.

RW: Hogyan fogadnak ilyenkor benneteket a sporttársak?
László: Nagy szeretettel. De igyekszünk is úgy helyezkedni, hogy ne zavarjunk senkit, a pálya szélén megyünk. Nem azért megyünk, hogy a középpontba kerüljünk, mégis megható, amikor a rajt előtt 5 percig
tapsolnak.
Vera: Athénban is volt – emlékszel –, hogy tapsoltak nekünk. A maraton után másnap reggel odajöttek hozzánk az emberek a szállodában, meg a városban, és gratuláltak. Kicsit meghatódtam.
László: Igen, ezért csináljuk. Nem terveztem, hogy maratont futunk együtt, mert az elég kemény, de végül hármat megcsináltunk már. Az ötlet, hogy maratont fussunk, onnan jött, hogy Vera éppen a marathóni csatáról tanult történelemből, és azt mondta, hogy apa, oda el kell mennünk. Azt gondoltam, idővel elfelejti, de nem. Aztán megállapodtunk, hogy először itthon lefutjuk a Spart (Spar Budapest Maraton), és ha ott minden rendben lesz, felkészülünk Athénra. Tavaly jutottunk ki. Fenomenális volt. Viszont a verseny után azzal szembesültem: milyen élményt tudnék még ezek után nyújtani? Történelmi háttér, 20 ezer ember a rajtnál, elölről indultunk, rengetegen tapsoltak, gratuláltak…
Vera: Olyan megható tud lenni…jöttek belőlem a könnyek egy idő után, mintha Rúzsa Magdi-koncerten lennék…
László: Aztán amikor beértünk a célba, a stadionba, és bemondták, hogy kik vagyunk, miért jöttünk, és nekünk tapsolt kb. 15 ezer ember. Nem tudom, hol fogunk újra összehozni egy ilyen érzelemdús versenyt.

Styling: Jakab Timi; Smink: Szécsi Gabi; ruha/cipő: adidas, NIKE. KÜLÖN KÖSZÖNET A BUDAPESTI HONVÉD SPORTEGYESÜLETNEK A HELYSZÍN BIZTOSÍTÁSÁÉRT!