Borítókép: Könyv készült a kóbor kutyáról, aki egy ultrafutóhoz csatlakozva lelt családra

Könyv készült a kóbor kutyáról, aki egy ultrafutóhoz csatlakozva lelt családra

Gobi és ultramaratonista gazdája, Dion Leonard megható történetét részletesebben, könyv formájában is megismerheted.

Ahogy arról korábban mi is írtunk, a Góbi-sivatagban két éve megrendezett 7-napos maratonon egy kóbor kutyus csapódott az egyik futóhoz, aki aztán később örökbe is fogadta. A 250 km-es verseny távjából 123-at teljesítettek együtt 2016 júniusában, ekkor el is döntötte a futó, hogy magához veszi az állatot. Ám Dionnak Kínában kellett hagynia új barátját egy időre, mert elég bonyolult volt a hazautazási folyamat megszervezése. Ráadásul 4 hónapra karanténba is zárták a kutyát, ám szerencsére erre az időre a futó is visszautazott Pekingbe, hogy ne hagyja magára négylábú futótársát. Később viszont önkéntesek segítségével végre új életet kezdhettek Skóciában.

A történet annyira megihlette az ultrafutót, hogy könyvet is írt róla, amiben a korábbi, negatív élményeit is megosztotta. Dionnak ugyanis elég rossz körülmények között kellett felnőnie. Nevelőapja halála után teljesen megromlott a kapcsolata az édesanyjával, aki rendszeresen bezárta egy szobába a 14 éves fiút, mert el akarta szeparálni a családtagoktól és nem akarta, hogy köztük legyen.

“Amikor megláttam Gobit, pontosan ez a történet játszódott le a fejemben és nem akartam, hogy kirekesztve, család nélkül élje le az életét. Láttam, hogy segítségre van szüksége, én pedig mindent meg akartam tenni annak érdekében, hogy velem jöjjön.”
nyilatkozta a futó.

Bár a cél nemes volt, rengeteg akadállyal kellett megküzdeniük, hiszen sokan csak a pénzt látták a sztoriban. Szerencsére azonban már lecsillapodtak a kedélyek és Dion elmondta, hogy naponta kb. 50 emailt kap ismeretlenektől, akik az ő hatására fogadtak örökbe mentett kutyákat. Egy menhelynek pedig közösen gyűjtöttek pénzt egy 2 km-es futással.

Azóta már Gobi is beilleszkedett a családba és Lucjával, Dion macskájával is jól kijönnek. A futó rendszeresen posztol szebbnél szebb fotókat új kedvencéről, amelyeken látszik, mennyire boldog Gobi is. A Finding Gobi című könyv pedig már a New York Times bestseller listájára is felkerült.

A galériában megnézheted, hogyan változott meg a kutyus élete: