„Kitartó munkával el lehet érni még az eleinte irreálisnak tűnő céljainkat is”

Hogy jutottál el odáig, hogy könyvet írj?

Az elmúlt évek alatt sokszor posztoltam különböző nagy maratoni versenyeim – New York, Berlin, Boston, Madrid, Párizs stb. - után az élményeimet, sikereket és persze számtalan kudarcnak megélt eredményt is. Majd lassan összegyűlt bennem annyi történet, kaland és tapasztalat, amit szerettem volna kiírni magamból egy könyv formájában. Így akár terápiának is tekinthető ez a könyv, bár nem annak élem meg igazán.

Ilyen sok kudarcod volt?

Most már nem feltétlenül értékelném tényleges kudarcnak, ha kitűzöl egy célt és nem sikerül teljesítened egy adott versenyen. Hosszú-hosszú évekig az a cél lebegett a szemem előtt, hogy lefussak egy maratont három órán belül, ami persze nagyon sokáig nem sikerült. Így a könyvnek is az az egyik fő vonala, hogy hogyan sikerült az általam aposztrofált kudarcok után mégis újra és újra felállni és töretlen lelkesedéssel menni a célom felé.

Egy focista, ha kikap a csapatával, az jövő héten vagy a következő alkalommal javíthat, nyerhet meccseket. Egy maratonista egy évben igazából két maratonra tud rendesen felkészülni. Neked többször nem sikerült ezeken a maratonokon az áhított idő. Mégis mi vitt előre, nem gondoltad, hogy hagyod a fenébe?

Dehogyisnem. Minden egyes maratonon, ahol volt reális esélye, hogy teljesítsem a három órát, de nem értem el, ott igen, megfordult a fejemben. Amszterdamban például öt másodperccel maradtam el a kitűzött célomtól. Gondolhatod mit éreztem, vagy hogy milyen szavak hagyták el a számat... Viszont ténylegesen soha nem adtam fel. Gyártottam magamban mindenféle elméleteket, hogy miért is engedjem el a célomat, de egy kis idő után mindig jött egy impulzus, ami arra sarkallt, hogy ne adjam fel. Ez lehetett a gyerekeimtől egy ölelés, egy filmrészlet, vagy éppen egy baráti hátbaveregetés, amelyekben mindig megtaláltam a magam kis inspirációját.

Mit akarsz ezzel a könyvvel átadni?

Szerintem vannak benne fontos üzenetek és remélem át is megy az olvasóknak. Egyrészt az, hogy – bár az egészség mellett a tehetség is fontos - kitartó munkával el lehet érni még az eleinte irreálisnak tűnő céljainkat is. Gondolj bele, negyvenegy évesen tűztem ki húsz futásmentes év után, hogy három órán belül akarok futni. Azt sem tudtam, hogy mit jelent ennek a teljesítése! De hittem benne, hogy menni fog egyszer - és igaz, hogy nyolc év alatt, de megvalósult! Emellett pedig rengeteg élményt és tapasztalatot szereztem a világban a maratonok és az ultrák kapcsán, amit szerettem volna szintén átadni az olvasóknak.

Ha már a könyved üzeneténél tartunk. A nyitó fejezet egy kórház intenzív osztályán történt ébredéseddel kezdődik, ahova egy verseny után eszméletlenül szállítottak be. Milyen óriási belső erő kell ahhoz, hogy az ember ilyenkor ne azt mondja, hogy te figyelj Gábor menj sakkozni, a futás nem a te utad. De te mégis el tudtál innen indulni?

Attól függ, hogy honnan nézed. Ki lehet azt is olvasni belőle, hogy ne húzzál többet futócipőt a lábadra, de azt is, hogy arra figyelmeztet, hogy tiszteld a távot, saját magadat, az életedet és útmutatás alapján, edző irányítása mellett fuss. Mostani eszemmel nem is értem, hogy gondoltam akkor, hogy futópadon fogok felkészülni, minden edzői instrukció nélkül egy 1:30-as félmaratonra. De a felépülésem után soha nem volt olyan gondolatom, hogy ne fussak tovább. Tudom, hogy ostoba hibák és az egóm vezetett a majdnem végzetes sportbalesetemhez. De hogy erre ráébredjek, sajnos nekem egy ilyen balesetre volt szükségem. Ezt a „tudást” is szeretném a könyvvel átadni.

Elérted a három órát. Mi most a célod ötven felett?

Egy három órás maratonra való felkészülés és a teljesítés olyan extra mentális és fizikális igénybevételt jelentett a szervezetemnek, amit nem szeretnék, de talán már nem is tudnék újra összehozni. Nem éri meg. Borzasztóan hálás vagyok, hogy egyszer sikerülhetett, hiszem és tudom, hogy a rengeteg munka megérte, de még egyszer nem futnék neki a felkészülés kemény éveinek. Viszont szeretnék továbbra is a három óra közelében maradni, tartani ezt a szintet, amíg a testem engedelmeskedik. Illetve van még egy célom, amit itthon még kevesen értek el: a Six Major Marathons, azaz teljesíteni mind a 6 nagy maratont. Pechemre Tokiót lefújták, így idén ezt bebuktam, és még London is hiányzik, ahova csak szerencsével lehet bejutni. De őszintén - azzal sincs semmi nagyobb baj, ha nem jön össze ez a két hiányzó „csillag”.

És végül egy személyes kérdés. Mit szeretsz tulajdonképpen a futásban? Miért húzol nap mint nap a lábadra futócipőt?

Azt gondolom, hogy mindenki másért imádja a futást. Nekem paradox módon nem futás közben jön az „élvezet” túlnyomórészt. Nálam az edzések a célokról, a fejlődésről és a munkáról szólnak. Nem azért megyek ki reggel futni, mert közben az nagyon jó. Például téged is tudlak utálni, mikor a pálya széléről a hatodik ezer időmérése közben beszólsz, hogy „ez kevés lesz, b…szki”! De edzés után, mikor már a zuhany alatt állok, akkor az endorfin azt súgja: - na, ma ismét legyőzted önmagadat, megint tettél egy lépést, hogy fejlődj, hogy jobb legyél!

Gábor könyve a Líra könyvesboltokban, a Spuri futóboltokban, illetve itt elérhető, rendelhető.