
„Szeretem a kihívásokat, érdekes érzés, amikor komfortzónán kívül vagyok” – írta Kilian Jornet a hétvégi sík 10-ese után
A Hytteplanmila nagy esemény Norvégiában, 2019-ben több mint 3000 futó indult. Lényegében a legnépszerűbb 10 km-es verseny az országban, ami ráadásul rengeteg elit futót is vonz. Idén azonban a vírus miatt csak meghívott sportolók vehettek részt rajta. A kritérium férfiak esetén 31:20-as, nőknél 37:20-as 10 kilométer volt, amit a 2019/2020-as évben kellett teljesíteniük. Ebbe a mezőnybe került be Kilian Jornet, aki végül nem hozta a saját maga által kitűzött időtervet, ám ettől függetlenül elégedetten zárta ezt a kis sík kitérőt.
„A Hytteplanmila-n futottam, ami egy nagyon jó 10k-s verseny Norvégiában. Szórakoztató élmény volt ennyi tehetséges síkfutóval együtt futni. Kicsit csalódott vagyok az időm miatt (29:59), de örülök mindannak, amit ma tanultam, a tempótól a gyors futásig annyi jó futóval körülöttem... Reméltem, hogy kicsit gyorsabban tudok futni, de a sérülésem gyógyulásához, több időre van szükség, mint amire gondoltam. A sípcsontomban éreztem fájdalmat kezdettől fogva. Az egyik legnagyobb különbség és nehézség a síkfutás során a sérülések kezelése, amit éppen most tanulok. Ideje pihenni egy kicsit, aztán további tapasztalatokat gyűjtök a következő menetre!” – írta Instagramján Kilian a versenyt követően, aki a 18. helyen végzett 60 férfi befutó közül.
Íme egy pörgős videó a Hytteplanmila-ról:
Az eredménylista alapján Jakob Ingebrigtsen neve mellett DNF (nem teljesítette) felirat szerepel, 9 km-ig van mért ideje. A tavalyi pálya- és egyéni csúcsa után tehát biztosan nem jött össze az, amit az idei eseményre terezett.
A férfiak versenyét egyébiránt az eritreai születésű norvég Zerei Kbrom Mezngi nyerte 28:20-szal. Az elsőként befutó nő a norvég Karoline Bjerkeli Grøvdal pedig idén megjavította saját leggyorsabb idejét 31:25-ről 30:32-re.
További eredmények IDE kattintva böngészhetők.