kerekes greta, kozak luca

Hamarosan a Gyulai Memorialon állnak rajthoz a gátfutó lányok: Kerekes Gréta – Kozák Luca interjú

Forrás: Magyar Atlétikai Szövetség/Makó Éva
Kozák Luca az Országos Bajnokságon 12.86-os idővel nyerte meg a 100 méteres gátfutást, Kerekes Gréta pedig 13.06-tal a második lett. Így a lányok láthatóan nagyon erősen és motiváltan állnak majd rajthoz a jövőheti Gyulai István Memorialon is. Nem sokkal előtte még elcsíptük őket egy interjúra, amelyben az elmúlt időszak nehézségeiről is kérdeztük őket!

Kezdjük ott, hogy mit szóltatok hozzá, amikor megtudtátok, hogy eltolják egy évvel az olimpiát?
Kozák Luca: Tavaly, amikor berobbant a vírus, úgy éreztem, hogy a legjobb megoldás, ha eltolják egy évvel, egyrészt mert nagyon bizonytalan volt a helyzet, másrészt eleinte azt se tudtuk, hogy fogunk egyáltalán edzeni. Én tavaly is felkészültnek éreztem magam, aztán kaptunk plusz egy évet, és remélem, így még jobb leszek. Nem csökkent a motivációm, az volt rosszabb, amikor tavaly az EB-t eltörölték, és akkor éreztem azt, hogy nem tudom, mihez kezdjek, de aztán a szezont megmentette, hogy augusztusban megrendeztek pár külföldi versenyt. Engem a versenyzés éltet, így az rossz volt, hogy ezt elvették.
Kerekes Gréta: Egyik szemem sírt, a másik örült, amikor tavaly bejelentették, hogy egy évvel elhalasztják az olimpiát. Abszolút úgy készültem mentálisan és fizikálisan is, hogy 2020-ban lesz az olimpia és lelkileg rosszul érintett a covid, ezt az is bizonyítja, hogy tavaly májusban egy kisebb sérülés történt a térdemmel, ami miatt nem is volt mérvadó a tavaly nyári szezonom. Ezért viszont nyilván örülök, hogy 1 évvel halasztották, mert tavaly sérülés miatt nem tudtam volna ott rajthoz állni. Viszont mentálisan nehéz volt megélni ezt a bizonytalanságot.

kerekes greta, kozak luca
Forrás: Magyar Atlétikai Szövetség/Makó Éva

A tavalyi évetek edzés szempontjából miben volt más a tervezetthez képest?
Kozák Luca: Márciusban épp indultunk volna edzőtáborozni, ahova már nem jutottunk el, utána pedig mivel nem tudtuk, hogy mi lesz az évben, 2 hónap minialapozás jött, amikor csak szinten tartottunk (az edzőm, Laci bácsi nevezte szintentartásnak, én minden nap meghaltam). Szerencsések voltunk Debrecenben, hogy a kültéri létesítményeket használhattuk, otthonra pedig elvittem néhány konditermi eszköszt, és kertben oldottam meg az edzéseket. Az edzőmnek volt nehezebb dolga, hiszen nem tudhatta, hogy mire készítsen. Nekem az volt nehéz, hogy ketten voltunk a pályán eleinte, és monoton volt nagyon. Bár nagyon jó a kapcsolatunk, de semmi nem történt velünk, még beszélgetni se tudtunk miről. Sokat segített, amikor elkezdték beengedni újra a versenysportolókat a pályára.
Kerekes Gréta: Amikor beköszöntött a covid, én is hazaköltöztem Debrecenbe, és 8 hetet edzettem otthon egyedül edzők nélkül. Nem volt egyszerű, de motivált voltam és készültem a nyárra. Sajnos aztán májusban térdsérülés következtében 7 hétig egyáltalán nem tudtam gátas és gyorsmunkát végezni. Csak szerettem volna valahogy túlélni a 2020-as időszakot.

Miben fejlődtetek a legtöbbet ahhoz képest, ahol tavaly ilyenkor álltatok?
Kerekes Gréta: Sokkal jobb a formám, hálisten' semmilyen sérülés nem hátráltat és teljes munkát tudtam végezni az edzőim felügyelete mellett. Érzem, hogy mentálisan kellett egy-két löket, itt gondolok a tatabányai jó futásra vagy a prágaira. Ezek kellettek hogy lelkileg megerősítsenek, hiszen egy sérült szezon után mondhatni az önbizalmat a legnehezebb visszanyerni.
Kozák Luca: Én pedig egyértelműen erőben léptem előre, most az a cél, hogy ezt át tudjam vinni a sprintbe és a gátba. Úgy érzem, gyorsaságban is javultam, most a technikán dolgozunk leginkább.

kozak luca
Forrás: Magyar Atlétikai Szövetség/Makó Éva
Kozák Luca

Hogyan néz ki egy hetetek edzésprogram szempontjából?
Kozák Luca: Mivel versenyzünk, már visszavettünk, a minőségi munkán van a hangsúly a mennyiségi helyett. De én ezt nagyon szeretem, amikor keményen, közel a maxhoz dolgozunk, az alapozást nem szeretem annyira.
Kerekes Gréta: Nagyon változó minden edzésem. Van amikor speciálisabb kondiedzés van, van amikor súlyemelés nagyobb súlyokkal, vannak gáttechnikai edzéseim, és nyílván vannak a futások. Nagyon összetett az edzés munka, sokan el se tudják képzelni, hogy mennyiféle gyakorlat van egy gátfutás mögött.

Mennyire figyeltek oda a táplálkozásotokra?
Kerekes Gréta:
Nem vagyok annyira nagyevő... Arra kell leginkább odafigyelnem, hogy egyek eleget, mert hajlamos vagyok elfelejteni enni. Nyílván nem edzés után, de mondjuk egy pihinap alkalmával sokszor elvagyok étel nélkül. Viszont, van dietetikusom, aki ebben segít.
Kozák Luca: Én arra koncentrálok, hogy milyen alapanyagokból, milyen forrásból készülnek az ételeim, legyenek minőségiek. Nem étrend vagy makrószámítás alapján táplálkozom, de igyekszem kiegyensúlyozottan és tisztán étkezni, amellett, hogy vannak azért csalónapok. Az évek alatt kitapasztaltam, mi a jó, milyen súlyban vagyok jó. Most például nehezebb vagyok, de azt az 1-2 kilót az olimpiáig még leadom.

kerekes greta
Forrás: Magyar Atlétikai Szövetség/Makó Éva
Kerekes Gréta

Ott lesztek mindketten a Gyulai István Memorialon...
Kozák Luca: Naná! Nagyon közel áll a szívemhez a verseny, mert ez volt az első nemzetközi versenyem, ráadásul mindig elképesztő mezőny gyűlik össze, így garantált a jó futás. Szeretek erős mezőnyben futni, nagyon motiváló. Kedves pont az életemben, tavaly ott futottam az országos csúcsomat is.
Kerekes Gréta: Természetesen. Alig várom ezt a versenyt. A kedvenc versenyem nekem is, hiszen mindig jó emlékek fűznek hozzá. Remélem idén is sikerül majd ott egyéni csúcsot döntenem!

Luca és Gréta is csatlakozott az #atletavagyok hashtag-kihíváshoz, amelyben elmondták, mit jelent számukra ez a sport:

Hajrá csajok, nagyon szurkolunk mindkettőtöknek a hétvégén!