félmaraton, Kácser Zita, Csere Gáspár, országos bajnokság, OB,

Kácser Zita és Csere Gáspár nyerték az idei félmaratoni OB-t

Forrás: MASZ, Szász Norbert
A székesfehérvári Cerbona Fehérvár Félmaratonon rendezték az idei felnőtt és U23-as magyar bajnokságot.

Az esemény egy 7 kilométeres körpályán zajlott, ami Kácser Zita, női magyar félmaratoni bajnok szerint szép útvonalon vezetett, a sok fordító miatt könnyebb volt tájékozódni az ellenfelek pozíciója felől, illetve a szurkolók is kényelmesebben követhették az eseményeket. A DSC-SI 32 éves versenyzője számára ez a bajnokság volt profi pályafutása utolsó versenye, ezzel hatszoros magyar bajnoka lett a távnak, amin idén 1:19:40-nel nyert.

Kácser mögött a PVSK háromszoros maratoni magyar bajnoka, Szabó Tünde (1:20:20) és Nagy Julianna (Margitszigeti AC – 1:20:33 új PB) kevesebb, mint egy perc hátránnyal ért célba.

A férfiak mezőnyében Csere Gáspár új pályacsúccsal, 1:06:58-as eredménnyel nyert, ezzel 2017 óta zsinórban ötödik bajnoki címét szerezte meg.

„Nagyon vártam ezt a versenyt, a félmaratoni országos bajnokság mindig egy fontos cél számomra az évben. Ezelőtt zsinórban négyszer tudtam nyerni, szóval volt egy ilyen küldetésem, hogy jó lenne megszerezni az ötödiket is. Az alapelégedettség megvan, és mivel az elmúlt hetekben jól ment, ezért szerettem volna egyéni csúcsot futni. Az első körben realizáltam, hogy ez nem az a verseny, ahol meg tudom futni ezt a jó időt. A sok fordító és a melegebb időjárás miatt nem sikerült, de ez egy OB volt, most ezzel kellett megküzdeni, a győzelem és a pályacsúcs így is összejött” – értékelt a pár napja még a tiroli magaslati edzőtáborban készülő 30 éves hosszútávfutó, aki szeretne a Spar Budapest Maratonon egyéni csúcsot futni.

A BEAC riói olimpikon atlétája mögött csapattársa, Farkas Dárius (1:08:33) és a PVSK új egyéni csúcsot futó versenyzője (1:08:38), Lomb Ádám ért célba.

Felnőtt Félmaraton Magyar Bajnokság 2021 – eredmények

Nők

1. Kácser Zita (DSC-SI) 1:19:40
2. Szabó Tünde (PVSK) 1:20:20 SB
3. Nagy Julianna (Margitszigeti AC) 1:20:33 PB

Férfiak

1. Csere Gáspár (BEAC) 1:06:58
2. Farkas Dárius Ádám (BEAC) 1:08:33
3. Lomb Ádám (PVSK) 1:08:38 PB

Az U23-as kategóriában Nagy Julianna és Lomb Ádám lettek a legjobbak.

További eredmények ITT találhatóak.

Forrás: atletika.hu