Borítókép: Ámulunk: elképesztő az új női félmaratoni világcsúcs, amit Joyciline Jepkosgei futott meg

Ámulunk: elképesztő az új női félmaratoni világcsúcs, amit Joyciline Jepkosgei futott meg

Forrás: getty images
A kenyai futó Valenciában, a Trinidad Alfonso Félmaratonon javított egy másodpercet az időeredményén, ezzel pedig új vilácscsúcs született ezen a távon.

Tegnap rendezték meg az utcai versenyt, ahol 1:04:50-es idővel ért célba Joyciline Jepkosgei.

A futó elárulta, hogy a prágai 10K-s rekorddöntése után - ő lett az első nő, aki 30 percen belül futotta ezt a távot -is rendben haladt a felkészülése - ekkor egyébként 29:43 alatt ért célba.

Pacerének, Ezekiel Kemboinak 3:05-tel kellett volna futnia, viszont a kenyai versenyző ennél gyorsabb volt - az első 5 kilométerét 14:52 alatt teljesítette. A 23 éves nő még 10 kilométer után is bőven a rekordidején belül haladt, a 20. kilométer után is képes volt mozgósítani a tartalékait. Végül pedig sikerült összehoznia idei hatodik világcsúcsát, ami elképesztő eredmény.

„Először versenyeztem Valenciában, nagyon élveztem, az útvonalon is minden adott volt ahhoz, hogy gyorsan teljesítsem. Remélem, hogy jövő márciusban, a félmaratoni vb-n is versenyezhetek majd itt.”
nyilatkozta a futó.

Ha így halad, biztos, hogy a következő versenyei is legalább ennyire szuperül sikerülnek majd! Mi szurkolunk neki!