A visszavonulás szélén állt, amikor jött a lehetőség, hogy indulhat az olimpián – interjú Kácser Zita, olimpiai kvótás akadályfutóval

Nagyon sok különböző távot kipróbáltál a pályád során, 1500-tól félmaratonig és akadályfutásban egyaránt voltak szép sikereid. Ráadásul mindezt párhuzamostan űzted. Hogyan tudtál ilyen sokoldalú atlétává érni?

Olyan edzésmunkát végeztem folyamatosan, ami pont arra készített, hogy párhuzamosan tudjak több rávon is versenyezni. Jó eredményeim voltak ugyan de nem világ klasszis eredmények. Egy bizonyos szinten meg lehetet csinálni, hogy több távon tud az ember jól teljesíteni.

Melyik mégis a legkedvesebb versenyszámod?

Nehéz kérdés, inkább úgy fogalmaznék, hogy van három olyan eredményem, amire nagyon büszke vagyok. Volt egy időszak, amikor nagyon szerettem félmaratont futni, ha abban az évben kérdezel meg, akkor azt mondom, hogy a félmaraton a kedvenc, aztán volt egy idő, amikor 10 000-et szerettem és volt olyan is, amikor 3000 m akadályt. Szóval inkább úgy válaszolnék, hogy három távon van nagyon kedves emlékem. Az egyik a pályán futott 10 000 méteres egyéni csúcsom (33:07.64 2018-ból, a szerkesztő), a 9:26-os akadály egyéni csúcsom (9:26.59 2019-ből, ami egyben magyar csúcs is lett, ezzel az idővel kvalifikálta magát a tokiói olimpiára, a szerkesztő) és a félmaratoni egyéni csúcsom Zágrábból (1:13.33 2017-ből, a szerkesztő). De felkészüléstől függően minden távon szerettem versenyezni.

Onnantól kezdve viszont, hogy 2019-ben megfutottad az egyéni csúcsodat és egyben olimpiai szintet 3000 akadályon, sok minden borult. Például a dohai világbajnokságra már nem utaztál ki…

Ott volt egy komoly törés szakmailag is és a magánéletemben is. Megszakadt a kapcsolatom a volt edzőmmel, Benedek Zsolttal, akivel 10 évig zajlott a közös munka. Szakmailag nagyon nehéz volt olyan edzőt találni ezt követően, aki ezt a hosszú időt felölelő edzésmunkát tovább tudja vinni pont azért, mert minden edzőnek megvan a saját módszere, amiben hisz, én pedig elég egyedi felkészülést követtem korábban.

Azt is olvastam, hogy az olimpiai szint elérése meglepetés volt számodra. Már nem arra készültél, hogy folytatod a pályádat és felkészülsz még egy olimpiára. Ebből a szempontból nehéz lehetett megélned azt, hogy az olimpiát 1 évvel halasztották.

Nagyon nehéz volt igen, mert ’19-ben már felkészültem arra, hogy lezárom az élsportot, de mivel nem mindenkinek adatik meg kijutni egy olimpiára, úgy voltam vele, hogy oké 8-9 hónapra még összeszedem magam, aztán 2020 tavaszán jött az olimpia halasztásának híre. Ezt követően volt 2 hét, amikor teljesen padlón voltam, nem tudtam, hogyan tovább, illetve az sem volt egyértelmű, hogy a már elért olimpiai szintem, érvényes lesz-e 2021-ben is. Amikor kiderült, hogy érvényes lesz, akkor pedig azzal kellett szembesülni, hogy további 1 évet még keményen sportolnom kell. Ehhez kellett még erőt gyűjtenem tavaly március-április környékén. Tehát ahhoz képest, hogy 2019 őszén már abba akartam hagyni, további 18-20 hónapot rá kellett még húznom, amihez nagyon össze kellett magam szedni és ez nem volt egyszerű. Ehhez nagyon kell szeretni a sportot, hogy a legmélyebb helyzetekből is össze tudd magad szedni, találj motivációt. Szerencsére gyerekkorom óta szeretek sportolni, illetve nagyon sok támogatást kaptam a családomtól és a klubomtól, a Debreceni Sportcentrumtól, ők is segítettek abban, hogy talpra tudjak állni.

Hogy vagy most, mennyire vagy elégedett a jelenlegi formáddal?

Nem kell szintet elérnem, vagy világranglista pontokra összpontosítanom. Lassabb és megfontoltabb felkészülést választottunk ezért. Ebben az is benne van, hogy egy sérülés miatt kicsit később kezdtem az alapozást. Ezek miatt a magyar mezőnyhöz képest még nem vagyok jó állapotban, de pont azért, mert későbbre időzítjük a csúcsformát. Kicsit több, mint 1 hónap múlva fogok versenyezni Tokióban. Most már csak az olimpiára fókuszálunk.

Milyen fontos versenyeid lesznek még addig?

Indulok, vasárnap az országos bajnokságon, ahol taktikát választottunk, nekem azt kell majd követni, tehát nem a versenyzés lesz a fontos, hanem a saját ritmusomban, a saját iramomat kell futnom (10:19.94-gyel a harmadik helyen végzett, a szerkesztő). A Gyulai István Memorial-on végül nem indulok. A versenyek miatt ki kell könnyíteni a hetet és ez megakasztja a felkészülés folyamatosságát. Két hete indultam a csapat EB-n, most az országos bajnokságon, hogy tudjuk folytatni az olimpiai felkészülést a Gyulai István Memorial kimarad, mert rangos verseny, amire nem illik úgy elmenni, hogy csak úgy letudom, szóval nem egy edzőverseny kategória. Kisebb edzőfutamok még lesznek.

Milyen szerepléssel lennél elégedett az olimpián?

Nem mondanék időt, mert nem egyszerű a helyzet most Japánban sem a vírus miatt. Minden sportoló dolga nehezített a coviddal összefüggő intézkedések miatt. Az a célom, hogy a futásom napján kihozzam a maximumot, amivel én teljesen elégedett leszek. Ez az olimpia egyébként nagyon sajátos lesz, olyasmire is készülni kell, amire sajnos nem tudsz. Ilyen például az állandó tesztelések, ami mentálisan is próbára tesz, hiszen ha pozitív tesztet produkál a sportoló, akár az is előfordulhat, hogy nem indulhat el az olimpián, mindegy, hogy vannak-e tünetek vagy sem.

Az előzetes tervek szerint három héttel a verseny előtt utazunk ki, ami akklimatizáció szempontjából jó, viszont a covid miatt folyamatosan rizikóhelyzetben leszünk. Szóval emiatt a sajátos helyzet miatt a mezőny összetétele is változhat. Némi túlzással, az is megtörténhet, hogy mondjuk négyen tudunk rajthoz állni akadályon. Tovább nehezíti a helyzetet, ha az edzőm, K. Szabó Gábor nem tud kijönni. A verseny előtti utolsó hetekben még kint is folytatni kell a felkészülést, ami jóval nehezebb az edző személyes jelenléte nélkül. Mindezek ellenére mivel az olimpia lesz a karrierem koronája, nagyon motivált vagyok, erre tettem fel további hónapokat, ezért folytattam az élsportot.

Mit tervezel az olimpia utáni időszakra?

Most gőzerővel az olimpiára készülök, egyelőre nem akarom azzal tölteni az energiáimat, hogy mi lesz utána. Az olimpiát követően szépen lassan kitalálom, hogyan tovább. Az élsportot már nem szeretném folytatni, de a sport valamilyen szinten marad az életemben, hogy hogyan, azt még nem tudom. Gyógytornászként végeztem és szeretnék is a szakmámban dolgozni. Úgy érzem, hogy az évtizedes élsport múlt tapasztalataival rengeteget tudok majd segíteni a sporttársaimnak. Elsősorban a prevencióra szeretném a hangsúlyt fektetni, persze, ha arra lesz szükség, akkor a rehabilitációban is fogok tudni segíteni a versenyzőknek.