Súlyos sportsérülésből jött vissza az olimpia évében, de így is a legjobbak között lehet – interjú Halász Bence kalapácsvetővel

Ugyan az idei legjobb dobása – 76.81 méter – elmarad a 2020-ban elért felnőtt egyéni csúcsától, ami 79.88 méter, de ehhez fontos adalék az is, hogy januárban súlyos térdműtéten esett át és három hónapig nem tudott a megszokott módon edzeni. A rehabilitáció ígéretesen sikerült, és a szombathelyi végzős egyetemi hallgatóként atletizáló dobó, élete első felnőtt olimpiáján akár rangos helyezésre is számíthat. Halász Bencével, a szombathelyi Dobó SE atlétájával beszélgettünk.

Mesélnél kicsit az atlétapályád kezdetéről? Miért pont az atlétikát és miért a kalapácsvetést választottad?

Általános iskolás koromban a helyi gyerekeknek szervezett atlétikai teremtornán próbáltam ki először a súlylökést 12 évesen, ott figyelt fel rám a későbbi edzőm Míg Gyuri bácsi, pár hét leforgása alatt annyira megtetszett az atletizálás, hogy onnantól naponta jártam busszal Kiskunhalasra edzésre.

2012-ben kerültem Szombathelyre, akkor vált komolyabbá a kalapácsvetés, addig a súlylökés és a diszkoszvetés voltak előtérben. Serdülőként még 4 kg-mal dobtunk, ifjúsági korosztályban 5 kilóval, juniorként 6-tal, most felnőttként pedig már 7,26 kg-os kalapáccsal dobunk.

Hogyan áll össze egy kalapácsvető felkészülése, tehát milyen mozgásformákat végzel ahhoz, hogy pontosan végre tudd hajtani a dobást?

Az egész alapja az állóképesség, amit mi is hosszú futásokkal szerzünk meg. Persze ,nem ez a kedvenc része az edzésnek számunkra. Ősszel és a kora téli alapozó időszakban jellemzőek a hosszabb futások. Az alapozás kezdetén 10 köröket futunk pályán, tehát 4 km-t, később bejönnek a résztávok is, ami távban rövidebb, 2 km-es edzést jelent. Ez 100 méter sprintből és 100 méter kocogásból épül fel. Ezt TRX-es erősítések egészítik ki. Az alapozás legeleje így néz ki, utána elkezdjük a teremedzéseket, ahol még több futás van, de ilyenkor már különböző gyakorlatokból jön össze a sok-sok méter. Télen körülbelül naponta 7 órát edzünk, napi két edzéssel számolva. A felkészülés tehát zömmel rengeteg munkával telik, ebből alakul ki azaz állóképesség, amin keresztül minél magasabb szintű edzés válik lehetővé még a tréningek harmadik órájában is, rengeteg dobásszámmal kell kalkulálni még.

Mesélnél a januári térdműtétedről?

Régóta volt a térdemmel probléma, tavaly úgy tűnt, hogy sikerül végleg kikúrálni, de aztán sajnos decemberben egy felmérés alkalmával újra jelentkeztek a panaszok, de sokkal intenzívebben, sokkal rosszabb lett a térdem, mint volt. Járni is alig tudtam vele, és végül az edzésmunka is lenullázódott. Amikor láttuk az MR felvételeket és túl voltunk egy orvosi konzultáción, a műtét mellett döntöttünk, végül január 4-én volt az operáció.

Mennyi időt kellett teljesen kihagynod?

A műtét után 1 héttel már elmentem edzésre, nyilván nem dobtam, de amit tudtam mozogni így is, kímélve a térdem, azt megcsináltam. Például a törzsizomerősítést, vagyis aminél nem éreztem, hogy fáj a lábam, azt el tudtam végezni. A műtéttől az első dobásig 2 hónap telt el, tehát elég hosszú idő. Március elején már tudtam olyat dobni, aminek volt értelme, legalább is technikailag igen, hosszra még nem volt az igazi.

Az olimpia évében nem tartottál attól, hogy nem sikerül ilyen rövid idő alatt visszahoznod azt a formát, amivel várható a jó szereplés Tokióban? Szerencsére legalább a kvalifikációval nem kellett foglalkoznod, mert az már 2019-ben megvolt…

Nagyon tartottam tőle, de mindent nagyon alaposan átbeszéltünk az edzőmmel, Németh Zsolttal. Megnyugtatott, hogy biztosan fel fogunk tudni készülni, viszont annyira nem volt más választásom, hogy meg kellett lépni a műtétet, szóval ez nem volt kérdés egy percig sem. Ráadásul kezdetben nem is ígérkezett olyan komolynak, mint amilyen végül lett, ez is hozzájárult ahhoz, hogy bátran mentem bele a műtétbe.

Milyen szakaszai vannak még az olimpiai felkészülésednek?

Van másfél hónapom az olimpiáig. Most hétvégén például Lengyelországban versenyzek, utána lesz az országos bajnokság, majd a Gyulai István Memorial, ami a legrangosabb hazai verseny, (a Gyulai István Memorial a World Athletics Continental Tour Gold sorozatába tartozó, évente megrendezésre kerülő nemzetközi sportesemény sok-sok világhírű atléta részvételével - a szerk.) és még egy verseny ugyancsak Lengyelországban. A térdem most 95 százalékos, tehát volt már jobb, de az edzéseken mindent meg tudok csinálni vele, tehát nem zavar a fájdalom, nem kell kihagynom semmit.

Milyen eredménnyel lennél elégedett Tokióban?

Elsősorban éremmel lennék elégedett, a döntőbe jutást pedig mindenképpen meg kell csinálni.