síkfutás, terepfutás, 10 km, Kilian Jornet, Jakob Ingebrigtsen

Jakob Ingebrigtsen és Kilian Jornet egy mezőnyben holnap a Hytteplanmila-n

Forrás: Getty Images
Izgalmas esemény előtt áll a tehetséges fiatal norvég és a terepfutás koronázatlan királya, helyi idő szerint holnap reggel Oslóban a Hytteplanmila nevű 10 km-es országúti versenyen állnak rajthoz.

Már hónapokkal ezelőtt beharangozta Kilian Jornet, hogy idén ősszel síkon is szeretné valamilyen módon letenni a névjegyét. A terepfutás lényegében összes verziójában a legjobbak között jegyzik, több mint 1 évtizede töretlen sikeres pályája.

„Ez lesz az első versenyem síkon. Két éve még azt mondtam, hogy ez az, amit soha nem fogok kipróbálni, mert unalmasnak találtam. Idén változtattam az edzéseimen. Elkezdtem a távolságot számolni a magasságnövekedés helyett, és érdekesnek, sőt szórakoztatónak találtam, de azért összeszedtem egy sérülést is. Most volt pár hetes sikeres edzésblokkom, már nem érzem a sípcsont és vádlifájdalmat. Az elmúlt két hétben többnyire igyekeztem megtartani a kulcsfontosságú edzéseket. Kezdő síkfutóként nem nagyok az elvárásaim. Annak örülnék, ha képes lennék faragni néhány másodpercet az edzéseken futott PB-men, 29:30 körüli idővel elégedett lennék. Biztos jópofa futás lesz, de már vágyom a hó és jég birodalmára is” – mesél Kilian erről a kis kitérőről.

Kilian Jornet minden idők egyik legeredményesebb terepfutója. A világ legrangosabb terepfutóversenyein nyert több alkalommal is. Az Ultra-Trail du Mont Blanc-tól a Western Statesen át a Hardrock 100-ig döntött pályacsúcsokat és ért célba akár kificamodott vállal is elsőként.

De vajon terepfutó sikereit mennyire tudja átemelni egy 10 km-es sík versenyre. Csak edzések vannak a tarsolyában síkon ezen a távon, ám csinált olyan kombinációt, amikor futott egy vertikális kilométert 1000 méter szintemelkedéssel, majd ezt követően futott egy sík 10-est, mindezt 1 órába sűrítve. 29:57 alatt ért fel, majd lefutott és ezt követően teljesítette 29:42 alatt a 10 km-t. Ez az edzése is mutatja, hogy fizikai erőnléte sehogyan sem tekinthető hétköznapinak.

Runner's World Terepfutó magazin

Runner's World Terepfutó magazin

Megrendelhető!
MOST 25% kedvezménnyel!

 

1495 Ft

1995 Ft

De a 20 éves Jakob Ingebrigtsen is elképesztően jó formában van idén. Májusban megdöntötte a norvég 5 km-es országúti rekordot 13:28-cal. Néhány héttel később az oslói Impossible Games-en 2000 méteres rekordot döntött. Nyáron ehhez jött az 1500 méteres európai rekord és a 3000 méteres norvég rekord. Országos bajnokságot nyert 800 és 1500 méteren is. Valahányszor versenyzett, akár pályán, akár országúton, második helynél rosszabb eredményt nem jegyzett.

Ingebrigtsen tavaly pálya és norvég rekordot futott 27:54-gyel a Hytteplanmila-n, ami egyéni legjobbja is lett. Ezzel az európai futók között a 10. helyen áll, 41 másodperccel lemaradva Julien Wanders svájci futó 27:13-as európai rekordjától. Minden esélye megvan arra, hogy szombaton új nemzeti rekordot állítson fel és az európai ranglistán még előrébb kerüljön.

Ezek után vajon kérdés, hogy ki fog nyerni?

A két futó számai alapján egyértelműen Ingebrigtsennek áll a zászló. A kérdés inkább az, hogy sikerül-e saját korábbi rekordjait megjavítani és mennyivel. Ha egyszer fordított szituációra kerül sor és Jakob adja fejét némi szintemelkedés minél gyorsabb leküzdésére, más végkifejlettel zárulhat a történet. Ezúttal Kilian lép norvég síkfutó társa arénájába. Mindenesetre izgalmas lesz látni, hogyan boldogul a spanyol ebben a helyzetben és milyen eredményt képes elérni versenyen friss lábakkal.

Az eseményeket ITT lehet követni élőben.