„Nálam mindig ott lapul a futócucc a kocsiban“ - interjú Horváth Kornéliával

Anyukaként váltál futóvá, vagy már a gyerekek előtt is aktívan futottál?

Középiskola második felében, ill. a húszas éveim elején is futogattam már – kizárólag kiegészítésként az akkor favorit aerobik, illetve kick-boksz edzéseim mellett – főként alakformáló célzattal. Aztán sok év szünet után anyaként váltam futóvá, pontosabban már 3 gyermekes anyaként.

Tehát nem is volt semmilyen előéleted atlétikában, vagy más sportban, amit magaddal hoztál a futásba?

Nem voltam kifejezetten ügyes, sem sportos alkat fiatalabb koromban, ettől függetlenül mindig szerettem fárasztani magam valamivel, élveztem a testmozgást. Sokáig az aerobik különböző ágaiban majd 6 évig a kick-boksz edzésekben találtam meg ezt az örömöt. A legkisebb fiam születése után jóval kezdtem el újra sportolni, ekkor szippantott be a funkcionális edzések, a crossfit világa. Később evvel párhuzamosan kezdtem el futkározni, ami végül átvette a főszerepet.

Az utóbbi 4-5 évben viszont már igazi sikereket értél el, és nagyon szép eredmények fűződnek a nevedhez, képviselted például Magyarországot világversenyen is. Mennyi munkát tudsz napi szinten a futásba fektetni a gyerekek mellett?

Az elmúlt két év valóban egy sikeres időszak volt futás szempontjából. Ehhez nagyban hozzájárult (sajnos) a covid – mint annak egyetlen pozitívuma (a nyugalmasabb élet….). A munkám jellege miatt megnőtt a szabadidőm, a gyerekekkel kapcsolatban is jóval kevesebb teendő volt napi szinten – az a fajta mókuskerék, ingázás, hajtás ami idén már szükségszerűen visszatért, nem szívta el annyira az energiám. A különbség nem is talán a futásra fordított időben érződik (hétköznap átlagosan napi 60-70 percet edzek, hétvégén pedig mindig van 1 vagy 2 hosszabb futás), hanem a regenerációban. Idén sokkal kevésbé tudok fejben is ott lenni – folyton pörög az agyam, hogy rakjam össze a napot, hogy mindenki mindenhova odaérjen, legyen vacsora, a munkáim készen legyenek, ne szaladjon el a lakás és férjen bele az edzés is.

Ehhez a témához kapcsolódva még muszáj megkérdeznem, hogy miként préseled be a szürke hétköznapi életedben az edzésre szánt időt munka, a házimunka és a gyerekekkel kapcsolatos tennivalók mellett?

Egy örök logisztika. Nincs két egyforma nap. Teljesen rapszodikusan indulok futni. Van, hogy reggel 6-kor, van, hogy késő délelőtt, vagy ebédidőben, ha pedig minden kötél szakad, akkor délután/este… Akkor futok, amikor látok rést a pajzson. Nyilván van egy fontossági sorrend, és annak megfelelően pakolgatom a teendőket.

Jut-e így ennyi tennivaló mellett időd bármi keresztedzésre a futáson kívül?

Szeretnék nagyon rendszeresen (heti 2 alkalommal mondjuk) keresztedzésre járni, de egyszerűen most nem tudom összehozni. Pár éve még meg tudtam oldani, de ahogy egyre nagyobbak a gyerekek, egyre több a délutáni teendő is… Ha marad energiám, akkor otthon szoktam tornázni – de ezek inkább nyújtó gyakorlatok, nem pedig erősítek. Tervben van…

Mit tanácsolsz azoknak az anyukáknak, akik állandó időmenedzsment problémával küzdenek?

Először is no panic, mindenkinek nehéz. Nálam mindig van futócucc a kocsiban, próbálom rugalmasan kezelni a napot, nem omlok össze, ha nem a terv szerint alakul. Illetve ami fontos, hogy bár edzésterv alapján készülök – megadom magamnak a lehetőséget a változtatásra élethelyzettől függően. Nyilván nem tudom hétfőn, hogy milyen nap kerekedik ki csütörtökön, ezért amikor nyugalmasabb napom van, akkor csinálom meg a nehezebb/hosszabb edzést, felcserélve egy másik nappal. Akkor kell futni, amikor lehet.

A hosszabb edzések és a versenyek során van segítséged, aki-e a gyerekekre vigyáz?

A hosszabb hétvégi edzéseket igyekszem korán reggel elkezdeni, így szinte otthon vagyok, mire felébrednek. 10,12,14 éves gyerekek, szerencsére már nem probléma egy rövidebb időt „egyedül” hagyni őket. Emellett anyukám is gyakran átjön szombaton vagy vasárnap, hogy együtt legyenek, legyünk. A versenyeket próbálom úgy időzíteni, hogy akkor „apás” napok legyenek (elváltunk). Volt azonban több olyan verseny, ahol ők is szurkoltak – páromnak (Zenyik Robi) köszönhetően, aki végigmenedzselte a csapatot erdőn-mezőn. Ami időt a gyerekekkel tölthetek, azt szeretem kihasználni és megélni.

A gyerekek kedvet kaptak-e a példád által a sportra?

Remélem igen! Kitartásból szeretnék leginkább példát mutatni. A legidősebb fiam versenytollasozik, a középső thai-boxol, a legkisebb pedig úszik – mindegyik heti 3-5 alkalommal megy edzésre. Ennek az egyetlen árnyoldala a logisztika… Hármat háromfelé, háromféle időben eljuttatni és hazahozni edzésekről. De nagyon büszke vagyok rájuk, és szeretnék minden segítséget megadni nekik a sportban és a tanulásban is.

Főleg terepversenyeken indulsz, már ultra távokon is kipróbáltad magad, sőt, igazán szép sikereket értél el a külföldi mezőnyben is. Nálad hogy alakult nálad ez a futó evolúció? Fokozatosan haladtál a távokkal lépésről, lépésre, vagy egyből a hosszabb távokban találtad meg azt a kihívást, ami igazán motivál?

2015 őszén kezdtem rendszeresen futni. Rátaláltam egy remek, húzó-motiváló csapatra (Mecsek Maraton Team), és az erdőben is hamar komfortosan éreztem magam. A futás egyre jobban ment, beszippantott a dolog, így „Hűbelebalázs” módjára növeltem a távokat. Gyakorlatban 2016. februárban már 40-50 km-es futásokon indultam… és csak fokozta a hülyeséget, hogy ment is. Ez nyilván nem a követendő példa! Meg lett a böjtje. A jó hír, hogy immár 6 éves futómúlttal sem mentem ez fölé nagyon. Idénre tervezem – szerintem megfelelő alappal már – az első 100 km feletti hegyi versenyt. Évek óta tervezetten edzem – ez segít kiegyensúlyozni a szélsőségeimet, kvázi „kordában” tart. Egyenlőre a 35-60 közötti távokat szeretem, az állóképesség, kitartás itt már nagyobb szerepet kap.

Nálad elő szokott fordulni, hogy semmi kedved elmenni futni? Ilyenkor mi a bevált praktikád?

Alapvetően nagyon szeretek futni. Az idei télen viszont kifejezetten nehezemre esett hidegben edzeni… a másik mumus a nagy szél… Ahogy öregszem, egyre nehezebben bírom hideg zord időjárást, így ilyenkor szükségem van valami belső/külső ösztönzésre. Vagy egy versenycél, vagy az is segít, ha látom, hogy mások is kimentek – rossz idő ide vagy oda.

Milyen célok motiválnak a futásban leginkább, amik miatt nap, mint nap rá tudod magad venni az edzésre? Új tájak, helyek felfedezése, új versenyek, új távok, még hosszabbak esetleg, vagy gyorsulni szeretnél inkább?

Ezek így együtt. Attól függően milyen élethelyzetben, passzban, erőnlétben vagyok. Erdőben mindig jól érzem magam. Fáradtan nagyon fel tud dobni egy fotózós, felfedezős futókirándulás. Ha elememben vagyok, akkor pedig szeretem feszegetni a határokat és érdekel, mit lehet még kihozni a „rendszerből”. Szeretek új helyekre elmenni, hegyi környezetben futni, versenyezni és legyőzni az ilyen-olyan félelmeimet. Jó lenne, ha a testem még sokáig együttműködne ebben (talán ez a legfontosabb).