
Futó példaképekkel futhatsz a III. KEK Run eseményen
A tornán anyaországi és határon túli egyetemek sportolói mérik össze erejüket futsalban, kosárlabdában, röplabdában, alumni fociban, asztaliteniszben, nagypályás labdarúgásban, sakkban, dartsban, és idén már harmadik alkalommal egészül ki a multisport esemény futóversennyel, ahova nem csak egyetemistákat várnak!
A III. KEK Run 2023. március 4-én rajtol el a Ludovika Campuson. A versenyt kezdő futóknak is ajánljuk, ők az 1,1 km-es távon tudják kipróbálni magukat, de akik tovább futnának, 5,5 és 10 km-es távokra tudnak nevezni. A 10 km-es táv akár váltóban is teljesíthető.
A Budapest Runners alapító edzői – Radványi Alexandra, Kazi Tamás, Kiss Áron és Simon Máté – is magukra öltötték a KEK Run idei pólóját, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsék Budapest egyik legújabb futóversenyét. A közel 15 ezres futóközösség edzői a szervezésben is kiveszik részüket, illetve rajthoz is állnak a versenyen!

Radványi Alexandra elmondta, hogy a futóverseny főszervezőjeként alig várja, hogy idén is lássa azt a sok mosolygós arcot, akik áthaladnak a célvonalon. "A futás öröm, gyere és éld meg velünk Te is!" Kazi Tamás számára az idei KEK Run különleges lesz, hiszen a kisfiával együtt fog futni, akinek ez lesz élete első versenye, emiatt izgatottan várja és bízik benne egy szép emlékkel fognak gazdagodni. Kiss Áron szerint "az Orczy Park ideális helyszín egy évindító futóversenyhez. Az elmúlt évek KEK versenyein az egyéni és páros 10 km után idén 5,5 km-en állok rajthoz." Simon Máté úgy gondolja, hogy "a KEK nem véletlenül került be a 2022-es év három legjobb szabadidősport-rendezvénye közé, mutatja ez a verseny rendezésének színvonalát, valamint plusz értéket ad a jótékonysági gyűjtés is, amiben a nevezéssel mindenki részt vesz." Idén a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum magyar diákjai számára gyűjt adományokat a KEK szervezői csapata.
A versenyre akár a helyszínen is nevezhetsz, de március 1-ig jelentős kedvezménnyel regisztrálhatsz a www.kekbudapest.hu oldalon.