Gánt Trail - Amikor a pulzuspánt szabadnapot kér!

Idén is meghívott futóként állhattam a rajthoz, amit nagyon köszönök a szervezőknek. A tavalyi pályacsúcsnak és a múlt heti erősen megfutott Bodri Trailnek köszönhetően elég feszült voltam a verseny előtt, mivel nem tudtam, hogy mennyire sikerült regenerálódnom. Szerencsére a tavalyinál sokkal ideálisabb időjárás várt minket, enyhe szemerkélés és +6 fok, amolyan ideális futóidő.

A talajviszonyokat nem ismertem, mivel tavaly havas volt a pálya, de úgy képzeltem el, hogy laza földes és homokos lehet az erdő. Ennek megfelelően egy nagyon könnyű versenycipőt választottam, az s/lab sense sg7-et, mert az kifejezetten puha talajra van. Magyar Norbi, a verseny szpíkere hihetetlen hangulatot csinált a rajt előtt. Olyan volt a mezőny, mint egy feltüzelt hadsereg, már szinte félelmetes. Aztán elrajtoltunk, és mint minden versenyen, szépen az erőviszonyoknak megfelelően kezdtek rendeződni a futók.

Hárman egyből kiléptünk a rajt után, 4 percen belüli ezrekkel haladtunk, de a pulzusom csak 137 volt, így rögtön tudtam, hogy az órám csuklón méri a pulzust. A rajtnál nem vettem észre, hogy nem csatlakozott a mellkaspánt az órához. Az először meg akartam állítani és újra indítani a tevékenységet, de közben majdnem akkorát estem, hogy inkább elvetettem ezt az ötletet, így maradt a szabadság, az érzésre futás. Szerencsére olyan magas pulzust kaptam, hogy szinte lehetetlen lett volna elfutni a versenyt.

Tehát a mellkaspánt szabadnapon, én meg futhatok, ahogy bírok, de azért ésszel, mert jövő héten VTM ultra. A nagy agyalás közben meg is érkeztünk a Marsra. Pár információ a helyszínről: Gánt egy volt bányásztelepülés, ahol mára már bezárt a bauxit bánya. Mostanában már inkább turizmusból élnek, hiszen a vidék egy része úgy néz ki, mintha a Mars bolygó felszíne lenne. Ezzel a gyönyörű résszel reklámozzák a Gánt Trailt is, ennek és a verseny jó hírének köszönhetően telt házas volt a rendezvény. Hihetetlen volt a látvány, bár sok időm nem volt nézelődni, mert Molnár Attila olyan tempót diktált, hogy épp csak lobogtam rajta.

Úgy éreztem, hogy ez ma nem az én tempóm, azért erőltetem amíg lehet, hogy minél nagyobb előnyre tegyünk szert. A második kört még Attila vezetésével kezdtük meg, de a szintrajzról az rémlett, hogy a ezen körön csak két mászás van, és utána már csak befutunk a hullámok hátán a célba. Erre hagyatkozva jól megnyomtam a mászást, amivel át is vettem a vezetést és még itt sem léptem át a pulzusmaximumom. Pár hullám és jött a következő mászás, ahol már sikerült végre annyira ellépni, hogy már hátranézve se láttam magam mögött senkit. Innen egy hihetetlenül jól futható elnyújtott hosszú lefelé következett, ahol próbáltam kiadni magamból a maximumot, reménykedve az első hely megtartásában.

Nem jellemző ez rám, én inkább olyan örök második típus vagyok, általában beleülök egy tempóba, aztán jól utolérnek és üldözhetem az elsőt. De most kitartott a lendület, egészen a célig. Nagyszerű érzés volt 25km-t lefutni 4:25-ös átlagtempóval, pár éve ez még csak aszfalton ment, szint nélkül. Nagy meglepetésemre Bea (Balázs felesége – a szerk.) már rég a célban várt, ott abban a pillanatban jobban örültem Beának, mint magamnak. A nagy örömködés után, jött a nagy lakoma, mondjuk nem pont nekünk, hiszen növényi alapú táplálkozásunk elég körülményes, de pl. Attila aki a 2. helyen ért be, annyira belevetette magát a kolbász, rántotthús, babgulyás és lángos bűvkörébe, hogy lemaradt az eredményhirdetésről. Én jövőre is megyek!

Ha szereted a jól szervezett futóversenyeket, amik csak rólunk, futókról szólnak, akkor neked is ott a helyed! De a jövő évi Gánt előtt még lesz pár verseny, például megnézzük, hogy mennyire lesz elég egy hét regeneráció a VTM ultrán. Szóval ott tali!