fazekas biborka, UTH

„Merjünk szembenézni a sérelmeinkkel“ - interjú Fazakas Biborkával, az idei UTH második helyezettjével

Forrás: Ultra-Trail Hungary
Jött, látott és visszavágott a korábbi kudarcáért az erdélyi Szovátán élő Fazakas Biborka, akinek az eddigi egyetlen feladott versenye egy korábbi Ultra-Trail Hungary volt, de most sikeres revansot vett és legyőzte Pap-rétet és az összes démonját.

A beérkezésed elég érzelemdúsra sikerült, de ha jól vettem ki a szavaidból, amit a célban váltottunk, az egész futás egy oltári nagy érzelmi hullámvasút volt. Miért volt ekkora jelentősége számodra most ennek a teljesítésnek?

A hosszabb ultrákon teljesen normális, hogy ahogy a testnek lehetnek jobb és kevésbé jó percei, egyik pillanatban jobban megy, aztán már kevésbé, ez a fejre is igaz. Én alapvetően az ultrákat élvezni szoktam. Persze nyomom neki, de mosolygok, most ez hiányzott. Most több volt jóval a küzdés, a stresszelés, mint a jó érzés. Nem sikerült az önfeledt futás, nagyon bizonyítani akartam és ezt a terhet nem sikerült letegyem közben sem. Azért volt az UTH-nak jelentősége, mert a legutóbbi találkozásunkkor is dobogós helyen futottam, de aztán maga alá gyűrt a pálya. Kiütött a meleg és Pap-rétnél feladtam, és ez azóta is fáj. Egyetlen feladásom azóta is. Most is jött a meleg, meg is éreztem, az utolsó pár órában már szenvedtem, de mindenki más is. A befutó nagyon izgalmasan alakult, mert hárman lányok pár percre, nagyon egymás nyakán futottunk a második-negyedik pozícióban az utolsó szakaszon. Örülök, mert össze tudtam szedni magam és végig tartottam a második helyem.

Mióta készültél az idei az UTH-ra? Gondolom ez amolyan bakancslistás verseny volt számodra?

Kifejezetten célirányosan az UTH-ra az utóbbi hetekben készültünk az edzőmmel Lőrincz Olivérrel. Előtte a szezon első részében rövidebb versenyeim voltak, mint például a Mátrabérc, akkor azokra fókuszáltunk. Az edzéseim csak kicsit változtak, nincs óriási különbség egy ötvenes-re és egy százasra történő edzésmunka között.

fazekas biborka, uth
Forrás: Ultra-Trail Hungary

Csodás környezetben élsz, és edzel nap, mint nap. Mi volt, ami mégis kihívást okozott neked a Pilisben?

Tény, hogy gyönyörű hegyekkel körülvett környezetben lakok, de mivel csak egyedül tudok edzeni, a sok medve miatt az erdők helyett inkább a füves dombokon futok. Ennek ellenére az UTH pálya számomra technikailag könnyű, az emelkedők és a lejtők egyaránt, még így sarasan is. Én ennél sokkal nehezebb pályákhoz vagyok szokva. Viszont a meleg és a pára számomra nehézzé tette most is. Könnyű dehidratálódni és túlhevülni és ami egyébként könnyűnek tűnt, egyből nehézzé válik. Ennek a pályának, mindkét alkalommal mikor indultam, ez volt a nagy nehézsége.

Volt az ultrafutásról egy nagyon szép gondolatod a célban arról, hogy te tulajdonképpen miért is ultrázol. Mesélsz egy picit arról nekünk, hogy amúgy hogyan vezetett az élet az ultrafutás világába?

Az elején csak félmaratonokat, aztán maratont is futottam, de hamar észrevettem, hogy több kell nekem. A legtöbb verseny alatt az járt a fejemben, hogy nem akarom, hogy vége legyen, annyira jó. Ahogy lassul a mezőny, nekem meg egyre jobban ment, így hamar érezhettem, hogy az ultra lesz a nekem való. Az UTH különleges utazás volt számomra, azért is érzékenyültem el a célban. Nagyon fáradt lehetett az elmém, mert előtörtek sok évvel ezelőtti események, amikről azt hittem, hogy már rég elfelejtettem, túl vagy rajtuk. De nem voltam szomorú miatta, habár potyogtak a könnyeim, hanem megható, felemelő érzés volt. Érdekes érzelmeket hozhat elő ez a hatalmas terhelés, ezért mondtam az interjúban, hogy merjünk szembenézni a sérelmeinkkel.

fazekas biborka
Forrás: Ultra-Trail Hungary

Mennyi felkészülés szükséges ahhoz, hogy valaki ilyen eredményes ultrafutóvá váljon?

Én heti 8-12 órát futok, mellé jön a 3-5 óra kondi edzés, de van olyan hetem is, ahol még pár óra bicaj is belefér. Ja, meg heti 18 óra tesi óra, ahol testnevelő tanárként sokat mozgok én is a gyerekekkel.

Mi az a távi, ami a szívedhez a legközelebb áll?

Kedvenc versenyszámom a 100km körüli ultra távok.

Mit jelent számodra az ultrafutás?

Határtalan nagy szabadságot, sok-sok értékes percet önmagammal. Önmagam jobb megismerése és legyőzése, a versenyzés küzdelmeinek élvezete, baráti közösséget és gyönyörű tájakat.

fazekas biborka
Forrás: Ultra-Trail Hungary

Mi az amiben még szeretnél fejlődni?

Mint minden versenyző, az eredményeimen szeretnék én is tovább javítani, főleg az emelkedők jobb megfutásával és hogy fejben még magabiztosabb legyek. Szeretném komolyabb terepultrákon kipróbálni magam az Alpokban a nemzetközi európai mezőnyben. Tőlünk még az UTH is viszonylag messze van, nem hogy az Alpok, de idén megpróbálok kijutni ősszel valamelyik szlovén, vagy olasz versenyre.

Avass be minket még egy kicsit kérlek az idei terveidbe, mi vár még rád?

Július végén az országos ultra terepfutó bajnokságon szeretnék nagyon jól szerepelni, mostantól erre fókuszálok. Lesznek közben kisebb-nagyobb versenyeim, mert szeretek versenyezni!

Az edző véleménye

Biborka felkészítését négy éve vezeti Lőrincz Olivér, aki az idei versenyen segítőként több sportolóját is kísérte UTH-án.

Milyen versenyzői kvalitások szükségesek ahhoz, hogy valaki egy ilyen, szinte a kezdettől tartó mélypontról, így be tudjon húzni egy sikeres teljesítést és egy nagyon jó időeredményt, mint Biborka?

Szerencsére nem volt ez azért olyan nagy mélypont. Egyértelműen zavaró volt és folyamatosan jelen volt néhány kisebb probléma, ami főleg fejben fárasztotta, de érdemben nem ingatta meg a teljesítményét, talán kivéve a Pap-rét utáni részt. Számára hiányzott a korábbi versenyeiről megszokott jó érzésekkel teli futás, a flow, de ez van mikor így alakul és bizony előfordul, hogy közben sem tudunk rajta változtatni, javítani. Szerencsére ügyesen megtartotta az utolsó órákban is a pozícióját.

Mik Biborka legnagyobb erősségei, amelyek igazán eredményes futóvá teszik őt? (Leszámítva azt az előnyét, hogy milyen körülmények között tud készülni)

Nagyon jó alapjai vannak, hisz testnevelő tanár. Gyerekkorától sportol, genetikailag is megfelelő alkat, az edzésterhelésre jól reagál. Nem sérülékeny, a core izomzata is erős. Bátor és ügyes. Szenvedni is tud, ha szükséges, de alapvetően élvezi a futásait és örömmel hajtja végre az edzéseit.

Személyesen segítetted a versenyen, ezért gondolom különlegesen fontos volt most számodra is ez az UTH. Alapvetően ő egy ideális tanítvány, szófogadó sportoló?

Öt tanítványomat segítettem, kísértem kisebb-nagyobb mértékben az UTH hosszú távján. Nem vagyok híve annak, nem etikus, mikor az edző egyetlen versenyzőre fókuszál, a többi sportolója pedig oldja meg a versenyt ahogy tudja. Most is így történt, akinek tudtam segítettem, sőt nem tanítvány futóknak is. Igaz, a verseny második felére széthúzódtak a sportolóim, ekkor már csak Biborka, Sáringer Szilvi és Rudolf Tomi volt, akiket a pontokon meg tudtam várni. Közel négy éve dolgozunk együtt, hanyagságból, kedvtelenségből kihagyott edzése eddig egyetlen egy sem volt. Informál mennyi időt tud a következő napokon az edzéseire fordítani, én azzal gazdálkodok és rendben el is végzi a kért feladatokat. Nem többet, nem kevesebbet, pont úgy, precízen. Normálisan fejlődni csak így lehet. Az összes eredményes tanítványomra ez jellemző.