
Falfestményt készíttetett a New York Maraton szervezői stábja az idei versenyre, mely az útvonalon látható
Az alkotás a Wythe Avenue és a North 10th street kereszteződésénél található, Williamsburgban, Brooklynban. Az Adam Koon által tervezett mű New York életét mutatja be a helyi látványosságokkal és a város egyéb szimbólumain és a maratonon keresztül.
New York Maraton a világ legnagyobb maratonja. A versenyt minden év novemberének első vasárnapján rendezik meg több, mint 50 000 futó részvételével a világ legjobb profi sportolóitól kezdve mindenféle életkorú és képességű futóig, akik között több mint 9000 jótékonysági futó is indul.
A több, mint 125 országból érkező óriási mezőny New York öt kerületének (Staten Island, Brooklyn, Queens, Bronx és Manhattan) különböző részeit érinti. Több mint egymillió néző kíváncsi a futókra, akiket 10 000 önkéntes segít. További milliós nagyságrendű érdeklődő nézi az eseményeket a televíziós közvetítések során.
A verseny a World Marathon Majors alapító tagja, a versenysorozat a világ legnagyobb maratonjait foglalja magába, úgy, mint Tokiót, Bostont, Londont, Berlint, Chicagót és New Yorkot. A vasárnapi lesz a 49-ik a New York Maraton történetében.
Az élő közvetítést vasárnap 15.05 perckor kezdi az Eurosport.