maraton, Eliud Kipchoge, tokyo 2020, olimpia,

Eliud Kipchoge a maratonfutás történetének legnagyobb alakja – ha ezzel kapcsolatban bárkinek volt eddig kétsége, tegnap óta biztosan nincs

Forrás: Naomi Baker / Getty Images
Öt évvel ezelőtt Rió de Janeiroban megnyerte élete első olimpiai aranyát. Azóta futott egy maratoni világcsúcsot 2018-ban Berlinben és egy két órán belüli maratont 2019-ben Bécsben.

Eliud Kipchoge nagy rajongója vagyok. Vasárnap éjszaka magam is a képernyő előtt ültem és bevallom sokáig aggódtam érte – egész egyszerűen nem akartam elhinni, amit láttam. Nem hittem el, hogy tapasztalt pályatársai lassulnak, vagy hullanak ki. Pedig a tempó olyan volt, amit eredményeik alapján bírniuk kellett volna. Nyilván Szapporo meleg, párás klímáján semmi nem úgy működött, mint máskor. Kivéve persze Eliud Kipchoge számára…

A tokiói olimpián tegnap „bemutatott” maratoni futását követően egyértelműen kijelenthető, bámulatos módon uralja az atlétikai hosszútávok királyfutamát. Valójában mindegy, milyen klímán kell versenyeznie, látszólag könnyedén, nehézségek nélkül nyer.

maraton, tokyo 2020, Eliud Kipchoge, olimpiai bajnok,
Forrás: Clive Brunskill / Getty Images

Pedig én tényleg aggódtam érte is…

Miért hagyta ott az élbolyt és indul el már 30 km körül, 12 km-rel a cél előtt? Jól átgondolt döntést hozott? Lestem a kameraképeken az arcát, a mozgását, változik-e valami. Nehezedik, lassul, kiül-e az arcára a küzdelem jele. DE semmi! Rezzenéstelen tekintet, változatlan frekvenciájú mozgás, erő és határozottság. Abszolút ura volt a helyzetnek, abszolút érezhető volt, hogy verhetetlen – a forró japán klímán épp úgy, mint 15 alkalomból 13-szor bárhol máshol. Mintha a szokásos hétvégi hosszú edzésre indult volna magányosan, csapattársak nélkül, egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki olimpiai döntőben fut. 80 másodperces előnyt kovácsolt össze a célba érkezésig, szinte visszaállt a pulzusa a normál tartományba, mire megérkezett a mezőny többi tagja. Közel 50 éve nem volt olyan olimpiai maratoni döntő, ahol ekkora előnnyel futott volna be az első. A 106 indulóból 76-an értek célba.

A tokiói olimpia férfi maratoni futamának eredményei

1. Eliud KIPCHOGE (KEN) 2:08:38
2. Abdi NAGEEYE (NED) 2:09:58
3. Bashir ABDI (BEL) 2:10:00

További eredmények: ITT

Eliud Kipchoge elképesztő személyisége a jelenkor sporttörténelmi alakjainak. Egy olyan ember, akinél jobban még soha senki nem értette, érezte a maratoni futás titkát. Pedig volt ő világbajnok többször is mezei futóként, 3000 méteren, sőt olimpiai érmes 5000 méteren, 2004-ben az athéni olimpián bronzot nyert, 2008-ban pedig ezüstöt. A következő olimpiára, 2012-ben nem jutott ki, mert sem 5000, sem 10 000 méteren nem tudott megfelelő eredménnyel kvalifikálni. Ekkor volt 28 éves. A legtökéletesebb kor arra, hogy sok év pálya- és mezei versenyzés után feljebb lépjen, már ami a távot illeti. 2013-ban debütált a maratoni távon Hamburgban, 2:05:30-cal új pályacsúcsot futott és persze első lett. Ugyanebben az évben Berlinben második lett honfitársa, Wilson Kipsang mögött, aki világcsúcsot futott 2:03:23-mal. Innentől viszont sikerei és eredményei bármelyik pályatársához mérten kimagaslóvá tették. 15 maratont futott versenyen és 13-szor nyert. Soha senki ilyen sikerszériát nem tudott produkálni a maratonfutás történetében, ilyen eredményekkel.

Eliud Kipchoge maratoni futásai 2013-2021

2013. Hamburg Maraton 1. hely 2:05:30 - új pályacsúcs
2013. Berlin Maraton 2. hely 2:04:05
2014. Rotterdam Maraton 1. hely 2:05:00
2014. Chicago Maraton 1. hely 2:04:11
2015. London Maraton 1. hely
2015. Berlin Maraton 1. hely 2:04:00
2016. London Maraton 1. hely 2:03:05 - új pályacsúcs
2016. Rio de Janeiro, nyári olimpia 1. hely 2:08:44
2017. Breaking2, Monza 2:00:25 - kísérleti futás a kétórán belüli maraton megdöntésére
2017. Berlin Maraton 1. hely 2:03:32
2018. London Maraton 1. hely 2:04:17
2018. Berlin Maraton 1. hely 2:01:39 – új világcsúcs
2019. London Maraton 1. hely 2:02:37 – új pályacsúcs
2019. INEOS 1:59 Challenge, Bécs 1:59:40 – kísérleti futás a kétórán belüli maraton megdöntésére
2020. London Maraton 8. hely 2:06:49 - első dobogón kívüli hely 2013 óta
2021. NN Mission Marathon, Enschede 1. hely 2:04:30
2021. Tokió (Szapporo), nyári olimpia 1. hely 2:08:38

„Az olimpiai álom különleges álom. Minden sportolónak egy életen át tartó felkészülésre van szüksége ahhoz, hogy idáig eljusson. Ma átéltem az olimpiai álmomat. Mindig azt mondom, hogy a sport olyan, mint az élet, ahol nyerni és veszíteni lehet. Ma olyan nap volt, amikor nyeri tudtam és sikeresen megvédtem az olimpiai címet. Szeretném megköszönni a japán népnek és az olimpiai szervezőbizottságnak azt a hihetetlen munkát, amivel megvalósították ezt az olimpiát. Köszönöm a rajongóknak szerte a világon, hogy nemcsak ebben az évben, hanem egész pályafutásom alatt szeretettel fordultak felém – mindez alázatossá és csendessé tett. Köszönöm csapattársaimnak, edzőimnek, partnereimnek, menedzsmentemnek, barátaimnak és a családomnak. Ez az arany mindannyiunké.”

Eliud Kipchoge utolsó olimpiáján indult tegnap - örökké emlékezetes maratoni döntőt láthattunk!