
Elhunyt Monspart Sarolta egykori világbajnok tájfutó
Ő volt az első nő Európában, aki 3 órán belül futott maratont, a kullancscsípés okozta drámáját az egész ország ismerte. Mint ahogyan azt is, hogy bár felépült belőle, de magas szinten sportolni soha többet nem tudott. A hazai tájfutás szakmai életét ezt követően sportvezetőként egyengette és a hazai amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja lett. Női futóklubot csinált hosszú éveken keresztül. Hite szerint bárkiből válhatott futó, csak akarat kell hozzá, így lett ő akár „ceruzák”, akár „radírok” elhivatott edzője. Sok éven át a Nyugati téri felüljárón találkozhattunk vele, ahogyan szurkol a nagy fővárosi futóversenyek mezőnyének. Halálát hosszan tartó súlyos betegség okozta.
Tavaly beszélgettünk vele annak kapcsán, hogy a Nemzet Sportolójává választották.
Illetve Simonyi Balázs pedig podcastot készített vele. Közvetlen stílusa és jellegzetes humora, nagyon jól átjön a kétrészes műsorban.