
„Apa, amikor futok, úgy érzem, hogy nem vagyok fogyatékos”
Dick Hoyt pár nappal ezelőtt 80 éves korában elhunyt.
Rick, Dick most 59 éves fia az agyi bénulás egy nagyon súlyos formájával él együtt azóta, hogy a születése közben fellépő komplikációk miatt tartósan oxigénhiányos állapotba került. Emiatt képtelen beszélni és mozogni, számítógép segítségével kommunikál a külvilággal.
Miután 1980-ban lefutották együtt a Boston Maratont, egy csapásra híressé váltak, onnantól kezdve a páros a fogyatékkal élő emberek és családok sorát inspirálták szerte a világon. 1989-ben hozták létre a Hoyt Alapítványt, azért, hogy a fogyatékkal élő fiatalok számára a mindennapi élet számos területén segítsenek, beleértve a sportot is.
A Hoyt-ok (így nevezték őket egy idő után) leggyorsabb Boston Maratonja 2:48:51 volt, amit 1986-ban teljesítettek, a fiút toló apa, Dick ekkor 45 éves volt. Legjobb maratonjukat 1992-ben futották, idejük 2:40:47 volt! A futáson kívül triatlonoztak is közösen, többek között Ironmant is teljesítettek több alkalommal.
Utolsó közös maratonjukat 2014-ben futották Bostonban, Dick ekkor már 72 éves volt. Idejük 7:37:33 lett. A következő évtől a család barátja, Bryan Lyons, a Team Hoyt csapat futója és támogatója vette át Rick tolását. Rick tüdőgyulladás miatt kihagyta a 2019-es Boston Maratont, tavaly pedig a virtuális versenyzés miatt nem láthattuk őt a pályán.

Párosukat óriási népszerűség övezte a versenyeken. 2013-ban bronz szobrot mintáztak róluk a Boston Maraton rajtvonalánál, a massachusettsi Hopkintonban, így tisztelegve kettejük elképesztő teljesítménye előtt!