Borítókép: Csernus Brigitta beszámolója a DZD 300-ról - I. rész

Csernus Brigitta beszámolója a DZD 300-ról - I. rész

2016. szeptemberétől lehet teljesíteni azt a kört, amely a Dél-Zala Dombjai Ultra Trail 300 nevet kapta kitalálójától, Kele Attilától. A névben szereplő 300-as szám sejteti, hogy valami extrém dologról lehet szó. Ezt az egészen extrém „dolgot” teljesítette pár hete Csernus Brigitta.

Brigiről a börzsönyi, 150 km-es Kör kapcsán már többször írtunk, így őt biztosan nem szükséges bemutatni. Azt mondja, tervei között szerepel, hogy a jövőben teljesítse az Országos Kéktúrát (1160 km / 31460m szint), és a férje javaslatára keresett valami „rövidebb” megmérettetést, hogy gyakorolja a cipekedést, önellátást. Miután elolvastam az élményei alapján született beszámolót, azt éreztem, hogy szeretném megosztani itt a szöveget, mert megkapó, plasztikus írás, amely a tényeken túl tele van izgalommal, kedvességgel és humorral, ráadásul Brigi rendkívüli személyisége is nagyszerűen átjön a sorain keresztül.

A beszámoló első része következik.

A Dél-Zala Dombjai Ultra Trail 300 a Zalai-dombság déli részén halad végig 300 km hosszan, bemutatva a legszebb részeket terepfutóknak, teljesítménytúrázóknak és terepbringásoknak.

Táv: 300 km. (Saját méréseink alapján a valós távolság kb. 310 km.)

Szint: 6000 méter.

Dombok száma: 60 db.

Így szól a DZD 300 bemutatása. Nem, nem volt betervezve. Hirtelen jött, adott volt a hosszú hétvége és én szerettem volna egy későbbi őrülethez tesztelni, hogyan reagál a testem egy sorozatterhelésre, mondjuk kb. napi 100 kilis távokra. Vagy amennyire felosztom, hiszen a szintidő (90 óra) megengedte a lazázást is. Attilát (Brigi edzője, Fecskovics Attila, a szerk.) picit sokkolta, hogy a hétre gondosan összerakott edzéstervet egyetlen mozdulattal rúgom fel, de nincs ellenvetése, csak egyetlen feltétele: nem sérülhetek.

A neheze csak ezután jött, a minimum 3 napra szükséges dolgokat egyetlen futózsákba kellett préselnem. 2 hete a Lynx Trailen már bevetettem az új zsákomat, ami egy Ultimate Direction Ultra Vest 4.0. Kis küzdelem árán, gyakorlatilag elnyelt mindent, amit összeraktam. Rettenet sok cuccom volt és a zsák kisgömböcként gömbölyödött a hátamon, vagy 6 kilós súllyal.

Szombat reggel 6-ra lőttük be a rajtot, de a reggeli pesti indulás helyett, az M7-esen lévő dugókat elkerülendő, este 11-kor lementünk Balatonföldvárra, majd onnan szombaton hajnalban át a rajtba, Nagykanizsára. Sokat nem aludtam előtte...

Nagyon nem rágtam át az útvonalat, végig GPS-t terveztem használni, az elejétől a végéig a lila vonalat követve, kiegészítve a szöveges útvonalleírással.

Az első százas

A Hevesi Sándor Művelődési Központ parkolójából elindulva 100 m múlva elérem a P-jelzést: ezen, és a lila vonalon indulok el az első százasomra. Az agyamnak nagyon sok és aggasztó lenne felfogni, hogy 300 km vár rám, ezért nem is terhelem feleslegesen. Felbontom a távot százasokra, így emészthetőbb. Jó tempóban, hamar kiérek a városból, bár a zsákom súlyát még szoknom kell. Az útvonalleírás alapján a Bakónaki-patak után sok kutya van, botokat elővenni ajánlott. Annyira figyelem a lila vonalat, hogy a leírás ezen részét mire elolvasom, már el is hagytam a kutyákat. Az út nagyon jól futható, még meleg sincs, elérem a Miklósfai Arborétumot, és drukkolok, hogy a kapuja nyitva legyen. Hurrá, nyitva! Az arborétum buja növényzete átáztatja a cipőmet. Nem értem, honnan van ennyi víz itt, mikor nem is esett és napok óta kánikula van?! Itt még nem tudtam, hogy a Zalában minden reggel és este vizes a növényzet, azaz a nap felében vizes cipőben ázik majd a lábam. Kiérek az első pontomhoz és az első igazolásom következik, amit egy honlapon, a kapott jelszavammal tudok megtenni. Izgulok, hogy ne bénázzam el: 1. pont, Miklósfa Parkerdő-tó (8 km). Azért a biztonság kedvéért megkérdezem a horgászoktól, hogy tényleg ez a tó a miklósfai horgásztó.

DZD 300,terepultra-futás,terepfutás,ultrafutás
Miklósfai horgásztó

Csuromvizes réten nem futok. A szántóföld és a Mórichelyi-hegy után, Liszó faluban a templomnál van a 2. pont (16 km). Erdős részek keverednek wellness rétekkel, a táj tényleg gyönyörű, a zalai erdőknél kevés szebb létezik. Ami nagyon pozitív, hogy tudok enni gélt is, müzlit is és szendvicset is (a Lynx Trailen 2 hete, 20 kili után csak izót tudtam letuszkolni). Bagola a követező pont (23 km), ahol elkövetem az első elkavarásomat, elfelejtek letérni jobbra, de a legnagyobb baj, hogy a figyelmetlenségem miatt elvétem a vízvételi lehetőséget a temetőben. Rendesen süt a nap, meleg van, nekem pedig nem sok vizem maradt, de kénytelen vagyok továbbmenni. Fent, a szőlőhegyen aggódva lesek minden házat, hátha tudok valakitől vizet kérni. Egy telken vízcsap, nincs bekerítve, az előtte dolgozó markolóst leintem és megkérdem, tölthetek-e vizet. Természetesnek veszi, hogy ad, nem is érti, miért kérdem, hiszen ott van a csap az udvaron. Életet mentett, örömömben fejmosást is adok magamnak, vízzel és letolással is. Sokat nem hibázhatok, nem ismerem a környéket, nagyon kell figyelnem az útra.

A nagykanizsai Csónakázó-tó hihetetlen hosszú, pár futóval is találkozom, és már érzem, hogy valami nem stimmel. Felázott a talpam, megjelentek a repedések és elkezdett fájni. Zoknit kell cserélnem. Korai ez még, de nem halogathatom. A tó végénél leülök és lábat krémezek, száraz zoknit veszek fel, a vizeset pedig a táskámra rögzítem, a kis ötujjasok csak úgy lobognak, így szárítom őket.

Mire a 3. ponthoz érek, a Hétbükkfa-forráshoz (31 km), egészen belejövök a lila vonal követésébe és a pontokon történő bejelentkezésekbe. Hullámzik az útvonal, elérem a zalaszentjakabi temetőt (42 km), ahol van vízvételi lehetőség. Innentől minden egyes temetőbe betérek vízért, hiszen nem sok település van az út hátralévő részén, ahol találok nyitva boltot, kocsmát, bármit. Egyébként, ha találok is, valami hihetetlen időpontban vannak nyitva, a zalaszentjakabi kocsma például 11:35-kor már zárva volt és csak délután nyitott újra. Pedig fagyizni akartam...

Elhagyom a falut, majd átmegyek az autópálya alatt, ahol tetemes sár fogad. Nem először teszem fel a kérdést magamnak, hogy "Honnan, és vajon mi lehet itt, ha tényleg esik?" Átmegyek a 7-es úton, majd hegyi pincék között haladok, nagyon meleg van, éget a nap és megint vizes a cipőm. Egyébként a szőlőhegyek nagyon tetszenek, a sok kis aranyos házikó, a szőlők, a kilátás, a hangulata az egésznek. Csak a meleg...

Leírás szerint, egy horhosba érek. De mi lehet az a horhos? Amúgy tetszik a szó nagyon. :-)

Kiérek a Galamboki-horgásztóhoz (49 km), ahol egy Halászcsárda hívogat, nem kell kétszer mondani. Az első hely, ahol kólához jutok. Felfrissülve indulok tovább, hosszú aszfaltos rész következik, a vége napos és nagyon fáj. Ennél csak a következő szakasz szántóföldjei fájdalmasabbak, fejbekólint a meleg. Egy nyulat is, mert nem nagyon akar észrevenni. Nagybakónakig gyakorlatilag sivatagi körülmények között megyek, keveset futok, egy horhos (még mindig tetszik ez a szó) után elérem a templomot (59 km).

És akkor következik az útvonal legnagyobb parája, a Kőszikla-szurdok. Tériszonyom van, utálom a létrákat. Egy család is a szurdokba tart, még előtte leelőzöm őket. Meglátom az első létrát. Kis cuki, nincs gond. Aztán a másodikat. Kicsit hezitálok, de lemegyek rajta. Azt hittem, túl vagyok a nehezén. De jött a harmadik, na, az mindent vitt. Lenézek a tetejéről és nem látom az első fokot sem, csak a szakadékot, ez valami inverz létra vagy mi. Dübörög a fejemben, hogy "Neeeeem!" Egyszerűen meg akarok fordulni és elmenekülni. A kiránduló család nőtagja szintén parázik, ő már a második létrán sem akar lemenni.

DZD 300,terepultra-futás,ultrafutás,terepfutás
Kőszikla-szurdok, benne a világ legfélelmetesebb létrája. :-)
DZD 300,terepultra-futás,ultrafutás,terepfutás
Amúgy gyönyörű hely.

Megfordulok, kapaszkodok tíz körömmel és megpróbálom megtalálni az első fokot. Majom a létrán. :-) Mire leérek, totál lefáradok. Köves szurdok következik, már meg sem lepődök, hogy milyen vizes. Ennek megfelelően nem kicsit csúszik. A szakadék szélén, saras, csúszós úton négykézlábazok és örökkévalóságnak tűnik, mire leérek. Viszont nagyon büszke vagyok magamra, ettől a résztől féltem a legjobban - és megoldottam.

Az Eszperantó-forrásnál (63 km) elhaladok a kecskefarm mellett, majd a réten a telepített sás mellett hallom az első dörgéseket. Ez aggasztó, mert nem szeretek villámok között kint lenni, hívom is Gábort, hogy nézzen utána, mi a helyzet, mert ha gáz van, a Rockenbauer kopjafa (69 km) után átfutok az öröm-hegyi kulcsos házba. De mondja, hogy menjek nyugodtan tovább, csak valami lokális vihar tombol, engem nem érint. Ha ő mondja...

Megint szántóföldek, de már nincs olyan meleg, majd parkerdő és Zalakaros kilátó (77 km), ahol nagy a forgalom, étterem is van (nyitva!). Kis pihenőt tartok, kólával és sós mogyival jutalmazom magam, de mennem kell. Dimbes-dombos rész után egy keskeny ösvényen érek be Zalamerenyére (81 km), megkerülöm a tavat, majd előbb szántóföldön, majd erdei szakaszokon érem el Orosztonyt.

dzd 300,terepultra-futás,terepfutás,ultrafutás
Jól kocogható szakasz Zalamerenye után.
DZD 300,terepultra-futás,terepfutás,ultrafutás
Kerecsenyt elhagyva a nem túl bizalomgerjesztő környék előtt.

Orosztony (89 km) után következik a leírás szerint finoman fogalmazva sem túl bizalomgerjesztő környék. Ismerem, jöttem már erre egyszer, akkor sem tetszett. Többen is kint állnak az utcán, hangosan köszönök mindennek és mindenkinek, nem nézelődök, csak haladok. Bent az udvaron áll a bál, ordítoznak, ez kicsit nagyobb sebességre ösztönöz. De nincs gond, szerencsésen elhagyom a környéket és mire felérek az emelkedő tetejére, már szürkül, sajnos hallom a vadászok lövéseit is. Felszerelem magam az éjszakára: fényvisszaverő mellény, fejlámpa, mellkaslámpa és a medvecsengő - mert vadásznak és egészen közelről lőnek.

DZD 300,terepultra-futás,terepfutás,ultrafutás
Naplementét nyomokban tartalmaz.

Gábor és Norina a TV toronyhoz jönnek ki. Annyira türelmetlenül várom már, hogy Gelsén (95 km) elbököm a bejelentkezést. A TV torony előtt tudom pótolni, előtte nincs térerő. Az út Gelse után meglepően saras, néhol mutatvány kikerülni és mindenhol békák pattognak.

Az újudvari TV toronyhoz (101 km) bizony fel kell menni, ez most nem esik jól. Cserébe vár a leves és a cipőcsere, a hátralévő 200 kilin egy Hoka lesz rajtam. Itt kapok egy nagy tubus Neogranormont. Nagyon sokat használok belőle, de segít, már nincs tele a talpam fájdalmasan felázott repedésekkel. Sokat időzök és nehezemre esik továbbmenni, pedig nem is vagyok fáradt.

Förhénc-hegyen pincék között haladok, nagyon tetszik, a kápolna különböző színekben pompázik. Egy háznál buliznak, máshol még érzem az esti sütögetés illatait.

DZD 300,terepultra-futás,terepfutás,ultrafutás
Förhénc-hegy, színváltós kápolna, amely 1761-ben épült.

Éjfélkor beérek Palinba (109 km), átmegyek Zsigárdmajoron és mivel egyetlen kutyás kalandom sincs (sehol nincsenek acsarkodó kutyák szabadon), már nagyon álmos vagyok. Keresem a helyeket, hol tudnék eldőlni pár órára. Ez is a gyakorlás része, hogy kint kell aludnom a szabad ég alatt. Átszenvedem magam Homokkomáromba (117 km) és a település végén, a templomnál lehorgonyzok. Tovább tudnék menni, de nem teszem. Csak annyit kérek a testemtől, amennyit tudom, hogy meg tud adni erőlködés nélkül. Egyedül így tudom elkerülni a sérüléseket.

Az első éjszaka

Homokkomáromi templom - vagyis a templom lábtörlőjén. Még sosem aludtam a szabad ég alatt. Betekerem magam az izolációs fóliába, előkotrom azokat a cuccokat, amikre szükségem lehet és próbálok aludni.

Nem megy. Valami mindig neszel, hideg van, és furcsa az egész, talán félek lecsukni a szememet, úgy érzem, ha elalszom, már nem tartom a kezemben a dolgok irányítását. Közel az erdő, vaddisznók csörtetnek, egy bagoly huhog, majd belekezdenek a szarvasbikák is. Teljes a koncert és én egész éjszakára szóló jegyet vettem. Számolom a hullócsillagokat és várom a pirkadatot. Lassan kezd világosodni, nehezemre esik összeszedni magam. Mire mindenemet betuszkolom a táskába, már világos van. Érdekes, hogy szinte semmit nem aludtam, mégis friss lábakkal indulok el.

Napfelkelte, pincék, gyönyörű erdő, müzliszelet, sár, vizes cipő, böglyök. A sorrend, lehet más volt.

DZD 300,terepultra-futás,terepfutás,ultrafutás
Vajon mi lehet itt eső után, ha a legnagyobb szárazságban ekkora a sár?

A hajnali hűvösnek hamar nyoma vész, megint egy meleg nap következik. Kellemetlen, hogy a tízből egyetlen ép lábujjamon hólyag lett, persze nem sima vízhólyag, hanem olyan, ami a körmöm alatt van, és hamar felemeli a körmöt körömágyastól. Extra fájdalom. Még nem szúrom ki (hülye voltam). Deák kútnál (147 km) nehezen mozgok, sokkal hamarabb fáradok, többet és hosszabban kell megállnom a vízvételi lehetőségeknél a meleg miatt. Söjtörön, a Deák kúriánál (149 km) vár a család meleg étellel és ruhacserével. Sokat időzök itt, dél van, hulla vagyok. Nem esik jól elindulni a forró aszfalton a még forróbb szántóföldek felé. Emelkedik is, napos is és még az utat is beszántották, eszem ágában nincs futni. Nagyon kemény szakasz ez, leginkább a meleg miatt. A pusztaedericsi kápolnáig (156 km) nagyon szenvedek, utána sem könnyebb, egy rövid aszfaltos rész után emelkedő, majd szőlőhegy következik, ahol a meleg még mindig üt, víz sehol. Erdei úton haladok, az erdős részeket csak apró pincék törik meg.

Szentpéterföldére (165 km) úgy érek be, hogy szinte elfogyott a vizem. Becsöngetek egy házhoz, ahol az udvaron embereket látok, nagyon kedvesek, adnak jéghideg vizet. És pár jó szót mellé. A falu végénél betérek a temetőbe és pocsolok, majd elhagyom a kis tó mellett lévő vadászházat és hosszú, ámde gyönyörű erdei szakasz következik.

DZD 300,terepultra-futás,terepfutás,ultrafutás
Szentpéterfölde Vadászház, melynek fából épült része 1924-ben került a jelenlegi helyére.

Aggódok, mert már csak egy cserére elegendő elemem van a GPS-be, anélkül nincs lila csík. Gábor kijön a Torhai-forrás (175 km) előtti aszfaltra a pótelemekkel. És a meglepi, ide jön ki Detti, Soma és Ati is (Az útvonal kitalálója és a családtagjai, a szerk.), hoznak húslevest (egy lábujjamat adtam volna érte, vagy kettőt), minden finomságot és kávét! A nyomkövető miatt percre pontosan be tudják azonosítani, mikor, hova érek. Itt szúrom ki végre a hólyagomat és ragasztom le.

DZD 300,terepultra-futás,terepfutás,ultrafutás

Frissítőpont a Torhai-forrás előtti aszfalton.

Majd megkezdem a 2. éjszakámat a Vétyemi ősbükkös felé. Persze, megint vadásznak. Az ősbükkös előtti aszfalton nagyon egyedül érzem magam. Nem tudom, miért tört rám ez az érzés, de nem tudom lerázni. Felhívom Gábort, legalább beszélek valakihez. Álmosodok és éjszaka az a legnagyobb gond, hogy a csörtetésem vagy a lámpa fénye felveri a lódarazsakat. Nappal egyet sem láttam, éjszaka viszont folyamatosan körülöttem vannak. Az ősbükkösből (188 km) nem sokat látok, rendületlenül mászok át a hatalmas kidőlt törzseken, éjfél felé jár és megint álmosodok. Alvóhelyet kell találnom. Leérve, a vadászháznál vadul ugatnak a kutyák, valami száraz nemtudommit ropogtatok, hogy ne aludjak el, majd az aszfalton fejmagasságban akkora köd lesz, hogy semmit nem látok. Csak egy sávban, de ott nagyon sűrű. Végtelen hosszú és kemény emelkedő következik, majd pincehegy, egy lódarázs a hajamba gabalyodik, ettől nyűgös leszek. Kell egy hely alvásra.