maraton, egyéni csúcs, PB, Csere Gáspár,

Óriási egyéni maratoni csúcsot futott Csere Gáspár – 2:14:34 az új PB!

Forrás: Csere Gáspár
Csere Gáspár a tegnapi Amszterdam Maratonon remekelt, a sikertelen Berlin Maraton után három héttel.

A remek futással kapcsolatban gyorsan fel is tettünk pár kérdést a BEAC 30 éves futójának.

A szeptemberi Berlin Maraton nem sikerült számodra, pedig már oda is egyéni csúcsért mentél. Pontosan mi volt az, ami tegnap Amszterdamban ennyire jól kiadta számodra a lépést?

Az amszterdami sikernek szerintem nincs különös titka. Az a felkészülés, amit Berlinre végeztem (sőt az egész eddigi maratoni pályafutásom) természetesen benne maradt a lábaimban és a fejemben, így tegnap „egyszerűen csak” tettem, amit kellett, illetve amire vágytam régóta. Az persze igaz, hogy mentálisan kellett dolgozni azon, hogy a berlini kiállás élményét feldolgozzam, majd fokozatosan kiiktassam magamból annak terheit. Ez hála Istennek sikerült, így viszonylag felszabadultan tudtam versenyezni.

maraton, Csere Gáspár, BEAC, egyéni csúcs,
Forrás: Csere Gáspár

Ez a maratoni volt Berlin után a B terv? Akkor szoktak ilyen rövid időn belül ismét nekifutni egy célnak, ha biztos a futó abban, hogy a munkát elvégezte, csak az első próbán valami hiba csúszott a gépezetbe. Berlinben egyébként mi volt a gond?

Berlinben egyrészt túl meleg volt, ami az egész mezőny gyenge szereplésén meglátszott. Másrészt nem igazán volt megfelelő tempójú és létszámú bolyom, így a felénél egyedül maradtam, meglehetősen használt és kilátástalan állapotban. Talán a túlzott rágörcsölés is hátráltatott, ebből tanulva Amszterdamban már jóval higgadtabb lelkiállapotban álltam rajthoz. Végül egy kemény 30 km-es edzés lett az idei Berlinből. Kivételesen csalódást okozott az egyik kedvenc versenyhelyszínem, ahol 8. alkalommal fordultam meg.

De nem készültem B tervvel, ezért is okozott csalódást a berlini szituáció. Ezt követően nehézkes versenykeresésbe kezdtünk. Mivel októberben már az összes nagy maraton elit nevezése lejárt, ezért egy furcsa helyzet állt elő: szinte az utolsó pillanatban megvásároltam egy amatőr futó eladó rajtszámát, 4667 "Romain" felirattal. Természetesen az online rendszerben átírták a saját nevemre és a holland menedzserem elintézte, hogy ne a 3:30as zónából, hanem elölről rajtolhassak.

2:14:34 - négy évet vártál az új egyéni csúcsra. Olyan ez az idő, amire vágytál?

Ahogy minden élsportoló, én magam is rengeteget álmodozok az edzések során kívánatos és reális időcélokról. Emiatt természetesen már jópárszor túlhaladtam magamban a 2:14-et, de az elmúlt 4 éves küzdelem és ennek holtpontja - a berlini eset - pont arra tanított meg, hogy haladjunk inkább lépésről lépésre. Amszterdamban azzal a nyugalommal álltam rajthoz, hogy nem kell a 110 %-ot üldözni, még akkor sem, ha több éves „lemaradottság-érzés” furdal, hanem elégedjek meg bármilyen idővel, ami már egyéni csúcs. Így aztán a 2:14:34-ért teljes mértékben hálás vagyok. Mindazonáltal az élsportolók egyik alaptulajdonsága, hogy ha elértek valamit, akkor hamar elkezdenek az újabb célok felé menetelni. Én magam is azon gondolkozom, hogyan lehetne 2:13-ra lemenni, mivel már a tegnapi futás is magában hordozta ennek reális esélyét (ezt egyébként két holland versenyző, akikkel 25 km-ig egy bolyban haladtam teljesítették).

maraton, Csere Gáspár, egyéni csúcs,
Forrás: Csere Gáspár

Lehet ennek az eredménynek köze ahhoz, hogy lassan belépsz abba az életkorba, amikor a maratonfutók a legjobb eredményeiket hozzák?

Igen, a nyáron elért 30 éves korom kapcsán voltak előzetes reményteli várakozásaim, hogy hátha az igazi maratoni kor elhozza a jó eredményeket. Remélem a következő 5 évben tudok még sokat fejlődni.

Van még az idei évre versenyterved?

Meghívást kaptam a Garda Félmaratonra, oda szeretnék még mindenképpen eljutni (már évek óta terveztem). Ezen kívül még nem tudom, edzőmmel, Szabó Imrével majd kitaláljuk a folytatást.

1000 profi tipp futáshoz

1000 profi tipp futáshoz

Segítségedre van szükséged az edzésterved kialakításához? Legyél teljesen kezdő, vagy vár profi futó, cikkeinkben megtalálhatod a számodra leginkább megfelelő edzésterveket.

 

1590 Ft

1990 Ft