Csécsei Zoli a kórházból üzeni: köszönöm a felém áradó sok szeretetet

Hogy vagy most, Zoli?

Köszönöm, már egy kicsit jobban. Amikor bejöttem, pár métert is alig tudtam megtenni. Most már vagy 500 métert is tudnék gyalogolni. De még nem engedik. 15 méter a maximum. Végre tudok hurutosat köhögni, és meg kellett szoknom, hogy néha vért is köhögök, de azt mondták, ez normális, a sok száraz köhögés felsértette a tüdőmet.

A pontos diagnózisod kétoldali bakteriális tüdőgyulladás. Hogy derült ez ki? Egyáltalán, mi volt az előzmény?

A kórházba kerülésem előtt húsz nappal kezdődött minden, akkor kezdtem észrevenni, hogy az edzésadataim nem jók. Azt hittem, covid, csináltam egy tesztet, ami pozitív lett. Betudtam ennek, hogy nem éreztem magam jól, napokig nem is futottam, megnyugodtam, hogy akkor ez volt a baj. Április 13-án, csütörtökön mentem el újra futni, egy könnyű 20 kilométerre, de estére éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben, 39 fokos lázat mértem. Újabb teszt, ami negatív lett. Másnap rendezték az ultrafutótalálkozót, ahol tudtam, hogy fogok kapni egy kocsit. Beus, a feleségem kérte, hogy ne menjünk el, inkább pihenjek. Ő nem tudott a kocsiról, meglepetésnek szántuk, ezért is ragaszkodtam ahhoz, hogy legyünk ott, az pedig felbátorított, hogy péntek reggel 37 alatt volt a testhőm, vagyis még hőemelkedésem sem volt. El is mentünk, de fura volt, hogy a svédasztalos ebédből alig tudtam enni. Amikor meg hazafelé tartottam a kocsival, furcsállottam, hogy milyen hideg van. Hogy fogom télen használni az új autót, ha tavasszal is fázom benne, merengtem el, amikor észrevettem, hogy 28 fokra van állítva a klíma. Mire hazaértünk, megint 39 fokos lázam volt.

Van, aki ilyenkor megijed, más hárít és nem gondol a legrosszabbra.

Nem jellemző rám, hogy futkosnék az orvoshoz, nem akarom terhelni az egészségügyet. Ennek volt a folyománya, hogy úgy gondoltam, majd kedden elmegyek a körzeti orvoshoz, nem fogok ügyeletre szaladgálni. Az éjszakám azonban szörnyű volt és szombaton napközben is hulla voltam. Vasárnapra virradó éjszaka aztán már 40 fok fölé ment a lázam, ezért elmentünk Érdre az ügyeletre. A covid tesztem negatív lett, kaptam egy injekciót, amitől lement a lázam valamelyest, de három óra múlva újra 39 fölött volt, majd megint 40 fölé ment, ekkor azonban lemerült a lázmérő, innen az ösztöneimre hagyatkoztam. Tudtam, hogy hűtenem kell magam és azt is, hogy muszáj kontrollálni a testhőmet. Hűvös vizet engedtem a kádba és abba ültem bele, volt, hogy negyven percet bent töltöttem. Nem kizárt, hogy ez tartott életben. Lázmérő híján Beus próbálta a homlokomra tett kezével kontrollálni, hogy mennyire vagyok forró. Hívtuk az ügyeletet, mondták, hogy ők már nem tudnak mit csinálni, így hétfőn a Szent Imre Kórház sűrgősségijére kerültem. Több covid tesztet is csináltak, mind negatív lett, a homlokomon 39,5-öt mértek, a mellkasomon 40,6 fokot, ekkor az orvos gyorsan döntött, vérvétel, vizelet, tüdőröntgen, majd CT. Végül ezek mutatták ki, hogy kétoldali bakteriális tüdőgyulladásom van. A gyulladásra vonatkozó markerem magas eredménye láttán azt mondta az orvos, hogy ezt bizony van, aki nem éli túl. Megkérdezte, mikor futottam utoljára, mondtam, hogy csütörtökön, mire közölte, hogy az nem volt veszélytelen.

Megijedtél?

Noha nyilván nem volt jó ezt hallani, a mélypont mégis a hétfőre virradó éjszaka volt. Akkor egy háromórás száraz köhögőroham gyötört, úgy fájt, hogy azt éreztem, inkább három Ultrabalatont lefutnék egyben, csak ennek legyen már vége. Próbáltam a lányokat nem felébreszteni, Beust beküldtem a kislányunkhoz, Mirihez. A magas lázak egyikénél pedig a szememet sem tudtam lehunyni, mert mihelyst becsuktam, egyből hallucinálni kezdtem, az is szörnyű volt. Ezeknél éreztem halálfélelmet.

Most már a törökbálinti tüdőklinikán vagy. Milyenek a körülmények?

Az első napon egy izolációs szobában voltam, olyan egészségügyi csapattal körbevéve, akik űrhajósszerűen voltak beöltözve. Volt egy szobatársam, Sanyi bácsi, aki olyan válogatott káromkodásokkal cifrázta a mondandóját, hogy volt alkalmam jó sokat tanulni tőle, ezeket elraktározom a következő ultráim utolsó negyven kilométereire. Most megint egyedül vagyok, már egy lazább osztályon, és szinte egész nap az üzenetekre válaszolok. Amikor elfáradok, pihenek egy kicsit, majd, amikor mindenkivel végeztem, filmeket nézek. Tudod, először a munka, utána a szórakozás. Igaz, most a dolgom az, hogy fogadjam a sok szeretetet. Nem hittem volna, hogy ilyen sok embert érdekel, mi van velem. Az első posztomban még volt egy olyan szándék, hogy gondoljanak rám, én is meg voltam ijedve, sokat jelentett a bátorítás, de a második bejegyzésnek már elsősorban az volt a célja, hogy mindenkit tájékoztassak, mert tényleg óriási az érdeklődés, csak az egy órámba került, hogy az összes biztató kommentet belájkoljam. Amit persze köszönök, tényleg nagyon jólesik.

És milyen filmeket nézel?

Olyanokat, amikből lehet tanulni, megnéztem például a Mo Farahról szóló filmet, meg egyet az Enigmáról. A többire nem igazán emlékszem, ettől a sok gyógyszertől kissé lukas lett az agyam.

Gondolom, még nincs sok információ arról, hogy mitől alakul ki egy ilyen betegség, de van esetleg erre vonatkozóan bárkinek ötlete?

Itt erre nincs idő, még annyira friss minden, hogy a gyors és minél alaposabb gyógyítás a cél. De én utánaolvastam, és találtam egy olyan cikket, amelyben azt írják, hogy rágcsálók és madarak ürülékének porát beszippantva sajnos el lehet kapni ilyesmi fertőzéseket. Én pedig körülbelül egy hónapja ilyen helyzetbe kerültem. Voltam olyan épületben a munkám során, ahol belélegezhettem ilyen fertőző, poros levegőt. Nyilván száz százalék bizonyossággal nem fog kiderülni, hogy ez okozta, de ez is egy eshetőség.

Abban, hogy sportoló vagy, milyen szerepe van az állapotodnak?

A testem jóval erősebb és egészségesebb, mint egy átlagemberé. De épp a betegség kezdeti szakaszára esett az Ultrabalatonra való felkészülésem utolsó előtti, nagyon durva két hete. Vagyis miközben nem tudtam, hogy beteg vagyok, óriási adag edzést kapott a testem, ami nagy sokk volt a szervezetnek. Ha elkapom ezt a betegséget, de egy lazább felkészülési szakaszomban, valószínűleg jóval könnyebben túljutok rajta, könnyebben, mint egy átlagember. De így, hogy a legkeményebb edzésidőszakban harcolt a szervezetem ellene, ennyire nehezen bírt vele. A covidot legyűrte, a bakteriális fertőzést csak ilyen nehezen, rásegítéssel tudja.

Hogy érzed, van számodra üzenete a történteknek?

Feltétlenül. Tényleg nem szoktam orvoshoz menni kis bajokkal. Nem hülyéskedtem, amikor azt mondtam, hogy nem akarom terhelni az egészségügyet. Nekem bajom? Ne már! Én mindent kibírok! Hát úgy tűnik, mégsem. Mostantól, ha lázam lesz, elmegyek orvoshoz. És akkor is, ha 3-4 kisebb tünetem lesz egy időben. Lehet, hogy hipochondernek fogok tűnni, de inkább az legyek, mint hogy így járjak megint. Igazából az lenne a jó, ha folyamatosan lenne egy orvos mellettem, aki heti kétszer rám tud nézni. De hát tudom, hogy ez irreális, a fogadalmamat azonban betartom, tényleg ebben fegyelmezett leszek. A történetem megírásában egyébként ilyen cél is vezérelt, felhívni a többiek figyelmét arra, hogy ők is legyenek óvatosabbak.

És a praktikus üzeneteken kívül valamilyen lelki tanulság?

Mérnökember vagyok, aki mindig analizál. Sokat merengtem a múlton. Azon, hogy az UB 180 km-nél majdnem kiszálltam, annyira rossz volt és milyen jól tettem, hogy nem adtam fel. Aztán volt olyan is, hogy kiszálltam, és akkor meg milyen jól tettem, hogy nem mentem tovább. Nagyon sok jó döntésem volt és ezekkel szembeállítottam a mostanit, ami egy rossz döntés volt. De honnan tudhatja az ember, hogy a kis baj valóban kis baj és nem nagy. De, ami a lelki tanulságot illeti, tudom, hogy minden rosszban van valami jó, hidd el, ebben is. Ha ezentúl nem lesz kedvem kimenni edzeni, ha lusta leszek, vagy ha kinyitom a hütőt és valami hülyeséget zabálok, arra fogok gondolni, hogy volt idő, amikor örültem volna annak, hogy edzhetek, hogy futhatok, hogy figyelhetek a diétára. És ez az idő bizony most van. De nem vagyok egy feladós típus, ebből is ki fogok jönni.

Közel ezer futó kívánt csak kommentben jobbulást, erőt, türelmet neked. Mindegyikre nagy szükséged lesz, de talán a türelemre a leginkább.

Az utóbbi hónapokban ebben is megedződtem, az UB lesz az ötödik versenyem idén, amit le kellett mondanom. Kezdődött a coviddal, amiből nehezen jöttem ki, majd gyulladásos tünetek jelentkeztek, leginkább a jobb sípcsontomban, majd amikor ez enyhült, még 40-50 napom lett volna az Ultrabalatonig, kezdtem is formába lendülni, már volt egy 60 km-es futásom a padon, amikor pedig jött ez a mostani betegség. De ahogy mondtam, már annyi türelmet tanultam, hogy tudom, ebből is felállok. Addig meg sokat filmezek, nagy hiányosságom van a jó filmeket illetően, most van időm bepótolni.